FARSANGFARKA ALSÓSÓFALVÁN – ELTEMETTÉK ILYÉST

A farsangtemetés a település legvidámabb hagyománya. Előző este maszkurabálban mulatnak az ifjak, s reggel ugyan fáradtan, mámorosan, de annál jobb kedvvel járják be a falu utcáit, ahol a főszerep Illyésé, helyesen: Ilyésé, a szalmabábúé, a jó férjé és szomszédé, aki ugyan italos, de jó ember volt. Ezért kellőképpen meg is siratják, s hosszú, órákig tartó felvonulás végén pedig elégetik a falu központjában, majd a kultúrházban „eltorozzák”.  Mindenkit jó szívvel és gazdag terítékkel fogadnak. “FARSANGFARKA ALSÓSÓFALVÁN – ELTEMETTÉK ILYÉST” olvasásának folytatása

ÉLŐ SZÉKELYFÖLD-DÍJ (1.) – Ezúttal szarvasmarhatartó gazdáknak adtak át elismeréseket – SZÉKELYUDVARHELY

A 2019-es esztendőben az érdeklődés a szarvasmarhatartó gazdák felé fordult. Bányász József (Gyergyóújfalu) és Tóth Árpád (Jásfalva) gazdaságát látogatva – a mintegy negyven megismert porta közül, amelyet különböző rendezvények és a Bánja-e a székely? riportsorozat készítése folyamán kereshettek fel – úgy döntöttek, hogy ez alkalommal ők lesznek a kiszemeltek. “ÉLŐ SZÉKELYFÖLD-DÍJ (1.) – Ezúttal szarvasmarhatartó gazdáknak adtak át elismeréseket – SZÉKELYUDVARHELY” olvasásának folytatása

VERSENGÉS NAGYÁLMOS-VERSEKRE

Békéscsabán tarják 2020. március 6-án a VIII. Kortárs Versmondó Verseny Kárpát-medencei döntőjét, abban a reményben, hogy sok ügyes versmondóval találkozhatnak ebben az évben is a szervezők és a vendégek. “VERSENGÉS NAGYÁLMOS-VERSEKRE” olvasásának folytatása

JÓ VERSEK, JÓ GYERMEKEKNEK

A szerző neve ismerős portálunk és a Hargita Népe olvasói számára, de ismerős a verskedvelő közönség számára is, első kötete közel húsz esztendeje jelent meg, lírájával jelen van a hazai, magyarországi és felvidéki gyermeklapokban, irodalmi folyóiratokban. Legutóbbi gyermekverskötetét Lőrincz József költő méltatja. “JÓ VERSEK, JÓ GYERMEKEKNEK” olvasásának folytatása

P. BUZOGÁNY ÁRPÁD – Helyek, arcok, alteregók

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében mutatták be kedden, 2020. január 21-én délután a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár olvasótermében P. Buzogány Árpád legújabb, Idegenek között című novelláskötetét. Az írót Simó Márton méltatta. “P. BUZOGÁNY ÁRPÁD – Helyek, arcok, alteregók” olvasásának folytatása

AMIKOR CENTRUM A PERIFÉRIA – Fikció, humor, finom irónia és valóság

A székelyudvarhelyi városi könyvtár olvasótermében mutatták be kedd délután Fekete Vince Vargaváros (1) című verseskötetét. Ezen a héten a szerző többállomásos felolvasó-körúton vett részt, többek között Kézdivásárhelyen, Gelencén, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában találkozott olvasóival. Székelyudvarhelyen a költővel Zsidó Ferenc beszélgetett. “AMIKOR CENTRUM A PERIFÉRIA – Fikció, humor, finom irónia és valóság” olvasásának folytatása

AHOL TETTEN ÉRHETŐ AZ ISTENI KEGYELEM CSODÁJA – SEBESTYÉN PÉTER KÖTETÉRŐL

Az író Keresztmalac című novelláskötetét mutatták be szerda este a székelyudvarhelyi Belvárosi Unitárius Egyházközség felújított imatermében, csütörtökön pedig, a délután szentmisét követően, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány oroszhegyi házában találkozhatott Péter páter az olvasókkal. Beszélgetőtársa Simó Márton író, újságíró kérdezte a Marosvásárhelyen szolgáló plébánost az irodalomhoz való kötődéséről, köteteinek születéséről. Nagyálmos Ildikó a székelyudvarhelyi bemutatót követően fogalmazta meg a könyvhöz kapcsolódó gondolatait. “AHOL TETTEN ÉRHETŐ AZ ISTENI KEGYELEM CSODÁJA – SEBESTYÉN PÉTER KÖTETÉRŐL” olvasásának folytatása

NAGYÁLMOS ILDIKÓ – EMLÉKEZZÜNK!

Úgy tartjuk, hogy addig él az ember, amíg emlékeznek rá. Müller Péter szerint nincs halál. És nincsenek halottaink. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Átköltözött. Akit szeretsz, az van. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valójában szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál. Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! “NAGYÁLMOS ILDIKÓ – EMLÉKEZZÜNK!” olvasásának folytatása

EPILÓGUS EGY RIPORTHOZ – A falukép megmenthető – BÁNJA-E A SZÉKELY (7.4.)

László János vállalkozó meghívására Abásfalván járt az Élő Székelyföld Munkacsoport és munkatársai, szimpatizánsai, illetve azok a közéleti szereplők, akiknek fontos a népi építészeti örökség megőrzése. A falulátogatás során az említett vállalkozó bemutatta azokat a házakat, amelyet az elmúlt években vásárolt és újított fel, megőrizve régi formájukat. Ezt követően kerekasztal beszélgetésre került sor a közbirtokosság gyűléstermében. “EPILÓGUS EGY RIPORTHOZ – A falukép megmenthető – BÁNJA-E A SZÉKELY (7.4.)” olvasásának folytatása

EGYEDÜL MINDENKI ELLEN? – A román parlamentben

A napokban – ha csak pár órára is, Benedek Zakariás képviselő meghívására– egy ülésnap során betekintést nyerhettem az RMDSZ tevékenységébe a román parlamentben. Természetesen ez csak felületes bepillantás volt, ilyen rövid idő alatt nem lehet átlátni annak a munkának a folyamatát, amit évek, évtizedek óta nap mint nap végeznek, de testközelből mégis jobban megértettem néhány összefüggést. Nagyálmos Ildikó írása. “EGYEDÜL MINDENKI ELLEN? – A román parlamentben” olvasásának folytatása