Legyen-e, lehet-e Nemzeti Emlékhely a Hargitán?

Az emberek teszik szakrálissá a helyet, amennyiben ragaszkodnak hozzá, s amennyiben az együttléteiket lelki megújulásra és imádságos együttlétre használják. Pünkösdkor, de máskor is érkeznek a hegyre szervezett csoportok, a látogatók jelenléte folyamatosnak mondható. Felvetődött mostanában – hiszen védettnek minősülő területről van szó – , hogy sokkal célszerűbb lenne, ha a Madarasi-Hargita-csúcson (vagy annak közelében) az ott létrejött kopjafa-erdőt elköltöztetnék, esetleg létrejönne egy olyan szabályozás, amely meghagyná a ma álló emlékjeleket, de nem tenné lehetővé újak felállítását. “Legyen-e, lehet-e Nemzeti Emlékhely a Hargitán?” olvasásának folytatása

Szerelmünk – a Hargita (1.)

Még január legelején közöltük Balázs Árpád kollégánk Hargitához kapcsolódó írását. Jól jött a múltba való visszanézés. Jóleső érzés volt visszamenni pár évtizedet az időben, s felidézni egykor volt teleket, a régi Hargitát és Csoma Pista bácsi alakját. Azonnal látszott, hogy érdemes utánanézni „Hargitás” élményeinknek és emlékeinknek. Hadd lássuk, mire vagyunk képesek közösen, hiszen meg kell hosszabbítani, ki kell tágítani térben és időben az egyéni horizontokat, hogy közvetíthessük a látványt az utánunk következőknek. (A felvétel Sepsy Árpád gyűjteményéből való.Tovább

A Hargita szerelmese

Csoma Pista bácsiról, azaz: néhai Csoma Istvánról (1908-1999) már életében legendák keringtek. Hosszú évtizedeket töltött a Madarasi Hargitán. Nemcsak a menedékház gondnoka volt, hanem egyazon személyben túravezető, pedagógus, krónikás, kiváló beszélgetőtárs és vendéglátó. Akik a hegyre, pontosabban: A HEGYRE kívánkoztak a világ és a Kárpát-medence különböző tájairól, kötelező módon találkoztak véle. Sokak emlékezetében úgy él, úgy maradt fenn, mint a Hargita Őre, aki elválaszthatatlan a székelyek eme szent helyétől.

sizokkel_a_80_as_evekben
Sízők a Hargitán – valamikor a ’70-es években készült felvétel

Ez ma már szó szerint igaz: hiszen ott, odafent lelt nyugalomra, földi maradványai is a Madarasin pihennek, s lélekben – minden bizonnyal – ma is azokon a kedves tájakon jár, vigyázkodik és szemlélődik, amelyek számára a Mindenséget jelentették. Mi, az utána következők azonban, mintha méltatlanok lennénk az Örök Hargitához – lopjuk, zsaroljuk, szipolyozzuk, folyton szennyezzük –, s ma már Csoma Pista bácsi emléke is gyengül bennünk. Szép hideg tél van, hó is hullott bőven, ilyenkor a figyelem a Hegy és a téli sportok felé fordul, s ha már Balázs Árpád kollégánk jóvoltából felvillantak bizonyos emléktöredékek, akkor most igyekszünk minden információt egybegyűjteni és közkinccsé tenni e különös emberről, kinek élete évtizedekre egybeforrt ezzel a hellyel. Legendába illő egyéniség volt Csoma Pista bácsi, valóban, de a dolgunk az, hogy emlékét ne lengje be a legendai homály. Próbáljunk emlékezni rá, s a mostani télből tekintsünk vissza a régi, nagy telekre. ÍRÁSUNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL!

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Meg fogunk fagyni!?

Ülök a jó meleg lakásban és hallgatom a rádiót, egy kellemes női hang mondogatja óránként ugyanazt, már sokadszor:  a sarki eredetű rendkívül hideg légtömegek elsősorban Székelyföldet és a szomszédságában levő Brassó megyét szállták meg. A Székelyföld peremén fekvő Bodzafordulón és Brassóban mínusz 33 fokig süllyedt a hőmérők higanyszála. Csíkszeredában nyolc órakor mínusz 29, Sepsiszentgyörgyön mínusz 27, Gyergyóalfaluban mínusz 26, Kézdivásárhelyen mínusz 24, Székelyudvarhelyen mínusz 21 fokot mértek. Marosvásárhelyen mínusz 18, Kolozsváron mínusz 15 fokig süllyedt a hőmérséklet… Hargitai emlékek idéződnek fel bennem, Csoma Pista bácsi, egy bő negyedszázaddal ezelőtti ünnepség. (A Madarasi Hargitán – Szabó Károly felvétele.) Tovább