EZER ÉV ERDÉLYBEN – 100 (vagy 95) év Romániában

„Romániának nincsenek közös nagy eredményei, ezeket kell pótolni magyarellenességgel” – mondja Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke közellenség, amióta kimondta: a magyarok nem ünneplik 1918. december 1-jét. A politikus a határon túli magyarokat megtámadó Gyurcsány Ferencnek is üzen. A Heti Válasz számára Ablonczy Bálint készített interjút a politikussal. Az interjú eredeti címe: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában, amelyen kicsit változtattunk, mert nem egészen indokolt a többség számára sem a nagy ünneplés, szó sincs itt és most, vagy 2018-ban semmiféle kerek számról.  Continue reading “EZER ÉV ERDÉLYBEN – 100 (vagy 95) év Romániában”

Huszonöt éves a Kolozsvári Nyilatkozat

Kós Károly gondolatai, amelyeket a Zágoni Istvánnal és Paál Lászlóval közösen fogalmaztak meg 1921-ben a Kiáltó szóban: „ujra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát. Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat” ma is érvényesek. Akárcsak a Kolozsvári Nyilatkozat, amelyet utódaik tettek háromnegyed évszázad múltán az Úr és az erdélyi magyarok színe előtt a főtéri Szent Mihály templomban. Continue reading “Huszonöt éves a Kolozsvári Nyilatkozat”

Megnyitották a Szent László örökség-utat

A Szent László örökség-út célja, hogy a lovagkirály örökségére alapozva közelebb hozzuk egymáshoz az együtt élő nemzeteket, összekapcsoljuk a magyar közösségeket. 2017-ben mi ezzel akarjuk a Kelet-Európa népei közötti párbeszédet elősegíteni – hangsúlyozta október 13-án, pénteken Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke a Szent László örökség-út nyitórendezvényén vett részt a magyarországi Kisvárdán. Continue reading “Megnyitották a Szent László örökség-utat”

A román többség visszautasítja a párbeszédet

Tartalom nélküli hamis állítás az, hogy Románia modellértékű ország lenne a kisebbségek helyzetének rendezését tekintve. A 215-ös, helyi közigazgatási törvény módosításának elutasítása is ezt jelzi – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy szerdán előbb a képviselőház jogi, közigazgatási, illetve emberjogi bizottsága, majd plénuma is leszavazta az RMDSZ törvénymódosító javaslatát. Continue reading “A román többség visszautasítja a párbeszédet”

Pert nyert a MinoritySafe Pack

Az EU luxembourgi székhelyű bíróságának törvényszéke helyt adott az Európai Bizottság ellen benyújtott keresetnek, mert a kisebbségvédelemmel foglalkozó javaslat nyilvántartásba vételének megtagadására vonatkozó uniós bizottsági indokolást elégtelennek találta. Az ügy előzménye, hogy 2013 júliusában egy polgári bizottság – amelynek mások mellett tagja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe című európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz. A kezdeményezés arra irányul, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítására, valamint az Európai Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére. Continue reading “Pert nyert a MinoritySafe Pack”

Bukarest – nyilvános a kormány névsora

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy nyilatkozott a sajtónak a parlamenti választásokon többséget szerző PSD-ALDE szociálliberális koalíció és az RMDSZ frakció egyeztetése után a román képviselőházban, hogy megszavazza a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormányt. Ugyancsak támogatásáról biztosította a szociálliberális koalíciót a 18 nemzetiségi kisebbség parlamenti csoportja is. A bizalmi szavazásra január 4-én, szerdán fog sor kerülni. (Címképünkön: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – Fotó: Ioan Weisl/ Agerpres.)  Tovább

Kedden tartották az új parlament első ülését

A december 11-i választásokon az RMDSZ-MPP 9 szenátori és 21 képviselői mandátumot szerzett honatyái részt vettek a december 20-án tartott első parlamenti ülésen Bularestben, amelyet követően Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, hogy a hamarosan megalakuló kormány munkáját kívülről fogják majd támogatni. Félévente felülvizsgálják közös munkájukat és az elért eredményeket, amelyek alapján döntenek a következő időszakban követendő célokról. A PSD-ALDE baloldali koalíció december 21-én nevezi meg miniszterelnök-jelöltjét és állapodik meg különböző miniszteri és egyéb politikai funkciókról. Az államfő szerdán fogadja kormányalakítási egyeztetéseken a parlamenti pártok ügyvivőit. (Fotó: Baranyi Ildikó/ MTI)

Egyeztettek a jelöltek Székelyudvarhelyen

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt elnöke ült le hétfő délután Gálfi Árpád  székelyudvarhelyi polgármester kérésére, hogy írásban rögzítse néhány, a Székely Anyaváros életét meghatározó projekt támogatását. Az elmúlt több mint negyed évszázadban nem történtek meg azok a beruházások, amelyeket minden egyes ciklusban kértek ugyan az elöljárók és a választópolgárok, de a projektek valahol mindig megfeneklettek. Mindenekelőtt most az a legfontosabb, hogy december 11-én minél többen menjenek el szavazni, hogy a lehető legerősebb felső- és alsóházi képviselet legyen az erdélyi magyarságnak, s akár ellenzékben, akár kormányzati erőként igyekezzék úgy érvényesíteni jogainkat, hogy megmaradjon a komfortérzet és a fejlődés, a kitörés lehetősége is. (Címképünkön Kelemen Hunor (RMDSZ), Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és Biró Zsolt (MPP) – Simó Márton felvétele.)

Élő Székelyföld Munkacsoport  

Románia nem veszi komolyan vállalt kötelezettségeit

Románia nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, nem akarja elfogadni egyenjogú polgárokként a magyar embereket – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának ülésén csütörtökön. A szövetség hírlevele szerint az RMDSZ elnöke azokat az árnyékjelentéseket ismertette, amelyeket az RMDSZ kisebbségvédelmi keretegyezmény, illetve a nyelvi charta romániai alkalmazásáról készült bukaresti hivatalos kormányjelentés kiegészítéseként terjesztett be az Európa Tanácshoz (ET). Tovább