A MŰVELŐDÉS május számáról

Az első világháború után fokozatosan megerősödtek a pünkösdkor szervezett vallásos rendezvény nemzeti jelentései is. Csíkszéki értelmiségiek (Domokos Pál Péter, Nagy Imre, Vámszer Géza) tudatosan szorgalmazták és megszervezték, hogy a búcsújárók székely ünnepi viseletben vonuljanak fel” – írja a lap májusi lapszáma Pünkösd című vezércikkében Pozsony Ferenc egyetemi tanár és néprajzkutató. A szerző a mára egyetemes magyar zarándoklattá vált csíksomlyói búcsú kapcsán a pünkösdi népi szokásokat is feleleveníti. “A MŰVELŐDÉS május számáról” olvasásának folytatása

HIPPIK, PROTESZTMOZGALMAK, 1968 – a Korunk 2018. májusi számában

Az 1968-as politikai és kulturális mozgalmak 50 éves évfordulója kapcsán érdemes újragondolni azoknak az elképzeléseknek a tágabb kontextusát, amelyek meghatározták a hatvanas évek végének tiltakozó mozgalmait. Mire válaszoltak pontosan a hatvanas évek fiataljainak utópiái és életformái, mihez képest jelentettek ellenreakciót? Melyek voltak az adott keretek közül történő kilépés esélyei és lehetőségei? Hogyan, milyen képi, szöveges vagy hangzó médiumokon keresztül férünk hozzá a közelmúlt történeti emlékeihez? “HIPPIK, PROTESZTMOZGALMAK, 1968 – a Korunk 2018. májusi számában” olvasásának folytatása

1945: vég és kezdet

elsoborito-2015-05 (1)

A Korunk májusi számának szerkesztői az 1945-ös esztendőt, a világtörténelem egyik legnagyobb fordulópontját választották témául. A májusi német és az augusztusi japán fegyverletétellel véget ért a II. világháború, amely a haditechnika fejlődése és a harc totális, a hátországra és a polgári lakosságra is kiterjesztett jellege miatt sokkal több emberi áldozattal és anyagi pusztulással járt, mint az I. világháború vagy az emberiség bármely más fegyveres konfliktusa. “1945: vég és kezdet” olvasásának folytatása