SZÉP DOMOKOS ANNA – táncjáték

“Immáron 100 éve, hogy a nagy háborúnak lecsengtek az utolsó akkordjai. A nagy világromlásra és Tamási Áron születésének 120. évfordulójára emlékezünk táncjátékunkkal. A háború szörnyűségére egy fiatal lány szenvedésein és bekövetkező tragédiáján keresztül reflektálunk a székely balladavilág és a hagyományos felcsíki tánc és zenei nyelv eszközeivel. Continue reading “SZÉP DOMOKOS ANNA – táncjáték”

A pipacs csak úgy lesz, a „táncos pipaccsal” foglalkozni kell

A közelmúltban ünnepelték Székelykeresztúron a Pipacsok Néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból nagyszabású gálát tartottak a Zeyk Domokos Iskolaközpont sportcsarnokában, amelyen felléptek mai és korábbi tagjaik, illetve barátaik, akikkel az elmúlt évtizedekben egymást segítve és kiegészítve vettek részt a különböző hagyományőrző és hagyományteremtő programokon. Az együttes ebből az alkalomból Kájoni János-díjat vehetett át, amely tudvalevőleg kimagasló és tartós tevékenységekért jár, amelyek sokat tesznek népi értékeink folytonosságáért. Continue reading “A pipacs csak úgy lesz, a „táncos pipaccsal” foglalkozni kell”

Kezdetét vette a Táncháztalálkozó és a Gyümölcsfesztivál

Az időjárás ugyan nem kedvezett túlságosan, a déli órákban zuhogott Székelyudvarhelyen, de amikor gyülekezni a kezdtek a zenészek és a táncosok a Patkóban, a fellegek megkegyelmeztek a népnek. Ahol előtte egy nappal László Csaba koreográfus még egymaga állt, most már százak sereglettek össze. Ki hegedűnyi száraz fát szorongatott a hóna alatt, ki nagybőgőt cipelt némi segítséggel, aztán hat óra tájt elindult a menet a Sportcsarnokba. Continue reading “Kezdetét vette a Táncháztalálkozó és a Gyümölcsfesztivál”

Székely Dorottya – Keresztúron

Ismét megtekinthetik a Pipacsok Néptáncegyüttes előadásában a székelykeresztúriak a felújított Székely Dorottya előadást. A Bóka Gábor rendezésében, László Csaba koreográfiájával, a Csokonai Vitéz Mihály poema chorea-heroico-comicum alcímet viselő Dorottyája nyomán életre hívott, székelyföldi helyszínekre alkalmazott produkciót 2017. február 17-én, pénteken, 19.00 órától kezdődően játsszák a városi Művelődési Házban. Continue reading “Székely Dorottya – Keresztúron”

Hat rend udvarhelyszéki viselet a Pipacsoknak

Kedden este igazán szép programban lehetett része annak, aki a rugonfalvi Kúria Vendégház autentikus rendezvénytermébe látogatott. Ekkor került sor a Pipacsok Néptáncegyüttes új népviseleteinek ünnepélyes átadására. A csoport Hargita Megye Tanácsa segítségével 6-6 rend udvarhelyszéki női és férfi viselettel gazdagodott. A pipacsos férfiak harisnyát és posztómellényt kaptak a Népviseletek támogatási programjának 7000 lejéből, a leányok pedig hímesen szövött anyagból készült piros szoknyát, hozzá illő mellényt és gazdagon hímzett kötényt ölthetnek magukra a következő fellépéseiken. Tovább

Székelyudvarhely sportnagykövete lett László Csaba

László Csaba futballedző, sportdiplomata
László Csaba futballedző, sportdiplomata

László Csaba nemzetközi labdarúgóedzőt a város Tiszteletbeli Sportnagykövetévé kérte fel Gálfi Árpád, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város polgármestere 2016. július 18-án a sajtó jelenlétében. Continue reading “Székelyudvarhely sportnagykövete lett László Csaba”

Megnyílott a XXII. Székelyföldi Tánctábor

tanctabor

Amint azt korábbi írásunkban is beharangoztuk, vasárnap kezdődött a XXII. Székelyföldi Tánctábor Felsősófalván. A 2016. július 17-24. között tartó hagyományőrző rendezvénysorozatra idén még népesebbnek tűnik, mint a korábbi esztendőkben. László Csaba koreográfus, a programot szervező Pipacsok Néptáncegyüttes vezetője elmondta, hogy idén még népesebb a tábor, mint korábban. Az örök visszatérők közt új arcok bukkannak fel. Continue reading “Megnyílott a XXII. Székelyföldi Tánctábor”

Farsangot temettek Alsósófalván

Szanpadon a Pipacsok
Színpadon a Pipacsok (Farkas Antal felvétele)

A hagyományőrzésről híres sóvidéki faluban idén is kétnapos rendezvénysorozattal zárták a farsangot. A vígsággal telt ‘fársángi’ tobzódás ugyan ebben az esztendőben nagyon rövidre sikeredett, de ez különösebben nem zavarta meg a falusiak lelkületét, sőt igyekeztek minden belesűríteni a szűk időbe. És ebbe a két napba is. Continue reading “Farsangot temettek Alsósófalván”

Székely Dorottya

dorottya_n

Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben írta a Dorottyát vagyis a Dámák diadalát a fársángban, melynek műfaji meghatározása furcsa vitézi versezet. S hogy pont Somogy vármegyét választotta helyszínül, az csak abból az okból kifolyólag volt, hogy akkoriban éppen ott lakott. Continue reading “Székely Dorottya”

Teltház a Székelyföldi Tánctáborban

sofalva_4

Huszonegyedik alkalommal szervezte meg a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes vezetője, László Csaba és csapata a felsősófalvi Székelyföldi Tánctábort, amely a környékbeli zenészek és néptáncosok jól bevált találkahelye. Tegnap délben éppen ebédszünetben látogattuk meg őket a helyi kultúrotthon udvarán. Continue reading “Teltház a Székelyföldi Tánctáborban”