János bácsi kalapja

Gyermek- és ifjúkori emlékeim közül sűrűn előbukkan ma is János bácsi és felesége alakja, hiszen mindig érdeklődtem irántuk, s ez a rokonszenv fordítva is megnyilvánult. Csakhogy semmi sem örök, mint ahogyan mi sem. Idős korukban múltak el, s mégis érzem a hiányukat, mert így a világ kicsit más, huzatosabb és szegényebb. A János bácsi kalapja ott van most, ahová az utolsó pajtajáráskor tette volt abban a reményben, hogy lesz majd egy következő alkalom. Ha mégsem, akkor majd jön egyszer másvalaki, s a fejére teszi, ha hátra akar menni a műhelybe vagy a csűrbe. Vagy hat éve porosodik ez a szalmakalap. Immár senki sem használja. És nagyon remény sincs arra, hogy bárki is leakassza onnét… Tovább

Megelőzte a szekér Európát

Katalónia kapcsán most az Európai Unió egyik oszlopállamában ismét előkerült az egy és oszthatatlan nemzetállam dogmája. A katalán „kurucok” 1714-ben veszítettek ugyan a spanyolokkal szemben, de háromszáz év múltán is a különállás eszménye villanyozza fel hét és fél milliós lelkes nemzetüket. Mert az. Mert nemzet. Még akkor is, ha papíron nem létezik. Még akkor is, ha a vasárnapi referendum a spanyolok optikájával nem érzékelhető és semmis. Tovább

Temetetlen dögjeink

Azt is kérdezhetnék, mit foglalkozzunk a tekergő kutyákkal s a botladozó sündisznókkal, amikor a medve által elejtett szarvasmarhák tetemének “elrendezése” jóval nagyobb gondot okoz. De ha szarvast, netán medvét gázol el az autó, igazán csak akkor gyűlik meg a baja a sofőrnek: hívni kell a rendőrséget, a vadásztársulatot, nem elég a károsodás és a bosszúság, még büntethetnek is, s örvendhet az autós, hogy emberéletben nem esett kár… Continue reading “Temetetlen dögjeink”

Migránsok a Nyikómentén

Ahogyan felvetődött Németországban, hogy falvakra telepítsenek bevándorlókat – egyébként már történt is olyan eset, hogy bezárt logisztikai objektumba, egy alig pár tucat lakosból, jobbára nyugdíjasból álló falu közelébe, ideiglenesen több száz menedékest helyeztek el –, ugyanúgy nálunk sem elképzelhetetlen az ilyen ideiglenes szálláshely biztosítása. Hiszen akár száz alig-alig lakott székelyföldi faluról is tudunk. Kapásból sorolhatnánk, hogy az ezres vagy több száz lelkes települések mivé zsugorodtak a 21. század hajnalára… Tovább

Modernkori TBC (azaz: Té Bé Cé)

A közerkölcsök valódi tükre – és ez már közügy – a közbeszéd. A közbeszéd mai állapota (hogy miről és hogyan beszélünk a leggyakrabban) pedig pontos látleletet ad társadalmunk pszichéjéről, közérzetéről, általános mentális és lelkiállapotáról. A kép – így, a XXI. század második évtizedének vége felé – lesújtó. A végeredmény felől szemlélve úgy néz ki, mintha a kilencvenes évektől errefelé mindannyian egy hippitársadalom felépítésén dolgoztunk volna, amelyben mindenki azt csinál, amit akar, azt mond, amit akar, s amelyben mindenki mindenkivel egyenlő, csak azért, mert homo sapiens. Vagy arra emlékeztet. Nem vettük észre, hogy a kommunizmus kényszerzubbonyából szabadulva nem egy új és egészséges társadalmat építettünk fel, hanem a diliház egy másik osztályát… Tovább

Címkép: Woodstock Archive

Lakatos Mihály

Becsszó

Nagy hiány lett manapság a becsületszó. Egy-két nemzedékkel ezelőtt még súlya volt az adott szónak. Apáról fiúra szálltak a birtokok, anélkül, hogy egy sort leírtak volna. Az adott szó aranyfedezetnek számított. Adtak-vettek egymás között, a javak, a tárgyak gazdát cserélhettek, puszta becsületszóra. Ha két gazda megegyezett egy terület fölött, a határon cöveket vertek le, egymás tenyerébe csaptak, áldomást ittak és szent volt a béke. Nem kellett a mezőre kerítés, szükségtelenné vált a papír, nem volt szükség közjegyzőre, tanúra, kamerára, őrző-védő szolgálatra, bírósági végzésre. Nem követelték egymástól az iktatószámot, pecsétet, aláírást. Még csak zsebszerződést sem kellett kötniük. (Címképen: a tekerőpataki Bernád-család – egy 20. század elején készült felvétel reprodukciója.) Tovább

Sebestyén Péter

Böjt és önuralom

Eleinte furcsa lesz, de ha elindulsz ezen az úton akaraterődet edzve, rájössz, hogy jó otthon lenni saját testedben, uralkodni mindazokon a készségeken, amelyeket Isten nekünk ajándékozott. Egy jó szülő a gyermekének megmagyarázza, hogy az iskolában, templomban, vagy akár, ha látogatóba megyünk, akkor nyugodtan kinézünk a fejünkből, figyelünk. Igen, az emberek hozzánk szólnak és mi figyelünk, mert ezáltal okosabbak, ügyesebbek leszünk, szépen viselkedünk, hogy ne legyünk mások terhére, mert azt amit te elvársz másoktól, azt kell te is nyújtsd másiknak! – ajánlja nekünk Böjte atya nekünk a böjt kezdetén… (Címkép: http://www.karpatalja.maTovább

Continue reading “Böjt és önuralom”

A Titanic csendesen halad…

Néhány héttel ezelőtt megkeresett minket az erdélyi magyar média „zászlóshajója”, egy olyan cég, amely portált üzemeltet és kiad néhány regionális, országos heti- és napilapot is. Milyen jó lenne, ha együttműködnénk, s az írott sajtóban, hagyományos újság által  is szólhatnánk az emberekhez – mondta az illető vállalkozás zsoldjában álló szakember. Continue reading “A Titanic csendesen halad…”

Ki a terrorista?

Sorba álltam egy üzletben, egy néni is ezt tette az unokájával. A csetepaté kezdetét nem láttam, csak arra figyeltem fel, hogy a 4-5 éves kisfiú elkezd toporzékolni, majd csapkod a kezével, ütni kezdi a nagymamát, aztán sípcsonton is rúgja. És csak bántja büntetetlenül, felnőtt emberek gyűrűjében az idős asszonyt, aki egyik legközelebbi rokona, s talán az egyetlen, aki törődik véle… Tovább