Beszélő kutya

Ábelnek akkor is kinyílt a virtuális székely bicska a zsebében, amikor a minap a rádióban egy az elkötelezettségtől lihegő jogvédő azzal érvelt a kutyák láncra kötése ellen, hogy: „a gyermekedet sem kötöd ki a tornác végibe…” Micsoda?! – rázta a fejét hitetlenkedve. Mit is mondott ez a frusztrált nőszemély? Egyáltalán: ember mondta ezt, vagy egy „beszélő kutya”? Hogy a rottweiler és a gyerek ugyanazon elbírálás alá esne?! Egyik kutya, másik eb?! Hát már itt tartunk?! És akkor csodálkozunk, hogy a kóbor ebek száma rohamosan nő, a gyermekeké (pardon: a kölykeinké) meg csökken?! Tovább

Súlyos ügyek – az élet iskolájában

Holtig tanul az ember. Még a jó pap is. A közmondás hitelét igazolja az Ábelékkel frissen történt eset. A mai világban semmi sem az, aminek látszik. Hiába az iskolához fűződő szép emlékek, hiábavaló az üde márciusi idő, a tisztító forradalmi gondolat, az ünnep, mert az élet felülírja feszt az egymásra vetített képeket és igazságokat. Hogy lesz ebből májusi virágzás, gyümölcstől terhes ősz, bor és tele kamra? Ki tudja? Valami ocsmányság történik, ami mély nyomot hagy az apa-Ábel és az Ábel-csemeték lelkében egyaránt. Már annak is következményei vannak, ha magyarok merünk lenni a nemzeti emlékhelyeken, ott és akkor… Tovább

A címkép Rényi Krisztina rajza – tankönyvillusztráció.

Családi film

A minap Ábelné Eszter zaklatott állapotban tért haza a moziból, ahová amolyan „lányos nap” keretében mentek el a barátnőjével. (…) Kiderült, hogy Ábelné zaklatottságának az az oka, hogy a filmben két egymással csókolózó vénembert és egy leszbikus párt is közszemlére tettek, hadd tisztelhessék a mozirajongók – nolens-volens – a „másságot”… (Címkép: Nlcafe.hu.Tovább

 

HIRDETÉS NE HAGYJÁTOK AZ ISKOLÁT! – HIRDETÉS

JÓTÉKONYSÁGI GÁLAEST A VIGADÓBAN

006

Az atyhai templom javára szerveznek jótékonysági előadást Budapesten!

Rosszkedvünk tele és a BKK

Ábel a metróalagút vigasztalan, szürke betonfalát bámulta, s arra gondolt, vajon mibe kerülne valami kellemes pasztell színnel lepingálni, az utazóközönség lelki felüdülésére. Aztán a „lovi” következett, de nem sokat láthatott belőle azon a ködverte komor estén. “Rosszkedvünk tele és a BKK” olvasásának folytatása

Imperializmus, élet, só, szivar

Amikor egy fiatalember megkérdezte a bölcs rabbitól, mi a hosszú élet titka, ez utóbbi azt válaszolta: tartózkodj az alkoholtól, a dohányzástól és a nőktől. „És akkor hosszú életem lesz?”– kérdezte lelkesen az ifjú. „Azt nem tudom, de hogy nagyon hosszúnak fog tűnni, az biztos…” És ez itt a lényeg. A minőség. Lakatos Mihály jegyzete. Tovább

Mikulás és Angyal

Vajon léteznek-e? Ez itt a kérdés december elején/ közepén. És lássuk be, korosztálytól függően ez akár fontosabb is lehet, mint az, hogy csökkent-e az államadósság, vagy nőtt-e a nyugdíjak reálértéke. A kérdés okozta drámai helyzetet Ábelnek az alsó tagozat második osztályában kellett átélnie, 1972 környékén. Ekkor fordult elő ugyanis, hogy az osztálytársai közül néhányan célzásokat tettek rá, miszerint a piros ruhás „jó öreg” állítólag úgy jótékonykodna, osztogatná az ajándékokat jobbra-balra, hogy valójában nem is létezik. Tovább

Sör és csülök

1989 decemberében Ábel ott állt a székelyudvarhelyi rendőrség lángoló épülete előtt a tömegben, s szótlanul, elhomályosult szemekkel nézte, mint roskad magába a gyűlölt intézmény tetőszerkezete. Ilyen közelről még nem látott tűzvészt. Gyermekkorában ugyan egyszer kigyulladt egy ház a szomszéd utcában, a sötéten gomolygó füstöt az udvarukról is lehetett látni, de nem mert a helyszín közelébe menni. A kerítésről figyelte a kétségbeesetten rohanó férfiakat, hallgatta az utca végébe sereglett asszonyok zokogását, a tűzoltó- és mentőautók felkavaró vijjogását… (A címkép Szabó Károly operatőr-filmrendező 1989. december 22-én készült felvételének részlete.) Tovább

Xboxolás

Szó mi szó, nem vagyunk könnyű helyzetben, s a tornyosuló problémák árnyékában Ábel maga is gyakran sodródik a kétségbeesés gyengén őrzött határára. Hiszen a napnál világosabb, hogy hiába vannak szép számmal eszközeink, útmutatás és tapasztalatok híján vaktában használjuk őket. Ami tapasztalataink vannak, fabatkát sem érnek. Tovább

A nemzeti mítoszoktól az utópiáig

Hász Róbert (Fotó: www.hetivalasz.hu)
Hász Róbert

A Balassi Intézet Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja 2015. június 24. és 26. között szervez háromállomásos irodalmi est-sorozatot Hász Róbert íróval Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában. A közönségtalálkozók házigazdája Lakatos Mihály író, műfordító, a Kulturális Központ igazgatója. “A nemzeti mítoszoktól az utópiáig” olvasásának folytatása

Magyarország a Horthy-korszakban

Horthy Miklós bevonulása Budapestre
Horthy bevonul Budapestre 1919. november 16-án

A magyar nemzet története című előadássorozat a tizenkettedik résszel folytatódik. Dr. Ujváry Gábor, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, a korszak szakértője lesz Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának meghívottja a 2015. május 10. és 13. közötti időszakban. “Magyarország a Horthy-korszakban” olvasásának folytatása