LEVINKA FOGSÁGÁBAN – A beteljesült álom (2.)

Az unoka, Dávid Balázs felkereste azokat a helyeket, ahol a nagyapja járt annak idején. Több mint harminc éve készült erre a pillanatra.  “A szomszéd község, Lipovka akkori több mint hétezer lakójából mára alig ötszázan maradtak. Itt megmaradt, és éppen most újítják fel a majdnem száz évig raktárnak használt templomot. Elmentünk Volszkba is, a Volga „innenső” partján fekvő városba, ahonnan a magaslatról visszatekintve egykor mélabús szomorúság lett úrrá a gyalogosan hazafelé tartó tatámon. “LEVINKA FOGSÁGÁBAN – A beteljesült álom (2.)” olvasásának folytatása

Unitáriusok testvérlátogatóban (5.)

„Amikor amerikai hittestvéreink Erdélybe jönnek, akkor egy teljesen más értékrendbe jönnek. Emberek és tájak várják őket. Várjuk őket. Ez már tudatosult az elmúlt húsz évben. Egyik legfontosabb szempont, amiért jönnek hozzánk az, hogy idehaza nem kapják meg mindazt, amit ott mi adni tudunk. Amit nyújtunk számukra az viszont nem az, amit megvettünk mi az elmúlt húsz esztendőben vagy tegnap, hanem az, amit örököltünk. Ami itt legbelül a miénk” – írja Tódor Csaba székelykeresztúri unitárius lelkész ötödik levelében. Az útinapló folytatódik. Tovább

Nyugat-Németország, 1970

karinthy_ferenc

Karinthy Ferenc (1921–1992) igencsak sokoldalú ember volt. Íróként is roppant izgalmas maradt mindvégig, bár a halála óta eltelt majd’negyedszázad nem tett jót az utóéletének. A magyar kultúra könnyen felejt. Érdeklődéssel járt a világban – bel- és külföldön egyaránt. Bő negyvenöt évvel ezelőtt – 1970. március 11-én – írta naplójába az alább következő sorokat. Tökéletes éleslátás. maró (nyugat)európai önirónia. “Nyugat-Németország, 1970” olvasásának folytatása