Levél a Medvének

Kedves Medve, kérlek, ne haragudj, amiért archetípusként kiválasztalak a medvetársadalom sokaságából és pont téged szólítalak meg, és neked tolmácsolom mindazon sirámokat, amelyek most felszabadulnak belőlem. Egyébként nem is biztos, hogy képes vagy magyarul olvasni, de – feltételezem –, hogy a közös együttlét során, ahogyan használod a technika vívmányait és megbarátkozol mindazon javakkal, amelyeket itt hosszas és kitartó, hadd ne mondjam, hogy verejtékes munkával mi megteremtettünk magunknak – előbb vagy utóbb nyelvünket is elsajátíthatod, ha úri kedved úgy diktálja. Próba: szerencse. Continue reading “Levél a Medvének”

KAPUPÉNZ RESTELKEDŐ MAGDOLNÁNAK

De hát, Magdolna, elment a szép eszetek, mondta Lokody Gáspár plébános, amikor látta, hogy mi folyik az útkereszteződésben. Az atya mindenesetre Dél-Erdély felől jött, gyalog, porosan, erősen lerámolódva, már nem tudni, hogy a Balázsfalva környéki Tűr plébániájáról érkezett-e, vagy éppen a jilavai börtönből szabadult. Continue reading “KAPUPÉNZ RESTELKEDŐ MAGDOLNÁNAK”

GRATULA A HÓHÉRNAK! – FRISSÍTVE!

Hogyha van számunkra ártalmas és közérzet-rontó médium az országban a többség térfelén, akkor a Maros megyében működő Cuvântul Liber [Szabad Szó] című napilap és annak főszerkesztője, elkötelezett publicistája, a volt nagyromán honatya, jeles író és költő, Lazăr Lădariu (1939) munkássága messzemenően kimeríti ezt a fogalmat. A lap január 12-i számában sajátos nacionalizmustól és gyűlölettől, tájékozatlanságtól, vagy tudatosan félretájékoztató szenvedélytől izzó publicisztikát közöl e továbbszolgáló “derék” obsitostól. Nem véletlenül. Az emberi gyarlóság és a korlátoltság bugyrai akár a végtelenségig tágulhatnak e centenáriumnak szentelt esztendőben… Continue reading “GRATULA A HÓHÉRNAK! – FRISSÍTVE!”

Erdélyi magyar DON QUIJOTE, 2018

Nekünk mindig bajunk van. Önmagunkkal. A világgal. A szomszédsággal. Hiszen szkizofrén az állapotunk. A többség örvendezik valaminek. És elvárják azt tőlünk is. Rítusok vannak, amelyek számukra természetesek, de valahogy a mi szemünkben másképp törik meg a fény, más a spektrum. Mi nem akarunk köpni a folyóba. És kétszer sem akarunk belelépni, mert nem tudunk, ugyanabba a vízbe. Ilyen bonyolult lesz a 2018-as esztendő, amikor halljuk a sok evoét. Amikor éljent kellene kiáltani, holott mi még mindig egy száz évvel ezelőtt megírt nyilatkozat ígéreteit olvasgatjuk, amelyet oly nagylelkűen írtak le akkor… Tovább

Simó Márton

János bácsi kalapja

Gyermek- és ifjúkori emlékeim közül sűrűn előbukkan ma is János bácsi és felesége alakja, hiszen mindig érdeklődtem irántuk, s ez a rokonszenv fordítva is megnyilvánult. Csakhogy semmi sem örök, mint ahogyan mi sem. Idős korukban múltak el, s mégis érzem a hiányukat, mert így a világ kicsit más, huzatosabb és szegényebb. A János bácsi kalapja ott van most, ahová az utolsó pajtajáráskor tette volt abban a reményben, hogy lesz majd egy következő alkalom. Ha mégsem, akkor majd jön egyszer másvalaki, s a fejére teszi, ha hátra akar menni a műhelybe vagy a csűrbe. Vagy hat éve porosodik ez a szalmakalap. Immár senki sem használja. És nagyon remény sincs arra, hogy bárki is leakassza onnét… Tovább

Megelőzte a szekér Európát

Katalónia kapcsán most az Európai Unió egyik oszlopállamában ismét előkerült az egy és oszthatatlan nemzetállam dogmája. A katalán „kurucok” 1714-ben veszítettek ugyan a spanyolokkal szemben, de háromszáz év múltán is a különállás eszménye villanyozza fel hét és fél milliós lelkes nemzetüket. Mert az. Mert nemzet. Még akkor is, ha papíron nem létezik. Még akkor is, ha a vasárnapi referendum a spanyolok optikájával nem érzékelhető és semmis. Tovább

Temetetlen dögjeink

Azt is kérdezhetnék, mit foglalkozzunk a tekergő kutyákkal s a botladozó sündisznókkal, amikor a medve által elejtett szarvasmarhák tetemének “elrendezése” jóval nagyobb gondot okoz. De ha szarvast, netán medvét gázol el az autó, igazán csak akkor gyűlik meg a baja a sofőrnek: hívni kell a rendőrséget, a vadásztársulatot, nem elég a károsodás és a bosszúság, még büntethetnek is, s örvendhet az autós, hogy emberéletben nem esett kár… Continue reading “Temetetlen dögjeink”

Migránsok a Nyikómentén

Ahogyan felvetődött Németországban, hogy falvakra telepítsenek bevándorlókat – egyébként már történt is olyan eset, hogy bezárt logisztikai objektumba, egy alig pár tucat lakosból, jobbára nyugdíjasból álló falu közelébe, ideiglenesen több száz menedékest helyeztek el –, ugyanúgy nálunk sem elképzelhetetlen az ilyen ideiglenes szálláshely biztosítása. Hiszen akár száz alig-alig lakott székelyföldi faluról is tudunk. Kapásból sorolhatnánk, hogy az ezres vagy több száz lelkes települések mivé zsugorodtak a 21. század hajnalára… Tovább

Modernkori TBC (azaz: Té Bé Cé)

A közerkölcsök valódi tükre – és ez már közügy – a közbeszéd. A közbeszéd mai állapota (hogy miről és hogyan beszélünk a leggyakrabban) pedig pontos látleletet ad társadalmunk pszichéjéről, közérzetéről, általános mentális és lelkiállapotáról. A kép – így, a XXI. század második évtizedének vége felé – lesújtó. A végeredmény felől szemlélve úgy néz ki, mintha a kilencvenes évektől errefelé mindannyian egy hippitársadalom felépítésén dolgoztunk volna, amelyben mindenki azt csinál, amit akar, azt mond, amit akar, s amelyben mindenki mindenkivel egyenlő, csak azért, mert homo sapiens. Vagy arra emlékeztet. Nem vettük észre, hogy a kommunizmus kényszerzubbonyából szabadulva nem egy új és egészséges társadalmat építettünk fel, hanem a diliház egy másik osztályát… Tovább

Címkép: Woodstock Archive

Lakatos Mihály