Az ’56-os eseményekre emlékeztek – SZÉKELYUDVARHELY – FRISSÍTVE!

Délután 6 órakor a Stúdió mozi előtt gyülekeztek az ünneplők, ahol megtekinthették a Tamási Áron Gimnázium Vitéz Lelkek színjátszó csoportjának alkalomhoz illő előadását, majd fáklyásmenetben vonult a tömeg a Vár utcába. Az Üldözöttek és Áldozatok Emlékművénél koszorúztak, illetve beszédet mondott Páll László, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke és Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Ezt az est leglátványosabb mozzanata, a Művelődési Ház homlokzatára kivetített, “Elég volt” című 3D-s fényfestés követte. “Az ’56-os eseményekre emlékeztek – SZÉKELYUDVARHELY – FRISSÍTVE!” olvasásának folytatása

’56 a szabadság napja

Székelyudvarhely Megyei Jogú Város is csatlakozik az október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából szervezett magyarországi és erdélyi megemlékezések sorozatához. A forradalom helyi vonatkozásait idézik, többek között bemutatják az 1956 kapcsán elítélt udvarhelyszékiekről készült filmet és díjakat adnak át. A programok nyilvánosak és ingyenesek. “’56 a szabadság napja” olvasásának folytatása