Papp László-szobrot avattak Budán

Szobrot avattak Papp László háromszoros olimpiai bajnok tiszteletére Budapest 12. kerületében, a Gesztenyés-kertben. A szobor annak a háznak a közelében található, ahol a sportoló évtizedeken át lakott. Papp Lacit mindmáig az ökölvívás legnagyobbjai közt tartják számon, Joe Louis, a Barna Bombázó, Muhammad Ali (Cassius Clay) és Iron Mike Tyson társaságában, jóllehet nem volt sem fekete bőrű, sem amerikai, sem nehézsúlyú, és profi pályafutását sem sikerült világbajnoki címmel megkoronáznia – az Európa-bajnoki övig jutott.

Részben rugonfalvi származása miatt, részben közvetlen modorának köszönhetően a jeles sportolónak már életében komoly kultusza alakult ki Székelyföld-szerte, sokan magukénak érezték és tartják sikereit ma is – akárcsak a labdarúgásban az Aranycsapatét -, amely segítette a kisebbségi lét körülményei közepetette a magyar nemzeti érzület erősödését. Személye körül legendák életében legendák keletkeztek. Ahogyan elterjedt bizonyos körökben, hogy Puskás jobb lábát lepecsételték egy-egy mérkőzésen, ugyanez vonatkozott Papp Laci jobb öklére, aki – bizonyos bajnokokat kímélendő, főleg olyankor, ha szovjet sportoló ellen lépett szorítóba, jobb öklét nem használhatta – állítólag. (A címképen: Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok a szobor avatási ünnepségén – Fotó: Koszticsák Szilárd/ MTI.) Tovább

Sebi páterrel Rugonfalván

Csütörtökön folytatódott a könyvbemutató-sorozat, amely a szerző Ezüstbeszéd című kötetéhez kapcsolódik. Ezúttal Rugonfalván, a Kúria Vendégházban találkozhattunk az olvasókkal és barátainkkal. Méreteiben nem tudtuk ugyan megismételni a székelyszentkirályi estet, annak hangulatát sem, hiszen az az ottani örökös szentségimádás társrendezvénye volt. Mi magunk is kihívásnak éreztük, kíváncsiak voltunk arra, hogy mi történik egy zömében protestáns faluban, ha egy római katolikus plébános könyvével megyünk oda. Continue reading “Sebi páterrel Rugonfalván”

Szépen szólt az Ezüstbeszéd Székelyszentkirályon

Örökös szentségimádást tartottak március 8-án Székelyszentkirályon. A délután 5 órától tartott szentmisén az egyházközség temploma zsúfolásig megtelt. Utána, a 6 órakor kezdődő író-olvasó találkozóra is sokan eljöttek. Sebestyén Péter plébános, a vendégként szolgáló lelkész és író igencsak megtisztelve érezhette magát: mintegy százan voltak jelen a kultúrházban a 25. éves papi jubileuma alkalmából kiadott Ezüstbeszéd című kötete bemutatóján. Continue reading “Szépen szólt az Ezüstbeszéd Székelyszentkirályon”

Ezüstbeszéd – Székelyszentkirályon és Rugonfalván

Idén ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját Sebestyén Péter, a Marosvásárhely II., az Ady-negyedi egyházközség plébánosa. Az egyházi és világi íróként egyaránt ismert szerző ötven reprezentatív írását válogatta ez alkalomból egybe az Ezüstbeszéd című kötetbe, amely még a múlt év decemberében jelent meg Csíkszeredában. Hamarosan ismét Udvarhelyszékre látogat Sebi páter, a lelkész-író, most Székelyszentkirályon és Rugonfalván találkozik olvasóival. (Címképünkön: Sebestyén Péter plébános – A szerző portréját Szabó Károly készítette.) Tovább

Rugonfalván a Csalóka

rugonfalva_bejarata

Szombaton, április 11-én találkozhatnak újra székelyföldi barátaik hosszú évek múltán a topolyai Csalóka zenekarral. A Csalóka az ezredforduló környékén rendszeres résztvevője volt a székelyföldi táncházaknak, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Székelykeresztúron léptek fel azokban az években. Continue reading “Rugonfalván a Csalóka”