Papp László-szobrot avattak Budán

Szobrot avattak Papp László háromszoros olimpiai bajnok tiszteletére Budapest 12. kerületében, a Gesztenyés-kertben. A szobor annak a háznak a közelében található, ahol a sportoló évtizedeken át lakott. Papp Lacit mindmáig az ökölvívás legnagyobbjai közt tartják számon, Joe Louis, a Barna Bombázó, Muhammad Ali (Cassius Clay) és Iron Mike Tyson társaságában, jóllehet nem volt sem fekete bőrű, sem amerikai, sem nehézsúlyú, és profi pályafutását sem sikerült világbajnoki címmel megkoronáznia – az Európa-bajnoki övig jutott.

Részben rugonfalvi származása miatt, részben közvetlen modorának köszönhetően a jeles sportolónak már életében komoly kultusza alakult ki Székelyföld-szerte, sokan magukénak érezték és tartják sikereit ma is – akárcsak a labdarúgásban az Aranycsapatét -, amely segítette a kisebbségi lét körülményei közepetette a magyar nemzeti érzület erősödését. Személye körül legendák életében legendák keletkeztek. Ahogyan elterjedt bizonyos körökben, hogy Puskás jobb lábát lepecsételték egy-egy mérkőzésen, ugyanez vonatkozott Papp Laci jobb öklére, aki – bizonyos bajnokokat kímélendő, főleg olyankor, ha szovjet sportoló ellen lépett szorítóba, jobb öklét nem használhatta – állítólag. (A címképen: Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok a szobor avatási ünnepségén – Fotó: Koszticsák Szilárd/ MTI.) Tovább

Márton Áron Erdély oszlopa volt

??????????

Évek óta zajlik az a szervezőmunka, amelynek célja egy Márton Áron püspökről szóló nagyjátékfilm forgatása. Papp László Marosvásárhelyen szolgáló római katolikus lelkész (fenti képünkön) ez idő alatt a Gyulafehérvári Római Egyházmegye területén és másutt, s nem csak katolikusok körében is népszerűsítette elképzelését. “Márton Áron Erdély oszlopa volt” olvasásának folytatása