SZÉKELYUDVARHELY – A Kárpát-medence feketén-fehéren

A Haáz Rezső Múzeum főépületében (a Haberstupf-villában) tartják 2018. november 12-én, hétfőn 18.00 órakor Kaiser Ottó fotókiállításának megnyitóját, valamint A Kárpát-medence 1000 csodája című kötetének bemutatóját. “SZÉKELYUDVARHELY – A Kárpát-medence feketén-fehéren” olvasásának folytatása

FÖLSZÁLLOTT A PÁVA – lezajlott a második elődöntő

Újabb hat produkció jutott a Fölszállott a páva 5. évadában a középdöntőbe a péntek esti második, a Duna televízióban élőben közvetített elődöntőből. A zsűri döntése alapján a középdöntőben folytathatja a versengést a Pendely Énekegyüttes, az Ördöngös Zenekar, szóló tánc kategóriában Fodor Mátyás, a táncegyüttesek közül pedig a Kalotaszeg Legénytársulat. Rajtuk kívül szabadkártyát kapott a zsűritől Glonczi Rodrigo és a Nógrád Táncegyüttes, így ők is a továbbjutók között vannak. “FÖLSZÁLLOTT A PÁVA – lezajlott a második elődöntő” olvasásának folytatása

Eszmetörténeti kötettel és képzőművészeti kiállítással a Székelyföldön

A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület immár húsz éve van jelen a magyar és a nemzetközi kulturális életben, hogy munkájával elősegítse művészeti és egyéb kulturális események megvalósulását a Kárpát-medencében. Néhány képviselője most egy új kötettel és képzőművészeti kiállítással látogat Székelyudvarhelyre.  “Eszmetörténeti kötettel és képzőművészeti kiállítással a Székelyföldön” olvasásának folytatása

Gyűl a liszt a Magyarok kenyeréhez

A Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról – jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát. “Gyűl a liszt a Magyarok kenyeréhez” olvasásának folytatása

Ünnepelt és emlékezett a nemzet

Bő másfél évszázaddal ezelőtt, 1848. március 15-én született a magyar nemzet, az a Magyarország, amely történelmi határain belül függetlenül, szabad polgári kezdeményezéssel a maga útján kívánt akkor elindulni. Erre a nagyszerű pillanatra emlékeztünk most is. Ilyenkor egy szívvel, egyesült lélekkel kíván élni ma is a magyar. “Ünnepelt és emlékezett a nemzet” olvasásának folytatása

A reformáció fél évezrede

Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus – a hagyomány szerint – 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét, a napot a Reformáció emléknapjaként ünnepeljük. A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot szerveznek szerte a Kárpát-medencében. Tovább

A 60. éves 1956

A magyarok világszerte az 1956-os forradalom hatvanéves évfordulójára emlékeznek ezekben a napokban. A következőkben igyekszünk mi is beszámolni bizonyos nagyobb ívű eseményekről, illetve előzetes tájékoztatást nyújtunk a Kárpát-medence legkülönbözőbb helyszínein tartandó ünnepi programokról. Tovább

2016 – Márton Áron Emlékév

Márton Áron Emlékévet hirdettek
Márton Áron Emlékévet hirdettek

Az Emlékév nyitórendezvényére február 12-éi, Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulója alkalmából kerül sor. A pénteki program ünnepi szentmisével és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyével kezdődik a csíksomlyói kegytemplomban 10.30 órakor, a misét Jakubinyi György érsek celebrálja. “2016 – Márton Áron Emlékév” olvasásának folytatása

Hisznek-e a románok a hazai hírszerzőknek?

magyar_kartya

Miközben százezres tömegekben kóválygó idegen népek lépteitől eresztékeiben recseg-ropog a hagyományos polgári és keresztény értékrendet követő Európa szerkezete, újfent előkerül a magyar kártya, a szélsőségesnek és a veszélyesnek minősített magyar nacionalizmus. Vajon jó-e ez? Megengedhető-e, hogy idehaza keresse a bajt, a helyi hatalom most, amikor a világ száznegyven országának vezetői a Föld jövőjéről próbálkoznak egyeztetni, hogy egyáltalán fennmaradjunk-e, mint faj, vagy húzzuk magunkra örökre a szeméttől bűzlő hantot? Legfontosabb ilyenkor a hűvös nyugalom és a tényleges eredmények kivárása. “Hisznek-e a románok a hazai hírszerzőknek?” olvasásának folytatása