Szent László régi és újabban feltárt „lábnyomairól” – SZÉKELYUDVARHELY

Nem tűnik újdonságnak, hogy Gyöngyössy János középkori falképek és műemléképületek iránt érdeklődik, hiszen évtizedek óta készít rekonstrukciós rajzokat és illusztrál művészettörténeti munkákat. Az eredetileg vegyészmérnök végzettségű történeti grafikus, ahogyan barátai nevezik, hosszú ideje kutatja az Árpád-házi időket felidéző falképeket, köztük azt a Szent László-kultuszt is, amely oly gyakran jelenik meg számos régi székelyföldi templom falán. “Szent László régi és újabban feltárt „lábnyomairól” – SZÉKELYUDVARHELY” olvasásának folytatása

Könyv Szent László királyról

Még augusztus folyamán, a Kolozsvári Magyar Napok idején látott napvilágot a Szent László király – Erdély védőszentje címet viselő művészettörténeti kötet a Verbum Kiadó gondozásában. Hegedűs Enikő művészettörténész akkor elmondta, hogy a Szent László év adta az indíttatást a könyv megszületéséhez. Az ötletgazda arról is beszélt, hogy a kiadvány sok szerteágazó témát ölel fel, legfőképpen Szent László egyházi ábrázolásaira helyezvén a hangsúlyt. “Könyv Szent László királyról” olvasásának folytatása

SZENT LÁSZLÓ – dokumentumfilm

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja, Sepsiszentgyörgy szervezésében kerül sor a „Szent László legenda” című dokumentumfilm bemutatójára Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Ez a program egyike a Szent László-év emlékezetes eseményeinek.  “SZENT LÁSZLÓ – dokumentumfilm” olvasásának folytatása

ITT VOLTUNK…

Magyari Hunor fotóművész évtizedek óta fényképez. Húsz éve többnyire templomokat. A lassan véget érő Szent László-év jó alkalom volt arra, hogy bemutassa azokat a helyeket, ahol a Lovagkirályt ábrázoló freskók találhatók a Kárpát-medencében. Ezekhez a XII-XIII. században épült templomokhoz ma többnyire protestáns gyülekezetek tartoznak, s a mészrétegek alól kerültek, kerülnek elő a néhol ép, másutt töredékes falképek. Azt a kiállításnyi – mintegy ötven templomot, s a benne található freskókat bemutató, magas szakmai igénnyel kidolgozott – fotográfiát többek között Székelyudvarhelyen, Keszthelyen, Nagyváradon láthatta a nagyközönség. “ITT VOLTUNK…” olvasásának folytatása

A Szent László-legenda falképeiről

Kolozsváron, a Művelődés folyóirat szerkesztősége és a Györkös Mányi Albert Emlékház közös szervezésében zajló sorozat, a Művelődés Estek következő meghívottja Jánó Mihály művészettörténész, aki A Szent László-legenda falképei a középkori Magyar Királyság templomaiban címmel tart előadást 2017. október 26-án, csütörtökön, 18.30 órától. “A Szent László-legenda falképeiről” olvasásának folytatása

Fotópályázat – Szent László emlékezete

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Udvarhelyszéki Szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület fotópályázatot hirdet a Magyar Fotográfia Napja tiszteletére Szent László emlékezete címmel. “Fotópályázat – Szent László emlékezete” olvasásának folytatása