Sófalvi András az Erdélyi Múzeum Egyesület vendége

A Székelyudvarhelyen élő és dolgozó régész Hadakozás és önvédelem a középkori és fejedelemség kori Udvarhelyszéken, az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) kiadásában újonnan megjelent könyvének bemutatására október 9-én, hétfőn, 17.00 órától kerül sor Kolozsváron, az EME Jókai utcai székházában. A kötetet bemutatja és méltatja Hegyi Géza történész, házigazda Sipos Gábor elnök. “Sófalvi András az Erdélyi Múzeum Egyesület vendége” olvasásának folytatása

Előadások Székelyföld településtörténetéről 4.

Az előadássorozat negyedik témája Demjén Andrea Adalékok a Gyergyói-medence középkori településtörténetéhez címet viseli. Az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében, december 15-én, 18.00 órától kezdődően követhetik a legfrissebb kutatási eredményekről szóló beszámolót. (A címképen Gyöngyössy János rajza látható.)

Kollégánk, a Székelyföld-szerte közismert történeti-grafikus a Gyergyószentmiklós melletti Both-várát Demjén Andrea régész adatai alapján rajzolta meg három évvel ezelőtt a Tarisznyás Márton Múzeum évkönyve címlapjára, illetve engedélyt adott arra is, hogy alkotását a mostani meghívóhoz a Székely Nemzeti Múzeum szervezői is felhasználhassák.)

Élő Székelyföld Munkacsoport

Csontokat faggatnak

Archív felvétel a Szóra bírt csontok című kiállításról (2014), amelynek székelyudvarhelyi bemutatásakor használták a helyi leleteket,bemutatva az ArchoeTEK szakembereivel közösen végzett kutatások eredményeit is
Archív felvétel a Szóra bírt csontok című kiállításról (2014), amelynek székelyudvarhelyi bemutatásakor használták a helyi leleteket,bemutatva az ArchoeTEK szakembereivel közösen végzett kutatások eredményeit is (Simó Márton felvételei)

Július 29-én, péntek délelőtt angol nyelvű beszámolót tartottak a frissen véget ért régésztábor diákjai a Haberstumpf-villában. A Haáz Rezső Múzeum és a kanadai székhelyű Archaeological Techniques and Research Centre (ArchaeoTEK) közös szervezésében ötödik alkalommal szerveztek ásatásokat udvarhelyszéki településeken. Szokássá vált, hogy a résztvevő diákok egymásnak, az őket irányító szakembereknek és az érdeklődő helyi közönségnek vetített képes előadások formájában számolnak be eredményeikről. “Csontokat faggatnak” olvasásának folytatása

Honfoglalás – honfoglalók öröksége

Korhű öltözékben tartja előadásait (Fotó: Simó Márton)
Korhű öltözékben tartja előadásait (Fotó: Simó Márton)

Hidán Csaba László történész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára tart előadást a honfoglalás koráról kedden, március 22-én 18.00 órától kezdődően a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának dísztermében. “Honfoglalás – honfoglalók öröksége” olvasásának folytatása

Udvarhelyszék településtörténete a középkorban

Sófalvi András régész
Sófalvi András régész (Fotó: Simó Márton)

Sófalvi András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régésze lesz az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának vendége. Az utóbbi hónapokban több fiatal kutatót hívtak meg az EME vezetői, hogy beszámolókat tartsanak az utóbbi időszakban elért tudományos eredményeikről. Sófalvi harmadik ebben a sorban. “Udvarhelyszék településtörténete a középkorban” olvasásának folytatása

A Székelytámadt vár a történeti és régészeti források tükrében

Sófalvi András (Fotó: Simó Márton)
Sófalvi András (Fotó: Simó Márton)

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a MÚZEUM PLUSZ program keretében mutatja be a Székelytámadt várban lezajlott ásatások legújabb eredményeit. “A Székelytámadt vár a történeti és régészeti források tükrében” olvasásának folytatása

Előadások Székelyföld településtörténetéből I.

botar

Az utóbbi másfél évtized régészeti kutatásai eredményei alapján újraértelmezhető mindaz, amit a hajdani Csíkszék településhálózatának és egyházszervezetének kialakulásáról, a csíki székelyek megtelepedéséről, a vármegyei magyarok és székelyek, illetve a magánbirtokok és a közösségi tulajdon viszonyáról eddig tudni véltünk. “Előadások Székelyföld településtörténetéből I.” olvasásának folytatása