KLÍMA, HISZTI, FELELŐTLENSÉG

Olvastam valahol egy szemfüles tudósító beszámolóját, hogy jó pár évtizeddel ezelőtt az egyik nagy háborút lezáró béketárgyalások egyik napján, amikor a győztes hatalmak képviselői elfogyasztották valamelyik leszerződött étterem jóvoltából a gazdag ebédet – mert a catering, vagyis a vendégélelmezés akkor is fontos volt –, majd szép öltözékükben, ahogy dukált ilyen helyeken megjelenni, s a becsületrend jelvényével, vagy egyéb plecsnikkel a mellükön, ezek a derék urak – civilek és katonák vegyesen – átsétáltak a közeli kuplerájba sziesztázni. Annak ellenére, hogy súlyos, és nemzedékek életét meghatározó döntéseket hoztak, lazán vették a szerepet, s csak mese, hogy átérezték a feladat súlyát. Talán örvendtek, hogy kiszabadultak a honi mókuskerékből, s úgy csinálhatnak történelmet meg mást, hogy azt az asszony ne lássa. “KLÍMA, HISZTI, FELELŐTLENSÉG” olvasásának folytatása

SZÁMUNKRA NEM ÜNNEP

December elseje számunkra nem lehet ünnep. Mert nem. Egyrészt azért, mert megkérdezésünk nélkül vittek át minket egy másik államba. Olyan országhoz csatoltak, amelyhez semmiképp nem szerettünk volna tartozni. Nekünk tökéletes volt itt az együttlét a mi románjainkkal Erdélyben. Lehetett volna együtt közös Transzilvániánk. “SZÁMUNKRA NEM ÜNNEP” olvasásának folytatása

BÁNJA-E A SZÉKELY (10.1.) – Szép példák, értékek elmúlása – LÓKOD, KÉNOS, HOMORÓDSZENTMÁRTON

Úgy jártuk be a helyet, hogy a községközpontot és a két „felső” falut, Lókodot és Kénost a végére hagytuk. Többfajta faluképpel találkoztunk, láthattuk, hogy itt-ott vannak próbálkozások arra vonatkozóan, hogy védjék és megfelelő esztétikai elvárások szerint alakítsák a hagyományos faluképet. Gyakran látszik az anyagiak hiánya. Viszont ahol pénz van, ott azonnal jelentkezik az idegen színekben és formákban való tobzódás is. “BÁNJA-E A SZÉKELY (10.1.) – Szép példák, értékek elmúlása – LÓKOD, KÉNOS, HOMORÓDSZENTMÁRTON” olvasásának folytatása

MILYEN AZ ÁRAMSZÜNET?

Mit mondjak? Roppant kellemetlen. A székely anyavárosban kedden – legalábbis a mi utcánkban – öt alkalommal szünetelt a villanyáram-szolgáltatás. Nem jelentette be senki. Csak úgy. Nincs is értelme a csodálkozásnak a „háromszáz gödör városában”, hiszen január óta úgy élünk, hogy jönnek-mennek a különböző szakemberek. Azt mondják, hogy minden hálózat elöregedett. Az ivóvíz-hálózat. A szennycsatorna. A gázvezeték. Talán a távközlés kábelei is. Aztán sor került a városképet igencsak rongáló villanyoszlopok „kivágására” is, legalább azon a negyven hektáron, amelyről azt mondják, hogy a történelmi városmag. “MILYEN AZ ÁRAMSZÜNET?” olvasásának folytatása

„HOL KÉSEL IRGALMAS VADÁSZ?”

Vajon milyen lesz az új világ? Milyen holnap jön? Fogalmam sincs róla. Pedig abban az illúzióban élek, hogy magam is igyekszem alakítgatni. Túlzottan azért bizakodni sem merek. A székely embert féltem leginkább, akinek itt kellene élnie és dolgoznia a szülőföldjén. “„HOL KÉSEL IRGALMAS VADÁSZ?”” olvasásának folytatása

EMBERI SZÍNJÁTÉK – Vajon el tudunk-e igazodni a világban?

Nemrég láttam az A 39-es dandár című, 1959-ben készült magyar filmet. Hiába játszottak benne nagy magyar színészek, a bátorság, a gyávaság (párhuzamosan)  és a tájékozatlanság kiábrándított. Adott esetben fogalmunk sincs arról, hogy hol a helyünk… Úgy elmegy a valóság mellett, hogy csak. Tudatosan rendezték ilyenre, mert csöpög belőle az ideológia és a bizonyítvány magyarázása. “EMBERI SZÍNJÁTÉK – Vajon el tudunk-e igazodni a világban?” olvasásának folytatása

A FALUKÉP VÁLTOZÁSAIRÓL

Kevés a becsülete az épített örökségnek – főleg a falvainkban –, úgyhogy egy jó ismerősöm, egy lelkes építész-palánta nagy lelkesedéssel készítette el egy általa jól ismert régi ház felújítási tervét. Lélekben és papíron komfortosította. Arra gondolt, hogy belakja a padlásteret, és szinteltolásokat is alkalmaz, és belső feljáratokkal, lépcsőkkel, többfunkciós terek segítségével korszerű és egyedi lakóhelyet hoz létre, ahová öröm lesz hazatérni. Szép volt a rajz, s a látványterv is. “A FALUKÉP VÁLTOZÁSAIRÓL” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – BASEBALLSAPKA ÉS TEREPNADRÁG

Emlékszem arra, hogy kamaszkorom felső határán, úgy tizenöt-tizenhat éves korom táján „jött be” divatba a téglával koptatott farmer és a khakiing együttese. Nem tudom, mások hogyan oldották meg ezen darabok beszerzését, de én addig nyűgöltem odahaza a szüleimnél, míg kiegészítették az agyonkuporgatott zsebpénzemet annyival, hogy hozattam magamnak egy igazi farmert Magyarból. “SIMÓ MÁRTON – BASEBALLSAPKA ÉS TEREPNADRÁG” olvasásának folytatása

BÜKKFALVA – OROSZ DEJAVŰ – BÁNJA-E A SZÉKELY (8.1.)

Tulajdonképpen nem is falu. Csak egy-két utca. Inkább egy. Így tartják számon az önkormányzatnál. Viszont a tény, hogy a „bükk” előtaghoz hagyományosan odatoldják a „fala” megnevezést, ami azt jelzi, hogy mégiscsak volt, illetve ma is van némi településjellege. És külön áll. Elkülönülten fekszik Szentmártontól dél-keleti irányban. Bágy pedig magaslati fekvése miatt különös ebben a községben. Azt mondják, hogy ott másfajta, „hegyi” emberek laknak. Színtiszta református közösség. Ez alkalommal ezt a két települést járjuk végig, keresve az építészeti értékeket, de ugyanakkor bepillantunk a hétköznapokba is. “BÜKKFALVA – OROSZ DEJAVŰ – BÁNJA-E A SZÉKELY (8.1.)” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – NAGYON BETEGEK VAGYUNK

Baj-e, vagy sem, fogalmam sincs, sajnos el kell járni néha a gyógyszertárakba, és be kell szerezni ezt-azt. Korábban főleg másokért mentem, kiváltani a nagymamák, nagybácsik receptjeit, vagy megvenni valami gyógyszert, vagy gyógyszernek nem minősülő, de patikában árusított szert. Mondjuk, hogy vitamintablettákat, étvágy- vagy agyserkentőket. “SIMÓ MÁRTON – NAGYON BETEGEK VAGYUNK” olvasásának folytatása