JelesNapTár – KOLOZSVÁR

A Györkös Mányi Albert Emlékház hagyományőrző gyermekprogramjának keretében – a korábbi évekhez hasonlóan – 2018. december 27-én, csütörtökön délután kántálást, aprószentekelést, újévköszöntést szerveznek olyan kolozsvári családokhoz, akik a csoportot befogadják. “JelesNapTár – KOLOZSVÁR” olvasásának folytatása

JelesNapTár – Pünkösd havában

A Györkös Mányi Albert Emlékház 2018. május 18-án, pénteken délután 4 órától – immár hagyományos módon – a (központi) Sétatéren szervezi meg a JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramjának Pünkösd-havi, egyben évadzáró eseményét. Az érdeklődők szabadtéri játékokon vehetnek részt. “JelesNapTár – Pünkösd havában” olvasásának folytatása

FONÓ és a kapcsolódó szokások

A hagyományőrző gyermekprogram 2018. január 19-én, pénteken délután 4 órától jelentkezik újra a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Boldogasszony havában az érdeklődők fonóbeli szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg. Az esemény szakmai irányítói: Both Zsuzsa néprajzkutató, kézműves és Szabó Kinga játszóház-vezető. “FONÓ és a kapcsolódó szokások” olvasásának folytatása

Szent Márton-nap a JelesNapTárban

A Györkös Mányi Albert Emlékház 2017. november 10-én, pénteken, délután 4 órától rendezi meg soron következő a JelesNapTár címet viselő hagyományőrző gyermekprogramját. Szent András havában az érdeklődők Márton napjához, valamint egyéb novemberi jeles napokhoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg. “Szent Márton-nap a JelesNapTárban” olvasásának folytatása

JelesNapTár Pünkösd Havában

A Györkös Mányi Albert Emlékház 2017. május 5-én, pénteken délután 4 órától – immár hagyományos módon – a (központi) Sétatéren szervezi meg soron következő, egyben évadzáró JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramját. Pünkösd havában szabadtéri játékokon vehetnek részt az érdeklődők. “JelesNapTár Pünkösd Havában” olvasásának folytatása

JelesNapTár Szent György havában

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) 2017. április 7-én, pénteken délután 4 órától rendezi meg soron következő JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramját. Ez alkalommal a résztvevők a Szent György-naphoz kötődő szokásokkal és más áprilisi jeles napokkal ismerkedhetnek meg, valamint a húsvéti tojásírás rejtelmeibe nyerhetnek betekintést.  “JelesNapTár Szent György havában” olvasásának folytatása

JelesNapTár Böjtelő havában

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban 2017. február 24, pénteken, délután 4 órától tartják a soron következő JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramját. Böjtelő havában még működik a fonó, ahol gyermekek a farsang farkához és egyéb, a hónap jeles napjaihoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg. A foglalkozásokat Both Zsuzsa néprajzos, kézműves és Szabó Kinga játszóházvezető tartja. A rendezvény élőzenés farsangi tánccal zárul. Muzsikál a Rekegő zenekar. “JelesNapTár Böjtelő havában” olvasásának folytatása

Kántálás, regölés, aprószentekelés

Kolozsváron a Györkös Mányi Albert Emlékház JelesNapTár című hagyományőrző gyermekprogramja keretében 2016. december 27-én, kedden délután, karácsony harmadnapján kántálást, regölést szerveznek városközpont környéki családoknál. A részvételi szándékot a kinga7005@yahoo.com e-mail címen vagy az esemény Facebook-oldalán lehet bejelenteni, ugyanitt jelentkezhetnek a résztvevőkön kívül azok a családok is, akik a csoportot befogadják. Ez esetben címet, telefonszámot is kérnek.

regoles2_b
Városi regösök 2015-ből – fotó a Krónika archívumából

Az eseményt Both Zsuzsa néprajzos, kézműves és Szabó Kinga játszóház-vezető irányítják. Gyülekezés délután 4 órakor Kolozsvár belvárosában, a Sora üzletközpont előtt! Legyen a részvevőknél egy-két buszjegy is! Kicsiket és nagyo(bba)kat egyaránt várnak. (Regösök – 1900 körül. A címkép a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményéből való.)

Kántálók, regölők Kolozsváron és környékén

A csobotfalvi Antal Imre és betlehemesei Ousztinában nta
A csobotfalvi Antal Imre és betlehemesei Pusztinában és Külsőrekencsinben járják a házakat 2013. decenber 28-án.

A Györkös Mányi Albert Emlékház JelesNapTár című hagyományőrző gyermekprogramjának keretében 2015. december 26-án, szombaton délután kántálást, regölést szerveznek kicsiknek-nagyoknak olyan városközpont környéki családokhoz, akik a csoportokat befogadják. “Kántálók, regölők Kolozsváron és környékén” olvasásának folytatása