Bábelőadás turné Csík- és Udvarhelyszéken

A IX. Székelyföld Napok keretén belül Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közös szervezésében október 12-21. között hat településen láthatják a bekapcsolódó gyerekek Demeter Ferenc előadásában A boldog herceg című bábelőadást. A turné azzal a céllal szerveződik, hogy Hargita megye óvodás, iskolás, szociálisan rászoruló, a kulturális centrumoktól távolabb élő gyermekei is részesüljenek az idei Székelyföld Napok hetében számukra igencsak értékes programkínálatban. Continue reading “Bábelőadás turné Csík- és Udvarhelyszéken”

SZENTEGYHÁZA – Látogatóban a FILI együttesénél

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia a nyár folyamán tizennégy alkalommal lépett közönség elé külföldön. Ez tizennégy különböző helyszínt is jelentett. Egyik előadás sem lehetett százszázalékos, mondotta Haáz Sándor karnagy, viszont minden egyes alkalommal voltak rendkívüli pillanatok. Continue reading “SZENTEGYHÁZA – Látogatóban a FILI együttesénél”

Nyári turnén a FILI (8.) – Göteborg, Ljungby

Annyira jó a Fili internetes naplója, hogy ahhoz nem nagyon van mit hozzátenni. Látszik, hogy a másfél száz Svédországban utazgató székelyföldi gyerek és felnőtt élményanyagának foglalata kíván lenni. Mi magunk állandó késésben vagyunk, csak egy-két-három napos csúszással vagyunk/ voltunk képesek beszámolni kalandjaikról, úgyhogy időnként sűrítünk és ugrunk. Reméljük, hogy a beszámoló így is eredményes, sikerült visszaadnunk ezt-azt a turné élményanyagából. Az együttes szombaton, szeptember 1-én, vagy immár a 2-ra virradó hajnalon érkezik haza Szentegyházára, de addig még van egy és más. Lemaradásunkat igyekszünk behozni és ahogy közelednek otthonukhoz, úgy próbáljuk majd utolérni őket és összegezni a turné foglalatát és lényegét. Continue reading “Nyári turnén a FILI (8.) – Göteborg, Ljungby”

Nyári turnén a FILI (7.) – Egyszerű, nagyszerű: Bälinge

Szeret bennünket a Fennvaló, és jól imádkoztok értünk: ősziesen hűvös, de napsütéses időt kaptunk a szabadtéri ebédünkhöz Bälinge-ben. Bár fejünk felett folyamatosan fekete felhők gyülekeztek, csak a buszos hazaút alatt esett, s a stockholmi szállásaink felé csodás szivárványok kísértek – folytatják közös naplójukat a filisek az együttes honlapján. Viszonylag kipihenten állítják, hogy ma is jó napjuk volt, s rájöttek arra, amit a szívük mélyén eddig is tudtak: kisvárosi gyermek-együttesként, falun és vidéki településeken érezik leginkább otthonosan magukat, s erről győzött meg a Bälinge-i vendégszereplés is. Continue reading “Nyári turnén a FILI (7.) – Egyszerű, nagyszerű: Bälinge”

Nyári turnén a FILI (6.) – Hajómúzeum és svédasztal

Lassan már elkoptak a felsőfokú jelzők, annyi a szépség! Vasa múzeum, színes házak, tiszta utcák és terek, tenger, hajók, jól öltözött, nyugodt emberek. Harisnyás Pippi és jávorszarvas, napsütés, svéd asztal… Continue reading “Nyári turnén a FILI (6.) – Hajómúzeum és svédasztal”

Nyári turnén a FILI (5.) – Erdők közt Stockholmba

Hatalmas erdőségek között suhantak Svédország fővárosa felé az együttest szállító autóbuszok, faházak, óriási fenyvesek és apró városok szegélyezték az utat. Stockholmot egyelőre csak buszból látták, de a koncertre rengetegen voltak kíváncsiak az impozáns Oscar templomban. Continue reading “Nyári turnén a FILI (5.) – Erdők közt Stockholmba”

Nyári turnén a FILI (4.) – Székelyek kompon

Akárcsak tavaly a repülés, a tengeri hajózás is a legtöbb filis számára új tapasztalat volt. A gyönyörű napsütés, a végeláthatatlan tenger, a sirályok és az elsuhanó hajók egész napra mindenkit lenyűgöztek, útban Svédország felé. Continue reading “Nyári turnén a FILI (4.) – Székelyek kompon”

Nyári turnén a FILI (2.) – Mint a villám, Prágában

Annyira kedves vendéglátóink voltak az abdaiak, hogy csak nehezen sikerült elköszönnünk tőlük a második napon, a kissé késői indulásnak meg is lett a böjtje: alig-alig értünk el a koncertünkre. Igaz, késésünket elnézte, és megvárt a remek magyar és cseh közönség. Continue reading “Nyári turnén a FILI (2.) – Mint a villám, Prágában”

Nyári hosszú hangversenykörúton a FILI

Amint azt korábban is írtuk, vasárnap, augusztus 19-én Skandináviába indult a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az együttes tagjai részt vettek a délutáni ifjúsági szentmisén, majd este 8 órától koncertet adtak a Kis Szent Teréz templomban, Székelyudvarhelyen. A hangversenykörút Magyarországon, Csehországon, Németországon és Lengyelországon keresztül vezet a Skandináv-félszigetre. Continue reading “Nyári hosszú hangversenykörúton a FILI”

A FILI hamarosan Skandináviába indul – Székelyudvarhelyen lesz az indítókocert

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Székelyföld kicsi nagykövetei együttese Svédországba kapott meghívást. Az idei nyári turnén augusztus 19. és szeptember 2. zajlik, amelyen 132 gyermek és 13 felnőtt vesz részt. A hangversenykörút Magyarországon, Csehországon, Németországon és Lengyelországon keresztül vezet a Skandináv-félszigetre – tudtuk meg Haáz Sándor zenetanár-karnagytól, az együttes vezetőjétől. Continue reading “A FILI hamarosan Skandináviába indul – Székelyudvarhelyen lesz az indítókocert”