VAJON EZ MÁR A VÉG?

Annak idején, amikor fiatal költő voltam, s botorul azt reméltem, hogy versek által igen sokat mehet előrébb a világ, akkor írtam egy alkalommal, hogy „felsértik szuverén héjadat az egymásba átviharzó évszakok”. A vers valahol megvan, békésen várja, hogy utókora legyen, s még én is itt, az új évezred eme lagúnájában igyekszem részt venni ebben-abban, kikötni olykor, képletesen tengerre szállni, máskor meg segítem mások lavírozását biztos vizekre. Világítótorony már semmiképp nem lehetek ugyan, az igazi tornyok a döntnökök, a választottak s a vagyonok kezelői. Mi csak elszenvedők, olykor haszonélvezők és apró kár/kórokozók vagyunk a nyájban. Ebben a fogyasztói turmában, amely napról-napra hozzáad ezt-azt a romláshoz. Continue reading “VAJON EZ MÁR A VÉG?”