MEGMARADÁS? Vagy mi?

Miről is van itt szó? – kérdezem. Vajon kik azok, akik utánam jönnek? Nagyon sokszor feltevődik a kérdés, hogy ki vagyok én? És ki az, aki utánam jön? Évek óta fényképezem az egyik házat az utcánkban. Tavalyelőtt ősszel szakadt be a teteje. Végigvonult rajta vagy hat évszak, s most tél jön újra, de változatlanul pusztul. Emberi kéz nem matatta, nem közeledett feléje, s az egykori kis virágoskertben kidőlni készül a keresztfa is. Continue reading “MEGMARADÁS? Vagy mi?”

Az a szép új jövő a jelenben

Gondolom, az idősebb generáció – finomabban fogalmazva a középnemzedék – tagjai emlékeznek még azokra az iskolai feladatokra, amikor rajzolni kellett, vagy fogalmazást írni arról, hogy milyen lesz az én falum/ az én városom kétezerben. A 2000. év, az újabb ezredforduló akkortájt nagyon távolinak tűnt, úgy-e ott voltak azok a fránya ötéves tervek, amelyek e fontos mezsgyére vizionálták a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom és a kommunizmus kikristályosodását. Szilágyi Domokos (1938-1976) is vágyakozva írta: “szeretnék élni kétezerig”, de neki nem sikerült… Continue reading “Az a szép új jövő a jelenben”

Nagyhatalom-e a kisebbség?

Azt mondják – a botcsinálta szakemberek –, hogy Puigdemond egy felelőtlen kisvárosi gyerek, aki annyira makacs, hogy se lát, se hall, amikor légvárakért küzd. Még azt is leírják sok helyütt, hogy a katalánok nem szeretnek konfrontálódni, puhányok lettek a kisebbségi sorban – a sok autonómiától! –, és képtelenek arra, hogy külön államban éljenek. Valami olyant akar egy nacionalista társaság ráerőltetni a népre, ami annak nem is kell – teszik hozzá az elemzők…. Én a magam részéről innen csak kibicként veszek részt mindebben. A Székelyföld maximum egy partvonal, ahonnan a média ködén át belátni Ibériába. Mi az autonómia helyett mindössze a rendezvényszervezéshez és tűzgyújtáshoz értünk… Tovább

Címkép: KarpatHir.hu.

A pipacs csak úgy lesz, a „táncos pipaccsal” foglalkozni kell

A közelmúltban ünnepelték Székelykeresztúron a Pipacsok Néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból nagyszabású gálát tartottak a Zeyk Domokos Iskolaközpont sportcsarnokában, amelyen felléptek mai és korábbi tagjaik, illetve barátaik, akikkel az elmúlt évtizedekben egymást segítve és kiegészítve vettek részt a különböző hagyományőrző és hagyományteremtő programokon. Az együttes ebből az alkalomból Kájoni János-díjat vehetett át, amely tudvalevőleg kimagasló és tartós tevékenységekért jár, amelyek sokat tesznek népi értékeink folytonosságáért. Continue reading “A pipacs csak úgy lesz, a „táncos pipaccsal” foglalkozni kell”

Ezermester-e a székely?

És vajon van-e neki ezerféle foglalkozása? Minek az embere? Minek a mestere? Ha körülnézünk, s ha elgondolkodhatunk azon, hogy a legszélesebb foglalkozás-spektrumon megtaláljuk-e itthon a jó szakembereket, akik képesek elvárható szinten szolgáltatni, akkor már mindjárt bajban vagyunk… Continue reading “Ezermester-e a székely?”

Emlékezzünk az előttünk járókra!

Felemás ünnep ez is, akárcsak oly sok egyéb ebben az országban. Nem is ünnep lenne, hanem egyfajta emléknap, amely mindent felülír. Alanyi jogon járna, becsületből, ha minden téren civilizált környezetben és rendezett jogok mentén élnénk. Csakhogy ez az állam, amelyben lennünk kell, újlatin nyelvű ugyan, de többségében keleti kultúrájú. Nem talál a naptárunk, és sok egyéb sem, úgyhogy e napon nem minden évben tudunk meghitten emlékezni. Csak próbálkozunk… Sokszor távolról. Lélekben. Continue reading “Emlékezzünk az előttünk járókra!”

Új időszámítás Atyhában

Folytatódnak a templom felújítási munkálatai, most már igen látványos mozzanatoknak lehetünk tanúi, hiszen felkerült a kereszt és a villámhárító a toronyra, s fokozatosan lebontják az állványzatot is. A másik esemény pedig a faluba vezető 4,5 kilométeres műút hivatalos átadása lesz, amelyre ma fog sor kerülni. Új és más idők hajnalán járunk. Akár megújulás és jó irányú változás következhet. Kihívás a jövőre. Continue reading “Új időszámítás Atyhában”

„Négernek lenni más hazában”

Látom, tapasztalom rokoni és ismerősi körben, hogy az ország, aztán Európa hogyan fölözi le a székelységet. Nem létezik olyan család, amelynek valamelyik tagja ne élne külföldön, vagy legalább Magyarországon. Az első generáció még ragaszkodik, a második kevésbé, a harmadik már egyáltalán. Alig marad meg valami a tudatos lokálpatriotizmusból. Mert minek? Mintha fölösleges cafrang lenne és teher. Continue reading “„Négernek lenni más hazában””

Kilépni a befőttesüvegből

Minden benne van azokban a két decis borkánokban, amelyeket csak tíz, vagy inkább tizenöt lejnél magasabb árakon lehet megvenni. Vajon? Csak ennyi(k) vagyunk? Nem terjed tovább az ismét több mint negyedszázados kapitalizmusban az egykor volt székely furfang és leleményesség? Mert, ha kutyából nem is lehet szalonnát előállítani, talán egyebet igen. Gyakran megfordultam mostanság helyi vásárokon és termékkiállításokon, s egyből szembeöltő volt, hogy a kínálat többnyire igencsak behatárolt. Tovább

A szerző portréját Lőrincz Csaba készítette.

János bácsi kalapja

Gyermek- és ifjúkori emlékeim közül sűrűn előbukkan ma is János bácsi és felesége alakja, hiszen mindig érdeklődtem irántuk, s ez a rokonszenv fordítva is megnyilvánult. Csakhogy semmi sem örök, mint ahogyan mi sem. Idős korukban múltak el, s mégis érzem a hiányukat, mert így a világ kicsit más, huzatosabb és szegényebb. A János bácsi kalapja ott van most, ahová az utolsó pajtajáráskor tette volt abban a reményben, hogy lesz majd egy következő alkalom. Ha mégsem, akkor majd jön egyszer másvalaki, s a fejére teszi, ha hátra akar menni a műhelybe vagy a csűrbe. Vagy hat éve porosodik ez a szalmakalap. Immár senki sem használja. És nagyon remény sincs arra, hogy bárki is leakassza onnét… Tovább