Rorátén az új templomban – ATYHA

Szombat reggel, jeges utakon haladva, több mint negyedórás késéssel érkeztünk meg a hajnali misére. Ft. Adorján Imre plébános úr felvilágosított, hogy hét közben minden második napon, hat órától kezdődően tartanak rorátét a felújítás alatt levő templomban. Ezért választottuk a szombati alkalmat. Continue reading “Rorátén az új templomban – ATYHA”

HÁROM BÚVÁR – Pillepalack és Selters Wasser

Ez itt és most nem a reklám helye… Annak idején, ha későre, ha csúsztatva is, de mindenki értesülhetett arról, hogy 1986. április 26-án, éjjel 1 óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű. Simán elpusztulhattunk volna, mire a nagy baráti és szocialista polgári védelem ráhangolódik a katasztrófára. Két robbanás következett be, az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe. Úgy emlékszem, hogy mi a Szabad Európa Rádióból hallottuk… Continue reading “HÁROM BÚVÁR – Pillepalack és Selters Wasser”

„BALKÁNAÁN”?

Itt vagyunk. Bent ebben az országban, amelynek hivatalosságai a nagy ünneplési lázban alig-alig méltattak minket arra, hogy bár emlegessenek egy-két félszóval. Ki kellett bírni, hogy még csak arcul sem köptek. Rátelepítették kilencvenhét évvel ezelőtt az akkor is több mint kilencszáz éves Szent Mihály-katedrális környezetére a bizánci stílusú koronázótemplomot, most meg hidat vertek árkon-bokron, fejedelmi lábnyomokon, labanc-ösvényen keresztül, hogy a fő-fők rálássanak és át tudjanak gyalogolni, hogy aztán – a szenteltvíz felszáradása után – a népet is áteresszék a pallón. Continue reading “„BALKÁNAÁN”?”

SIMÓ MÁRTON – A visszatérő és az életet átjáró témákról

A Mi, székelyek és román barátaink című könyv bemutatóját november 28-án, szerdán este 7 órától tartják a székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében, majd ezt követően a kellőképpen ráhangolódó résztvevők 8 órától megtekinthetik a Kiáltó szó című táncszínházi előadást, amelyet az Udvarhely Néptáncműhely a rendkívüli alkalom hangsúlyozására, aláfestésére külön kérésre fog játszani. Continue reading “SIMÓ MÁRTON – A visszatérő és az életet átjáró témákról”

Békében, veszélyben, tűzvonalban, elfeledve

Azért mégiscsak itt a legjobb, a saját időmben. Ahol viselem tetteim és szavaim következményeit. Ahol úgy próbálok élni, hogy valamiképp hozzáadjam magam a világhoz. Ahol hasznára kívánok lenni a köznek, a jónak. Ahol olykor kétségbeesetten kapaszkodom az utolsó reménnyel telt szalmaszálba, ha nagy esetlenül elrontom magam körül a viszonyokat. Mert mégiscsak itt a legjobb. Itthon a legjobb. Ebben az időben: -tól -ig. Continue reading “Békében, veszélyben, tűzvonalban, elfeledve”

MAGYARUL FÁJ

Pár napja, múlt vasárnap beszélgettem valakivel. Nem volt olyan felemelő párbeszéd. Ráadásul még illő testmozdulatokkal is hangsúlyozta, erősítvén a hatást, úgyhogy minden szónak komoly ereje, többlet-jelentése és félreérthetetlen célja volt. Nagyon átjött. Ennyire fájdalmasan csak anyanyelven tud közölni egyet és mást a magyar. Még akkor is, ha nagyon rosszul esik. Kimondani és hallgatni egyaránt. Continue reading “MAGYARUL FÁJ”

VALÓSÁG ÉS MODELL – A Szentegyházi Gyermekfilharmónia

Tulajdonképpen létrejötte óta követem a Szentegyházi Gyermekfilharmónia működését. Volt egy időszak, amikor nem figyeltem rá elég következetesen. Azt gondoltam, hogy eltelik majd pár év, és Haáz Sándor karnagy-zenetanár gondol egy merészet és nagyot, s annak rendje-módja szerint beköltözik Székelyudvarhelyre vagy Csíkszeredába, esetleg gyermek- és ifjúkora helyszínére, Marosvásárhelyre, ahol szüleivel élt egykor, hiszen erről a városról is azt mondogatta mindig, hogy nem idegenedett el tőle, van ott még szobája és fogkeféje is, úgyhogy bármikor lehetséges lenne a visszatérés. Continue reading “VALÓSÁG ÉS MODELL – A Szentegyházi Gyermekfilharmónia”

SZERELEM, HELY, ÖNAZONOSSÁG

Vajon én az vagyok-e, aki lehetnék? Akivé válhattam volna? Vajon nem raggattam-e magamra, ott, a mélyben valami lelki termopánt, habos műmasszát, amelyek alatt lassan minden elrohad, s felzabálják a lényegem, a lelki állagom a fogyasztói rendetlenség mikroorganizmusai? Continue reading “SZERELEM, HELY, ÖNAZONOSSÁG”

SZIMBÓLUM, RÍTUS, DRÁMA – Angliai és erdélyi unitárius temetésekről

Tódor Csaba most megjelent munkája nem lesz sok ezer példányban fogyó sikerkönyv, de kétségtelen, hogy fontos mezsgye. Haszonnal forgathatják a lelkésztársak – legyenek unitárius paptestvérek vagy más történelmi felekezetekben szolgálók –, a kulturális antropológia művelői, de azok a szakemberek is, akik valamilyen módon élettevékenységük folytán kapcsolódnak e rítushoz. Hiszen egyáltalán nem másodlagos szempont, hogy mit tartunk meg hagyományainkból és mit viszünk tovább magunkkal az utolsó út körüli cselekvéssorig a szabadság alternatívái által felkínált értékhalmazból és az ürességgel fenyegető posztmodern utáni korból, amikorra mi is elfelejtettük az örökölt és természetes saját tudás értékeinek jelentős részét. Continue reading “SZIMBÓLUM, RÍTUS, DRÁMA – Angliai és erdélyi unitárius temetésekről”

ŐRTÜZEKRŐL – Haza a magasból

Pár éve, amióta elkezdődött az őrtüzek gyújtása Székelyföldön, többnyire csak távolról figyelem ezt a kezdeményezést. Jónak tartom, bár tudom, hogy nem sok eredménye van. Ott. Az ország tájidegen felső vezetése és a megyékbe kihelyezett hatalmi ágak nem kedvelik túlságosan. Tudjuk jól, hogy cinikusan kétségbe vonják az úgynevezett történelmi régiónk létét. A mi szülőföldünk azonban – ezzel tisztában vagyunk – igencsak létezik! És entitás. Continue reading “ŐRTÜZEKRŐL – Haza a magasból”