OKLÁND ÜNNEPLŐBE ÖLTÖZIK

Háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik a hétvégén Oklándon a helyi unitárius templom felújításának befejezését. Pénteken, október 4-én az aradi vértanúkra emlékeznek,  szombaton tiszteletbeli székely címeket is adományoznak, vasárnap ünnepi istentisztelet keretében, Bálint-Benczédi Ferenc püspök jelenlétében áldják meg a település frissen felújított műemlék templomát – közölte az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület irodájával Kelemen Levente tiszteletes. “OKLÁND ÜNNEPLŐBE ÖLTÖZIK” olvasásának folytatása

ATYHA – TEMPLOMSZENTELÉS

A sóvidéki település temploma három évvel ezelőtt, 2016. szeptember 18-án megsemmisült. Az alig kétszáz lelket számláló közösség, a Kárpát-medence magyarságának összefogásával, helyi és magyar állami segítséggel azonban rövid idő alatt újjáépíttette templomát, amely a korábbira emlékeztető külső formában, ám teljesen új belsővel várja a helyi és a máshonnan érkező híveket. Az új templom felszentelésére 2019. július 20-án, szombaton, 11.00 órakor fog sor kerülni. Dr. Jakubiny György érsek atya javaslatára ezzel az ünnepséggel együtt tartják idén, kivételesen a Mária-Magdolna-búcsút is. “ATYHA – TEMPLOMSZENTELÉS” olvasásának folytatása

Rorátén az új templomban – ATYHA

Szombat reggel, jeges utakon haladva, több mint negyedórás késéssel érkeztünk meg a hajnali misére. Ft. Adorján Imre plébános úr felvilágosított, hogy hét közben minden második napon, hat órától kezdődően tartanak rorátét a felújítás alatt levő templomban. Ezért választottuk a szombati alkalmat. “Rorátén az új templomban – ATYHA” olvasásának folytatása

ATYHA – Búcsú az új templomban

Vasárnap a Mária-Magdolna-napi búcsú alkalmával megszólalt az új orgona. A hívek új padokat használhattak. Minden a legnagyobb rendben halad, s a templom hamarosan teljes bútorzattal állhat majd az egyházközség rendelkezésére. Ft. Adorján Imre plébános elmondta, hogy ebben az évben mindenképp sor kerül a munkálatok befejezésére. Bár minden mozzanat fontos – mondotta a tisztelendő – nem tartanak külön ünnepségeket, hanem majd a végső átadás után keresnek megfelelő alkalmat arra, hogy egyszerre megköszönjék a helyiek és az intézményi, illetve a civil támogatók hozzájárulását. “ATYHA – Búcsú az új templomban” olvasásának folytatása

Új időszámítás Atyhában

Folytatódnak a templom felújítási munkálatai, most már igen látványos mozzanatoknak lehetünk tanúi, hiszen felkerült a kereszt és a villámhárító a toronyra, s fokozatosan lebontják az állványzatot is. A másik esemény pedig a faluba vezető 4,5 kilométeres műút hivatalos átadása lesz, amelyre ma fog sor kerülni. Új és más idők hajnalán járunk. Akár megújulás és jó irányú változás következhet. Kihívás a jövőre. “Új időszámítás Atyhában” olvasásának folytatása

Atyhában jártunk a tűzvész egyéves évfordulóján

Egy éve történt az a végzetes villámcsapás, amelynek következtében olyan hatalmas tűzvész keletkezett, hogy oldalfalai és toronycsonkja kivételével elpusztult a falu temploma. Atyha abban a tragikus pillanatban ismét a figyelem középpontjába került, s a közeli településekről, Erdélyből, hamarosan pedig a teljes Kárpát-medencéből és Nyugatról egyaránt érkezett segítség. A világ különböző országaiban élő magyarok – felekezeti különbségre való tekintet nélkül – gondolták úgy, hogy kötelességük segíteni. “Atyhában jártunk a tűzvész egyéves évfordulóján” olvasásának folytatása

ÉLET és TÉR – Atyhában

Ismét ellátogattunk Atyhába, ahol jelen pillanatban igen fontos változások zajlanak: épül a templom és a műút, s mintha új jelenségek tűnnének fel itt-ott az alig kétszáz lelkes kis faluban. Épp tanévzárót tartottak az iskolában – benéztünk oda is egy pillanatra -, majd ellátogattunk Vinczeffy László portájára, aki nagyon készül a szombati napra: déli 12 órakor kerül sor az ÉLET/TÉR című kiállítás megnyitójára. További programokról ITT tájékozódhat az olvasó. “ÉLET és TÉR – Atyhában” olvasásának folytatása

Atyha – tényleges új kezdet

Akár így is mondhatnánk: valóban új kezdet előtt áll Atyha, de bárhogy nézzük, valóságosan is egy másik időszámítás elején jár a falu, hiszen hozzáláttak a település templomának felújításához. Mivel kis létszámú, alig 200 lelkes egyházközségről van szó, nem a helyi egyháztanács, hanem a Gyulafehérvári Főegyházmegye építészirodája vállalta a terveztetéssel, a pályáztatással és a kivitelezés felügyeletével járó feladatokat. “Atyha – tényleges új kezdet” olvasásának folytatása

Jó volt érezni a határtalan szeretetet és együttérzést a Vigadóban

A Civil Összefogás Fórumának (CÖF) kurátora, a dr. Bencze Izabella által kezdeményezett, Ne hagyjátok a templomot! címet viselő nagyszabású gálaest a vártnál is nagyobb eredményt hozott. Egyrészt a jelenlevők egy igen színvonalas programot láthattak, másrészt pedig újabb forrásokat sikerült szerezni az udvarhelyszéki Atyha római katolikus egyházközségének templomuk felújítására. “Jó volt érezni a határtalan szeretetet és együttérzést a Vigadóban” olvasásának folytatása

„Ne hagyjátok a templomot!” – gálaest a Vigadóban

Ma 19.00 órától kezdődően kerül sor arra a jótékonysági estre, amelyet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezett az udvarhelyszéki Atyha római katolikus temploma újjáépítése érdekében. Dr. Bencze Izabella, a CÖF ügyvezetője közölte portálunkkal, hogy munkálkodásuk nem volt hiábavaló: a pesti Vigadó nagytermében – a magyarországi kultúra és előadóművészet jeleseinek részvételével – teltházas előadás formájában csúcsosodik ki ezen estén minden ide kapcsolódó közhasznú és karitatív fáradozásuk. “„Ne hagyjátok a templomot!” – gálaest a Vigadóban” olvasásának folytatása