SIMÓ MÁRTON – A FERTŐ, AZ FERTŐ. AZ AGYAKBAN IS.

Kié a jövő? Azt mondják, azt fröcsögik, azt harsogják, azt írják, azt tolják a képünkbe, ha kell, ha nem az interneten, köztéren nem, mert az tiltott – kicsiny, de harsány csoportok –, hogy az övék. Pedig ott a kapocán mindenkinek az orrában, hogy ne hordjuk fenn erősen a fejünket, s ne ágáljunk azzal, hogy különbek, jobbak, erősebbek, ellenállóbbak lennénk a többinél. Mert nem vagyunk azok. Bárhogy, bármit érezhetnek, mások sem. De ők sem. “SIMÓ MÁRTON – A FERTŐ, AZ FERTŐ. AZ AGYAKBAN IS.” olvasásának folytatása

SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (2.)

Ez alkalommal sem az volt a cél, hogy embereket fényképezzünk, hiszen továbbra is figyelmeztetnénk mindenkit arra, hogy az a legjobb védekezés, ha otthonainkban maradunk. A székelyudvarhelyiek igyekeznek is betartani a lakhely-elhagyási tilalmat. Csak a legszükségesebb árucikkekért járnak el az üzletekbe, és kisebb egészségügyi sétákat tesznek, hiszen ajánlott a mozgás is. Mértékkel. És óvatosan. “SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (2.)” olvasásának folytatása

A KULTÚRÁRÓL – …„LÁBOD ŐSI ÖSVÉNYRE ISMER/ AKÁRMIKOR JÖSSZ ITTHON VAN AZ ISTEN”

Olykor kétségbeesetten javítgatok az utolsó pillanatban egy-egy hírt, amellyel különböző rendezvényekre csalogatnám embertársaimat. A minap arról egyezkedtünk, hogy tartunk egy könyvbemutatót zárt ajtók mögött. Aztán lemondtunk róla. A meghatározhatatlan jövőbe, valamikorra halasztottuk. “A KULTÚRÁRÓL – …„LÁBOD ŐSI ÖSVÉNYRE ISMER/ AKÁRMIKOR JÖSSZ ITTHON VAN AZ ISTEN”” olvasásának folytatása

SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (1.)

Amióta kijárási tilalom van, nem volt szerencsém jobban körülnézni Székelyudvarhely zsebkendőnyi belvárosában. Már éreztem a mozgás hiányát, úgyhogy rászántam magam egy felfedezőkörútra. Nem a boltig mentem holmi apróságért, kenyérért, se nem az autóhoz, hanem kicsit tovább. “SÉTA JÁRVÁNY IDEJÉN A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN (1.)” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – NINCS KERTELNIVALÓNK

Tulajdonképpen soha nem is lehetne. Ám annyira megszoktuk a köntört és a falat, hogy nagyon. A mellébeszélés és elhallgatás egyaránt veszélyes ez idő tájt. Értesülhettünk arról, hogy követhetetlen az országban a fertőzések útvonala. Százezrek érkeztek vissza valahonnan, olyanok köztük, akiket évek óta nem látott a mioritikus és a hargitás haza. “SIMÓ MÁRTON – NINCS KERTELNIVALÓNK” olvasásának folytatása

MILYEN KÖREI LEHETNEK MÉG ENNEK A POKOLNAK?

A földinek, a miénknek, nyilván. Úgy tűnik, hogy napról-napra új bugyrok nyílnak meg. Egyszerűen azért, mert természetesnek vettük, s vesszük talán még ma is, hogy az erőforrások és a lehetőségek végtelenek, arra valók, hogy nyakló nélküli igényeinket szolgálják. Úgy rászoktattak a fogyasztói társadalom „áldásaira”, mintha valóban az lenne az üdvös, hogy minél többet pusztítsunk. “MILYEN KÖREI LEHETNEK MÉG ENNEK A POKOLNAK?” olvasásának folytatása

A FEGYELEMRŐL

Nem jutottunk vissza még arra a szintre, ahol a nyolcvanas években kínlódtunk hosszú évekig, de jól érzékeljük azokat a figyelmeztetéseket, amelyek arra intenek, hogy egyre jobban illene figyelnünk az apró jelekre. Mert fogy a kényelem és a jólét. “A FEGYELEMRŐL” olvasásának folytatása

CHARTA XXI. – OLTSZAKADÁT – KiMitTud (47.)

Román neve Săcădate, erdélyi szász nyelven Seck, egy szórványmagyarság által lakott kis falu Romániában, Szeben megyében. A Nagyszeben vonzáskörzetében található, egykor döntően szász többségű települések közé ékelődött Oltszakadát magyarok által alapított falu, ahol kicsiny magyar közösség él együtt évszázadok óta a többségbe került román társadalommal. “CHARTA XXI. – OLTSZAKADÁT – KiMitTud (47.)” olvasásának folytatása

ALATTOMOSAN LOPAKODÓ

A vírus. Nyilván. Igyekszünk betartani a szabályokat. És közben érzékeljük, hogy napról-napra, óráról-órára, percről-percre kevesebbek vagyunk. A tehetetlenség viszi ugyan még valamelyest előbbre az életünket, van némi gazdasági jelzés, kultúra, hit, remény is imitt-amott, de lassan elhalkul minden. Szünetre hangolnak és bezárnak a legeslegutolsó bástyák. “ALATTOMOSAN LOPAKODÓ” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – A NYOMOR VÁMSZEDŐI

Korábban is voltak, vannak, s – ha élünk – máskor is lesznek olyan emberek, akik kihasználják a mások szükségét, ha olyan szorult helyzetben vannak. Most a fogyasztók iránti kereskedői rosszindulatról van szó. Természetes, hogy a profithoz ugyanúgy ragaszkodik a forgalmazó, mint eddig, és megjelennek egyik napról a másikra dupla áron bizonyos termékek. A primőr zöldségek, a liszt, a cukor, az olaj, a kukoricaliszt ára jelentősen felfutott. Mert így a beszállítók. Meg úgy. “SIMÓ MÁRTON – A NYOMOR VÁMSZEDŐI” olvasásának folytatása