MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV – programok a Forrásközpontnál

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont idén is csatlakozott az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok méltó megünnepléséhez. Akárcsak tavaly, idén is ismeretterjesztő jellegű buszos kirándulást és egy rajzversenyt, illetve kiállítás szervezését tervezte az intézmény, azzal a céllal, hogy a felnövekvő nemzedékkel megismertesse a kulturális örökségünket, felhívja a figyelmet az örökség megőrzésének, védelmének szükségességére, idén azonban a Mátyás király-emlékév szellemében is szerveződött ez a program. Continue reading “MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV – programok a Forrásközpontnál”

ARS LONGA – pályázati felhívás

A Minerva Művelődési Egyesület és az Erdélyi Művészet folyóirat pályázatot hirdet művészettörténészek, kritikusok és művészeti írók, valamint alap- és mesterképzős egyetemi hallgatók számára. Felső korhatár: 2019. január 1-jéig be nem töltött 40 év. Pályázni csak elektronikus úton, .pdf formátumban beküldött, magyar nyelvű pályaművel lehet. Continue reading “ARS LONGA – pályázati felhívás”

Indul az UNITÁRIUS KALÁKA ALAP gyűjtése

Négy pályázat érkezett az Unitárius Kaláka Alap pályázati hirdetésére. Az Székelyudvarhelyi Közösségi Aalapítvány bizottsága döntött a továbbjutókról. Az alábbi közösségek elkezdik az online adománygyűjtést a www.give-get-do.ro oldalon. Continue reading “Indul az UNITÁRIUS KALÁKA ALAP gyűjtése”

VI. Víz és Élet – pályázat képzőművészeknek

Az Eötvös József Főiskola, a Nagy István Művészeti Egyesület, a CAFFART Képzőművészeti Egyesület és a Nemzeti Közszolgálati Egyeteme Víztudományi Kara pályázatot hirdet a VI. VÍZ ÉS ÉLET Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra, amelynek mottója ezalkalommal: „A víz az az elem, amely a világ részeit összeköti, egyesíti és egyben tartja.” (Hamvas Béla) Continue reading “VI. Víz és Élet – pályázat képzőművészeknek”

Dokumentumfilmes pályázat Hargita megyében

A megyei tanács és a Forrásközpont idén is hirdet dokumentumfilm-készítési pályázatot. Gyorsan változó társadalmunkban, a gyorsan változó értékrendben, majdhogynem egyik napról a másikra tűnnek el évszázados értékek. A mozgóképrögzítés eszközei talán segíthetnek minket abban, hogy a felhalmozott szellemi érték és a tárgyi kultúra bizonyos elemeit megörökítsük és átadjuk az utánunk következőknek. Tovább

Címképen: Farkas Antal fotós-operatőr, televíziós szerkesztő, az Élő Székelyföld Munkacsoport munkatársa – archív werkfotó. 

Élő és veszendő értékekről

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont 2016. évi pályázataira beérkezett dokumentumfilmekből tíz olyan néprajzi jellegű dokumentumfilm készült el idén, amelyek helyi témákat dolgoztak fel. Continue reading “Élő és veszendő értékekről”

Hungaria Nostra – pályázat

A szervezők arra kíváncsiak, hogy a pályázni kívánók környezetében melyik az a nevezetes, megőrzésre méltó épített vagy természeti érték, családi emlék vagy tárgy, amelyre leginkább büszke, és amit barátainak is szívesen megmutatna? Ezekről az értékekről történet írható, rajz, fotó vagy makett készíthető. A gondolatokat – műfaji és technikai megkötés nélkül – bátran meg lehet fogalmazni képzőművészeti alkotásban, akár versben, akár prózában, akár egy CD-re rögzített zenei alkotásban is. Tovább

Pályázat dokumentumfilm-készítőknek

palpataka-1Szerkeszto-es-operatot

Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont újabb dokumentumfilm pályázatot hirdet ebben a naptári évben megvalósuló filmes alkotások utólagos finanszírozására. A témakeresés földrajzi határa: Hargita megye területe. Continue reading “Pályázat dokumentumfilm-készítőknek”

A Könyvtárosok Világnapjára hirdetett pályázat eredményei

El Ateneo bookstore
El Ateneo bookstore (Fotó: Liam Quinn/ Canada)

Székelyudvarhelyen harmadszor hirdettek irodalmi pályázatot a Könyvtárosok Világnapja, április 14. tiszteletére. Kedden, május 31-én, 17.00 órától a Polgármesteri Hivatal Szent István termében tartandó ünnepi gálán mutatják be az irodalmi pályázatra beküldött pályamunkákból szerkesztett kötetet. Continue reading “A Könyvtárosok Világnapjára hirdetett pályázat eredményei”

Irodalmi pályázat diákoknak

varosi_konyvtar

A székelyudvarhelyi Városi Könyvtár immár harmadszor hirdet irodalmi pályázatot 8 és 19 év közötti diákoknak. A téma szabadon választható. Egy és három gépelt oldal terjedelmű írásokat – mese, vers, esszé, novella – várnak elektronikus formában a biblioudv@yahoo.com e-mail címre. Continue reading “Irodalmi pályázat diákoknak”