Messziről felrémlik előttünk a Bágyi-tető. A két összetéveszthetetlen, csupasz hegyorom. A bágyi csicsek. A nagyobb, a Várhegy 856 m. A kisebb a Dimény-hegy pár méterrel alacsonyabb, és nagyobb része már Lókodhoz tartozik. Alatta, a hegy ölében a falu. Az odavezető műút négy kilométeren át kanyarog fel a szelíd szerpentinen, s bár eléggé keskeny, a célnak tökéletesen megfelel, és – úgy tűnik – kifogástalan minőségű, pár éve jól bírja az időjárás viszontagságait. Másik előnye, hogy nem ér véget a falu végén, mint oly sok településen, hanem továbbszalad a templom, majd az impozáns kultúrház és az emeletes iskola mellett, s balra kanyarodva jön vissza, aztán – hurkot írva – az alsó úton torkollik a központi vegyesboltnál a főútba. Ily módon gyakorlatilag befutja és összeköti a nem túl bonyolult utcaszerkezetet, annak fősodrát, és csak néhány sikátort, zsákutcát hanyagol. “BÁGY – KICSI, ÉS A LEHETŐSÉGEIT ALIG LÁTÓ FALU – BÁNJA-E A SZÉKELY (8.2.)” olvasásának folytatása
