Utazás Szászföldön

A Székelyudvarhelyen tartott restaurátor konferenciákhoz minden alkalommal tartozik tanulmányút is, amelyen a résztvevő szakemberek közösen járnak be történelmi helyeket.
A konferencián jelenlevő kutatók és múzeumi szakemberek idén folytatták a Szászföld értékeinek felfedezését.

Erre az utazásra október 6-án került sor, illetve október 7-én, pénteken ellátogattak székelyföldi helyszínekre is, a két Homoród-mentén, Erdővidéken, Háromszéken és néhány alcsíki településen tekintettek meg olyan templomokat, amelyekben már restaurált, vagy felújításra, konzerválásra váró falfestmények találhatók. Tovább

Felújítanák a Szejkén levő székelykapukat

kapuk

A Haáz Rezső Múzeum munkatársai szerint a Székely Anyaváros egyik szimbóluma, az Orbán Balázs sírjához vezető szejkefürdői kapusor minden darabja megérett a restaurálásra. A gondnokságról felelős intézmény célul tűzte ki a munka elvégzését, és a rendelkezésre álló források függvényében ütemezi be ennek kivitelezését. A lakosság, vállalkozók is segíthetnek – nyilatkozta az intézmény igazgatója, Miklós Zoltán néprajzkutató –,  partner kerestetik a munkálatok támogatására. “Felújítanák a Szejkén levő székelykapukat” olvasásának folytatása