KÖTŐRÚD ÉS RUBIK-KOCKA

Nem holmi könnyed olvasmányt tart majd kezében az Olvasó, ha ez a regény könyv formájában is testet ölt. A szerző, Simó Márton – mintha szakadatlanul egy hatalmas regényfolyamot írna – a maga által kidolgozott módszerrel most is több szálon futtatja a cselekményt, amelynek fősodrát egy ikerpár – Hunor és Magor –, illetve meg nem nevezett, de vélhetően szintén „ősmagyar” nevet viselő, öt évvel idősebb bátyjuk életútja képezi a múlt század hetvenes éveitől napjainkig. “KÖTŐRÚD ÉS RUBIK-KOCKA” olvasásának folytatása

A JELEN KITAPOSOTT ÚTJA A JÖVŐ FELÉ VEZET

Kétségtelen, hogy jelentős előnynek számít az a tény, hogy a község egyetlen településből áll. Így nem hatványozódnak, nem változnak beosztott településenként a gondok, viszonylag könnyebb egyfajta koncepciót érvényesíteni, s azt helyben alkalmazni. “A JELEN KITAPOSOTT ÚTJA A JÖVŐ FELÉ VEZET” olvasásának folytatása

SICVLICVM-START!

Azzal váltunk el három héttel ezelőtt, hogy minden akadály elhárult a SICVLICVM nevet viselő mozgalom útjából, és hamarosan sor kerülhet Homoródkeményfalván, illetve Abásfalván egy-egy tábla kihelyezésére, hiszen mind a két településen vannak működő kapcsolataink, vannak megjelölhető épületek, és úgy néz ki, hogy a tulajdonosokkal is talál a szó, egyetértenek az elképzeléseinkkel, szívesen csatlakoznak, sőt, kitüntetésnek érzik, hogy ehhez a most alakuló klubhoz tartozhatnak. “SICVLICVM-START!” olvasásának folytatása

ZAVARBAN VAGYOK

Annyi furcsa élmény ér manapság, hogy nem tudok eligazodni. Itt van a kovid. Mindenek előtt. És mindenek fölött. Aztán az oltás. A melegek és a transzneműek mozgalma. A gazdasági problémák. Az energiaválság. A túlfogyasztás által okozott bajok, amelyeket nem is nagyon akarunk tudomásul venni. Szóval: nem egyszerű nekünk ebben a kortárs világban élnünk, s itt lennünk. Azt sem tudjuk, hogy kell-e félnünk, vagy bár aggódnunk a jövő miatt…

“ZAVARBAN VAGYOK” olvasásának folytatása

ELTERELŐ MANŐVEREK

Én nem tudom megmondani ebben a pillanatban, hogy melyek a legsúlyosabb gondok a mai világban, de sejtem, hogy nem az a problémakör, amely a különböző nemi beállítottságú emberek életéhez, helyzetéhez kapcsolódik. És azt hiszem, az sem annyira fontos, hogy a férfi emancipáltabb-e vagy a nő. Illetve – szerintem – nincsen különösebb jelentősége annak sem, hogy mely rasszhoz tartozunk, mennyire barna, fehér, vagy fekete a bőrünk, s miféle előnyöket és hátrányokat élvezünk. Ezek mind-mind olyan összetevők, amelyek körül már sokat ügyködött az emberiség a letűnt generációk során, amióta az eszünket tudjuk és van kultúrtörténetünk. Mindenhez létezik törvényi és szabályozási szoftver, csak éppen alkalmazni kellene. Akár jól is csinálhatnánk mindent. “ELTERELŐ MANŐVEREK” olvasásának folytatása

A HIMNUSZ ÉS A SZABADSÁGVÁGY ÖSSZEKÖT

Végre sikerült két napra kilépnünk a „székely enklávéből”. És talán a koronavírus-járványból is. Úgy alakult, hogy Nagyálmos Ildikó kolléganőnket meghívták Kaplonyba, ahol múlt vasárnap – május 30-án – előrehozott gyermeknapi ünnepséget szervezett a Szivárvány Egyesület. “A HIMNUSZ ÉS A SZABADSÁGVÁGY ÖSSZEKÖT” olvasásának folytatása

A NYELV EMLÉKE

Gyakran esik szó arról, hogy melyek a veszélyeztetett mesterségek. Nem a pár évtizede eltűnt foglalatosságokról beszélünk, az olyanokról, mint a kerekes, takács, tímár, csizmadia, hanem azokról, amelyek pillanatnyilag vannak végveszélyben. Magunk is tanúi lehettünk annak, hogy a szemünk előtt tűnt tova a klasszikus értelemben vett nyomdászat egyik alapfoglalatossága, a szedés, amikor szedőmesterek kézi módszerrel végezték az ólomból kiöntött betűk összeválogatását.

Korábban olyan is volt, hogy telefonközpont-kezelő. Nem találni kondást, azaz kanászt, a gyengébbek kedvéért: disznópásztort. Nem hihető az sem, hogy a gombkötővel, esetleg a szappanfőzővel túl gyakran találkozhatnánk. Pillanatnyilag egy igen komoly tudást igénylő és valaha megbecsült szakma, az órásmesterség van eltűnőben. Néhány hete hunyt el a székely anyavárosban az utolsó. Olyan mesterember volt, aki tanulta ezt a szakmát és ismerte a mechanikus szerkezetek titkait. Magában hordozta azt a sok évszázados tapasztalatot, amelyet az órakészítés során halmoztak fel világszerte. Nyilvánvaló, hogy végigszenvedte a változásokat, amelyek a pár utóbbi évtizedben következtek be, de nem engedte, hogy kivesszen belőle a tudás csínja-bínja, puszta kihívásból, hobbiból is megjavított egy-egy ingaórát, vagy klasszikus karórát, amelyről tulajdonosa azt sem tudta, hogy időnként fel kell húzni. Mert sokan egyszerű elemcserélőkké egyszerűsödtek, akik még bírták. Aztán nem bírták. Viszont, amikor szó esett az okos-óráról a beszélgetéseink során, azt mondta, hogy nem, azt már nem, ott véget ért a tudománya. Ott érzi, hogy már nem kell a mesterember. Mert már nem arról a hagyományos eszközről van szó. Átlényegül, beépül egy-egy szakma lényege valamibe, és egyszerű funkcióvá lesz.

A technikai fejlődés, az életmód megváltozása hozza magával. Szokták mondani. A korszerűsödés azonban olyan tartalmakkal bír, amelyek az egyszer használatos eszközök felé irányítanak. És gépek dolgoznak. Végzik helyettünk, illetve a letűnt mesterek helyett is ellátják a feladatokat. Olyannyira, hogy jódolgunkban mi csak egyszerű felhasználók vagyunk, akik természetesnek tartjuk a működést. Hogy aztán mitől való, s mire jó a gyorsított fejlesztés, azt nehéz megmondani. Hogy mire való az ésszerűtlenül sebes változás, azt csak az üzleti szemlélet, a haszon motiválja. Megfigyelhető, hogy még a koronavírus-járvány is gyorsított egyet ezeken a folyamatokon. Kedvezett e folyamatnak. Megtörténhet, hogy át kell fogalmazni lassan azt, hogy mi rejlik a tanító, a pap, a riporter képzete mögött. Ezek is csak egyszerű példák. Lehetne akár százat sorolni most itt, az eltűnés határvidékén járkálva. Mert egyre inkább nem az, ami, s aki volt korábban. Senki sem az. Ezek csak példák. Az elmúlás kapuján távozók közt még sok más hagyományos foglalatosság örökre veszni látszik.

Vajon ma ki tanít? És mire? Hogyan? Ki ír? És mit? Kinek? Ki tud? És mit? – Az interakciót emlegetik igen erősen az oktatás folyamatában. Nem olyan formában, hogy a nebulók jelentkeznek, nyújtják az ujjukat, és esnek ki a padból, s aztán elmondják, hanem teljesen másképp, virtuálisan. És egyre inkább arra tendál a dolog, hogy a diák mondja meg azt, ami kell, s ami nem. Hogy mi a helyes. Mert jobban tudja. Hiszen a virtualitás virtuóza. Meg az olvasó. Aki soha nem írt. Meg a hívő. Aki nem hisz. És különben is minek memorizálni, amikor minden ott van. Ott. Valóban. A pillanat töredéke alatt elérhető. Milyen országokkal vagyunk határosak? Melyik Európa leghosszabb folyója? Mi a munka? Mi a demokrácia? Hát a zsarnokság? Mi a tízparancsolat? Mennyi az annyi? – Pont annyi, mert ott a neten. A felgyorsult kommunikációban aztán meg sem nyikkanunk. Írunk esetleg. Ezt. Azt. Digilektusban. Ilyeneket: OK, SZVSZ, +TUD, MEG6Ó. Időmegtakarítás végett történik minden.

Ma már mindenki menő. Ha kicsit is nyitott a feje, akkor meg angolul kommunikál. Minek vacakolni a nemzeti nyelvekkel, hiszen tulajdonképpen egyek, egyformák, egyenlők, egyívásúak, egyneműek, egyszerűek vagyunk mindahányan. Ez a trendi még egymás közt is. Ez már digilect a javából. És az angol sem kell. Csak nyomokban az is… Kérdezz tőlem bármit/ Ask Me Anything: AMA. Gyakran ismételt kérdések/ Frequently Asked Question: FAQ. A szülők néznek/ Parents Are Watching: PAW… Ez a módszer kiterjedhet az élet és a nyelv minden színterére. Ily módon a nyelv egyszerű emlékké válhat lassan, mert arra is dögök leszünk, hogy olvassunk, mondatokat írjunk, hogy kinyissuk a szánkat. Mert elvileg ott a neten. Valóban. Jaj, Istenem/ Oh My God: OMG…

Simó Márton

KRŐZUSI KACSALÁB, EGÉSZSÉG, JÖVÉS, MENÉS, HASZON

Vonatkoztassunk el a dolgoktól. Nehogy az legyen belőle, hogy sérteném bárkinek is az emberi méltóságát. Ez a beszámoló egy tanulmány mentén fogalmazódik. Nemrég került a kezembe egy kiváló dolgozat, amely tudományos igényű ugyan, de nem mentes az irodalmi értékektől sem, hiszen érzékletesen írja le a kutatás tárgyát képező társadalmi csoport életterét, azt a miliőt, amelyben élnek. Olyanforma, mintha a videó-technika segítségével operálna, nem rögzít, hanem írás által ábrázol. Snittek ezek. Nagyon jó ez a valóságból visszavetített forgatókönyv, mert hitelesebb, hiszen már megtörtént, létezett eseményekről regél, illetve valóságos tárgyakat mutat. “KRŐZUSI KACSALÁB, EGÉSZSÉG, JÖVÉS, MENÉS, HASZON” olvasásának folytatása

FILMSZERŰEN ÁBRÁZOLNI

Mostanában gyakran megfordul a fejemben, hogy valahogy másképp kellene írni. Nem jó az a fajta módszer, amelyet megszoktam. Mert közben változtak az igények. Mintha. Az emberek sietnek. Vagy tudja a fene, hogy mit tesznek. Az az érzésem, hogy az egymással összekapcsolt rendszerek mentén működő világban éppen a valóság az, amely menet közben valahová eltűnik, helyette pedig létrejön egy olyan művi valami, izé, amelyet készülékeink, a rendszer erőltet ránk. “FILMSZERŰEN ÁBRÁZOLNI” olvasásának folytatása

TRIANON 100. – GYEKE (149.)

Falu Romániában, Kolozs megyében, az azonos nevű község központja. Románul: Geaca. A Mezőség belső részén, az ún. Tóvidéken fekszik, Kolozsvártól 60 km-re északkeletre. A DJ109C megyei úton közelíthető meg. 1876-tól Kolozs vármegyéhez tartozott. A második bécsi döntéskor a határ román oldalára került, ezért sok magyar lakosa költözött át Feketelakra és Melegföldvárra. “TRIANON 100. – GYEKE (149.)” olvasásának folytatása