Újabb munkával gazdagodott a Román Viktor Szoborpark

Mint ismeretes 2013-ban Dr. Ferenczy Ferenc főállatorvos, Székelyudvarhely korábbi polgármestere kezdeményezte a vidék híres szobrászművészének, a Homoródszentmártonban született és nevelkedett Román Viktor életművének népszerűsítését. Tulajdonképpen a semmiből kellett megteremteni a művész kultuszát, hiszen az idősebb és a fiatalabb korosztályok számára is majdnem teljesen ismeretlen volt a világhírű művész, amelynek az lehetett az oka, hogy Román Viktor 1965-ben – kihasználva a British Council ösztöndíjával járó hathónapos hivatalos küldetését a Royal College of Art-on – elfelejtett hazajönni. “Újabb munkával gazdagodott a Román Viktor Szoborpark” olvasásának folytatása

Homoródszentmártontól Párizsig

Román Viktor szobrászata egyedülálló szintézis, melynek jelképrendszere múltból és jövőből táplálkozik. Munkásságának ezt a vonatkozását már a múlt század ’60-as éveiben észlelték kolozsvári és bukaresti esztéták, később majd Párizsban is, illetve azt, hogy alkotásait kiválóan lehet köztereken alkalmazni. Szobrainak minden székelyföldi és magyar városban helye van, helye lenne. Tovább

Homoródszentmártontól Párizsig

 

Román Viktor alkotásaiból szerveznek kiállítást Sopronban. A tárlatot megnyitja N. Mészáros Júlia művészettörténész. A művész testvérével, Román Elemérrel Veress Ferenc beszélget. A megnyitóünnepségen levetítik az Attila szekere a Szajna partján című dokumentumfilmet. “Homoródszentmártontól Párizsig” olvasásának folytatása