ILYEN VOLT 2018

Az elmúlt évben is igyekeztünk helytállni, írni, tudósítani, eljutni fontosnak tartott helyszínekre, illetve beszámolni bizonyos jelenségekről. Publicisztikáinkban véleményünket fogalmaztuk meg. Időnként pedig mi magunk kezdeményeztünk eseményeket, amelyekre szívesen vártuk barátainkat és olvasóinkat. Mivel szerényebbek voltak az erőforrásaink, mint 2017-ben, valamivel kevesebbet terepeztünk. “ILYEN VOLT 2018” olvasásának folytatása

Az Élő Székelyföld első éve a világhálón

Év végi kilátások (Bálint Elemér Imre fotósorozatából)
Év végi kilátások (Bálint Elemér Imre fotósorozatából)

Kereken egy esztendeje annak, hogy útjára indítottuk ezt honlapot, amely jellegénél fogva blognál több, de küllemét tekintve még nem portál. Rendelkezik ugyan saját domain-névvel, de még azt sem használja. “Az Élő Székelyföld első éve a világhálón” olvasásának folytatása