SIMÓ MÁRTON – AZ ÉN ÚZVÖLGYÉMRŐL – Hó hull a sírhalmokra…

Az én Úzvölgyémnek még nincsen vége. Mármint a hozzákapcsolódó horrornak. Hogy’ is lehetne, ha a sírkertbe megint be akarnak jönni azok, akiknek ott nem sok a keresnivalójuk. Legfeljebb emlékezni, szép csendben, ahogy illik. Ezek azonban neveletlenek. Alkalmatlanok a normális viselkedésre. Az országot manapság a lelátók csőcseléke uralja, meg a renegátok, akik eredetibbnek és mélyebbnek hazudják magukat a két vélt ősatyánál – Trajánnál és Decsebálnál –, s a hagymázas kontinuitásban még önnön lelkiismeretük előtt is lehazudják magukról a valós gyökeret, ha netán van nekik olyan. “SIMÓ MÁRTON – AZ ÉN ÚZVÖLGYÉMRŐL – Hó hull a sírhalmokra…” olvasásának folytatása