SZOLOKMA – Célegyenesben a Sóvidék Népviseletben II.

Sajtótájékoztatót tartott a program szervezőcsoportja. A különböző médiumok jelenlévő képviselőinek elmondták, hogy szombaton, június 16-án mintegy 120 népviseletbe öltözött résztvevőt várnak Szolokmába, és legalább ugyanennyi környékbeli “civilruhás” érdeklődőt. A népviseleti találkozó a két Homoród-mentén, illetve a sóvidéki régióban is jól bejáratott koreográfia mentén zajlik majd. “SZOLOKMA – Célegyenesben a Sóvidék Népviseletben II.” olvasásának folytatása

CSÍKSOMLYÓ 2018 – „Legyen nekem a te igéd szerint”

Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke. A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: “Istenem legyen nekem a te igéd a te szavad szerint”. Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt. Mária megmutatta, hogy szereti az életet. Nyitott szívvel fogadta a hírt, hogy az isten fiának az anyja lesz. Elfogadta hivatását, azonosult vele, és amikor kellett harcolt a gyermeke életéért. Nem akart megszabadulni Jézustól, mint szükségtelen dologtól – hangoztatta.  “CSÍKSOMLYÓ 2018 – „Legyen nekem a te igéd szerint”” olvasásának folytatása

Gyalogosan a MÁRIA ÚT utolsó 100 kilométerén

Írtunk már arról több alkalommal is, hogy új kezdeményezés mentén épültek ki azok a gyalogos-útvonalak, amelyek az Erdélyi Mária Úton zarándokolni kívánók számára kínálnak új lehetőségeket. Parajdról a Bucsinon át indult zarándokcsapat, egy másik csoport pedig Fiastető, Atyha, Etéd, Énlaka felé vette az irányt, hogy aztán Farkaslaka, Zetelaka felé fordulva közeledjék Csíksomlyó felé. Ez egy többnapos kaland, erőpróba, de ugyanakkor kiváló alkalom az elmélkedésre és a testi-lelki megújhodásra. “Gyalogosan a MÁRIA ÚT utolsó 100 kilométerén” olvasásának folytatása

SÓVIDÉK NÉPVISELETBEN – másodszor

Sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők a népviseleti találkozó programját és beszámoltak az előkészületekről. A Sóvidéken 2017-ben sikerült meghonosítani ezt a szép értékőrző és hagyományteremtő elképzelést, amely a két Homoród-mentén immár öt éve zajlik. Az előkészületek gőzerővel zajlanak. A találkozó további alakulásáról, az esetleges változásokról, a fejleményekről a közeljövőben tartandó újabb sajtótájékoztatókon, a helyi és központi lapok, rádiók, televíziók, internetes orgánumok nyilvánossága segítségével közölnek hamarosan újabb részleteket a szervezők. “SÓVIDÉK NÉPVISELETBEN – másodszor” olvasásának folytatása

FILI NAPOK 2018

Úgy tűnik, hogy az iparától megfosztott kisváros leginkább meghatározó társadalmi és kulturális szereplője az idén 36. éves Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az idén május 4. és 8. között tartják a Filinapokat, amely messze túllépi a kisrégiót, ilyenkor messze földről is érkeznek vendégek, sokan pedig a média segítségével követik az itteni eseményeket. Szentegyházán négy embertípus van: filis, volt filis, leendő filis és Fili-szimpatizáns. Idén a kulturális programok mellett folytatódik egy másik igen fontos közösségi munka: a csemeteültetés. “FILI NAPOK 2018” olvasásának folytatása

SZÉKELY AUTONÓMIA? – egyelőre nincs létjogosultsága Romániában

A román parlament felsőházának emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága is negatívan véleményezte a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben politizáló háromszéki képviselő egyéni törvényjavaslatként terjesztett be tavaly decemberben. “SZÉKELY AUTONÓMIA? – egyelőre nincs létjogosultsága Romániában” olvasásának folytatása

ABÁSFALVA ébresztése

Pár nappal ezelőtt jeleztük, hogy több alkalommal is jártunk ebben a Nagy-Homoród-mentén elhelyezkedő faluban, amely egy kisebb újjászületésre készült a magyar nemzet születésnapja, március 15-e megünneplése alkalmából. Ha megvan a kellő akarat és a mostani szervezők, illetve a partnerek, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a helyi közbirtokosság és az unitárius egyházközség képviselői kitartanak, akkor Abásfalván beszélhetünk a jövőről. “ABÁSFALVA ébresztése” olvasásának folytatása

SZÉKELYUDVARHELY – bekapcsolódva az ünnep áramába – FRISSÍTVE!

“Ezt a napot nem vehetik el tőlünk!” – majdhogynem minden megszólaló beszédében benne volt ez a gondolat. A Márton Áron teret és környékét megtöltő tömeg meghitten kezdte az ünnepet a Székely Anyavárosban. “SZÉKELYUDVARHELY – bekapcsolódva az ünnep áramába – FRISSÍTVE!” olvasásának folytatása

Kövesse a Minority SafePack számlálóját!

Február 12-én, hétfőn este Lettországban is átlépték azt a minimális aláírásszámot, amely ahhoz szükséges, hogy a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés érvényes legyen. Mint ismeretes, ahhoz, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vegye az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és annak legaktívabb tagszervezete, az RMDSZ által indított polgári kezdeményezést 2018. április 3-ig minimum 1 millió aláírásnak kell összegyűlnie. “Kövesse a Minority SafePack számlálóját!” olvasásának folytatása

FRISSÍTVE! – SZÉKELY SZABADSÁG NAPJA 2018

Románia nemzetközi kötelezettségvállalására hivatkozva kérték Székelyföld autonómiáját szombaton Marosvásárhelyen, a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezés és tüntetés résztvevői. “FRISSÍTVE! – SZÉKELY SZABADSÁG NAPJA 2018” olvasásának folytatása