Csinódi programok 2017-ben

Sepsiszéki Nagy Balázs író és néprajzkutató nem csak elméleti székely, hanem merész vállalkozó, aki gazdálkodásból és vendéglátásból él, mindemellett pedig lelkes közösségépítő, aki bízik abban, hogy Székelyföld jövője a vidék segítségével biztosítható, hiszen megvannak hozzá az erőforrások, hittel, reménységgel pedig az a tudás is továbbadható, amely ehhez szükséges. “Csinódi programok 2017-ben” olvasásának folytatása

Imanap Csinódon

kapolna_csinod_1

Az egy évvel ezelőtt épült csinódi Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolnánál augusztus 27-én, szombaton egyetemes imanapot szerveznek annak tulajdonosai, Nagy Balázs és felesége, Erika. Mivel a nemzet magmaradása szempontjából a demográfiai helyzet javítását tartják a legfontosabbnak, az imanap témája magától értetődően a család. “Imanap Csinódon” olvasásának folytatása

Gondolatok az önellátásról

csinodi_ut

Sokan tudhatják korábbi írásainkból, illetve más forrásokból is, hogy Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, író, szerkesztő feladta városi életmódját és falura költözött. Pontosabban az Úz-völgyébe, egy viszonylag zárt és zord, ám annál izgalmasabb és sértetlenebb vidékre, több év óta, családjával együtt Csinódon él. Most induló sorozatában az önellátás lehetőségeit mutatja be olvasóinknak. Balázs nem dolgozatot ír, nem néprajzosként tevékenykedik, hanem pragmatikus értelmiségiként azt a “projektet” mutatja be, amelyben családjával együtt létezik. “Gondolatok az önellátásról” olvasásának folytatása

Kellenek-e új templomok?

A kápolna télen (Fotó: Sepsiszéki Nagy Balázs)
A kápolna télen (Fotó: Sepsiszéki Nagy Balázs)

Tavaly egy kis rönkkápolnát emeltünk a kertünkben, Isten dicsőségére és Boldogasszony tiszteletére. Nem hivalkodó épület, beleillik a havasi tájba. Nőiességét már a zsindelytetőből kiemelkedő, tulipánban végződő kettős cserefa kereszt hirdeti. A mellette álló háromlábú harangláb tetején lévő kovácsoltvas csillag, és a széljárást követő évszámos pléhzászlócska jelzik, hogy felekezetek feletti ez a hely, ez az építmény. A kápolnaépítést sokan támogatták, jól eső érzés volt megtapasztalni, hogy létezik magyar összefogás. “Kellenek-e új templomok?” olvasásának folytatása

Keresztszülőség a magyar gyarapodásért

2

Korábban több alkalommal is beszámoltunk Sepsiszéki Nagy Balázs munkásságáról és arról a szerepvállalásról, amelynek családjával együtt Csinódra való kiköltözésük óta lehetünk tanúi. Legutóbb Ébredés a havason című írását közöltük, illetve írtunk az általa kezdeményezett Gyarapodó magyarság nevű mozgalomról, amelynek immár honlapja is van. Most egy különleges, s a maga nemében rendhagyó, illetve hagyományteremtő keresztszülői feladatvállalási lehetőségre hívjuk fel az olvasó figyelmét. “Keresztszülőség a magyar gyarapodásért” olvasásának folytatása

Gyarapodó magyarság – mozgalom

sziv

Hiszünk abban, hogy a Kárpát-hazában van a magyar jövendő! „Fiatal, sokgyermekes édesanyának, édesapának lenni a legcsodálatosabb hivatás ezen a földön, akik nem kívánják rongyrázó világunk hatfogásos ebédjét, a csillogó karriert, hanem képesek Istentől kapott tiszta ösztöneikre hallgatva lázadni, és a pénz, a siker helyett az élő szeretet szolgálatát vállalni” – valljuk mi is Böjte Csaba atya szavaival. “Gyarapodó magyarság – mozgalom” olvasásának folytatása

Ébredés a havason

A_Sajhavas_telenEttől a héttől kezdve az Élő Székelyföld Munkacsoport kiadványainak állandó szerzője lesz Sepsiszéki Nagy Balázs, akit sokan megismerhettek már annak idején, tizenöt-húsz évvel ezelőtt, amikor a Székelyföld falvai a XX. század végén című munkájához gyűjtött adatokat és mintegy félezer települést járt be. Később a Csinódba való kiköltözéssel “lepte meg” a világot. “Ébredés a havason” olvasásának folytatása

REMÉNYSÉGGEL, A JÖVŐNEK ÉPÜLT A CSINÓDI KÁPOLNA

A csinódi ökuménikus kápolna szeptember 26. óta szolgál
A csinódi ökuménikus kápolna szeptember 26. óta szolgál (Fotók: Böjte Csaba/www.magnificat.ro)

A közelmúltban több alkalommal is felhívtuk olvasóink figyelmét arra, hogy Csinódon ökuménikus kápolna épül, beszámoltunk arról, hogy az ünnepélyes átadás, a hajlék megáldása szeptember végén lezajlott. “REMÉNYSÉGGEL, A JÖVŐNEK ÉPÜLT A CSINÓDI KÁPOLNA” olvasásának folytatása

Áldás a csinódi kápolnán

csikasz_1

Manapság mikor mindenki menekül, elmenne, mindent eladna, csodának számít fogadalmi templomot, kápolnákat építeni. Ilyet ebben a globalizált materialista világban csak is isteni sugallatra cselekszik valaki. “Áldás a csinódi kápolnán” olvasásának folytatása

Meghívó Csinódra

2_kapolna-epitese-acsok-081

Örömmel értesítek mindenkit arról, hogy a csinódi kertünkben Isten dicsőségére magyar összefogással megépült a fogadalmi kápolna. A Mária szíve ökumenikus rönkkápolna felszentelésére és megáldására 2015. szeptember 26-án, szombaton 11 órától kerül sor. Szentmisét celebrál Ft. Nagyméltóságú Tamás József segédpüspök, szentbeszédet mond Böjte Csaba ferences szerzetes. A kápolnát a szentmise után megáldja Nt. Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész és Nt. Szövérffy István illencfalvi református lelkész. “Meghívó Csinódra” olvasásának folytatása