VAJON EZ MÁR A VÉG?

Annak idején, amikor fiatal költő voltam, s botorul azt reméltem, hogy versek által igen sokat mehet előrébb a világ, akkor írtam egy alkalommal, hogy „felsértik szuverén héjadat az egymásba átviharzó évszakok”. A vers valahol megvan, békésen várja, hogy utókora legyen, s még én is itt, az új évezred eme lagúnájában igyekszem részt venni ebben-abban, kikötni olykor, képletesen tengerre szállni, máskor meg segítem mások lavírozását biztos vizekre. Világítótorony már semmiképp nem lehetek ugyan, az igazi tornyok a döntnökök, a választottak s a vagyonok kezelői. Mi csak elszenvedők, olykor haszonélvezők és apró kár/kórokozók vagyunk a nyájban. Ebben a fogyasztói turmában, amely napról-napra hozzáad ezt-azt a romláshoz. Continue reading “VAJON EZ MÁR A VÉG?”

Öngyilkos keresztények?

Tanulságos és elgondolkodtató rádiós beszélgetést hallgathattam a minap Schmidt Máriával, a Terror Háza igazgatójával Európa öngyilkosságáról. A gondolat nem új, a két világháború között Ortega filozófus is értekezett már róla, meg Kertész Imre is, Fekete Gyula szociográfus pedig írt egy megdöbbentő könyvet e témában 2007-ben. Szinte mindegyikben közös gondolat, hogy Európa mintha szégyellné múltját. És, ha már nem jött össze a világuralom, szétestek a nagy birodalmi vágyak, most áldozati szerepben tetszelegve, nem lát más kiutat, csak a más földrészekről beözönlő embertömegek behívását… Continue reading “Öngyilkos keresztények?”

LETÖLTENDŐ

A fegyintézet, amelyben úgy élünk, hogy közben szülőföldünkön vagyunk – saját házunkban, saját könyvtárszobánkban, saját felekezetünk ünnepi és köznapi gyülekezeteiben –, tulajdonképpen eléggé nyitott. Látszólag szabadlábon és szabad lélegzetvételekkel, szabad akaratunk és mozgási lehetőségeink, cselekvőerőnk birtokában lehetünk itt. Főleg akkor, ha néha engedünk a „trendeknek”, s elhagyjuk családnevünkből az ékezeteket, ha belegyezünk abba, hogy keresztnevünket itt-ott átírják, meg akkor is, ha teszünk egy-két kisebb engedményt a továbbiakban, és Arcadiu lesz sok Árpádból, vagy Leontin a Leventéből… Tovább

Simó Márton

Rendezetlen iszonyok

Huszonnyolc év nem volt elegendő arra, hogy a hivatal kiálljon a saját kapujába és a térre, s üdvözölje az ünnepünket, az elöljáróinkat, anyaországi barátainkat. Jobb a megosztó és megalázó távolságtartás, a törvény erejének fitogtatása, az értelmetlen kardcsörtetés. Huszonnyolc év alatt még nem jutottunk el arra a szintre, hogy a részünkről nyilvánvaló gesztusok hatására, s csak úgy, kialakuljon a rendje a protokollnak. Continue reading “Rendezetlen iszonyok”

„El kellene menni innen” (?!)

„Magyarország egy biztonságos kuckója a világnak.” Dél-amerikai barátaim elkerekedett szemmel hallgatták a történeteket a hóesésről, a lombhullató erdőkről és a szarvasokról. »Nincsenek földrengések? Nincsenek vulkánok?« – kérdezték hitetlenkedve. Számukra mindez egzotikus. Tulajdonképpen hálátlan, amit művelünk. Őseink egész kontinenseket utaztak be lóháton, keresve a megfelelő, biztonságos hazát, ahol letelepedhetnek. A Kárpát-medencéig jöttek, hogy megtalálják ezt a termékeny és védett a földet, amiről mi ma panaszkodunk. Continue reading “„El kellene menni innen” (?!)”

„HOL VAGYTOK, SZÉKELYEK”

Ahogy haladtunk, szinte minden faluban kalapos emberek jöttek-mentek, zsebre dugott kézzel, ráérősen cigarettázgattak, néhol meg műanyagpoharakból itták a reggeli kávét, miközben vigyáztak arra, hogy ne maradjanak ki abból a kistársadalmi közösségből, amelyet ad-hoc építenek maguknak. Talán afféle reggeli eligazítás zajlik ilyenkor párhuzamos világukban. Continue reading “„HOL VAGYTOK, SZÉKELYEK””

LEVÉL ITTHONRÓL HAZA

Kedves Komám! Hallom, hogy erőst ideges vagy, mert azt hallád, hogy terrorista, agymosott, zombi, orbánbérenc, bunkó fidesznyik vagyok. Hallod-e, honfitárs, én veled nem vitatkozom, a bicska sem nyílik ki a zsebemben. A te bajod, hogy hallgatsz-e a vadakat beszélőkre, hagyod-e, hogy hergeljenek, s osztán úgy belélovalod-e magad úgy, hogy még az Erdélyt, s a székelyt is j-vel írod. Continue reading “LEVÉL ITTHONRÓL HAZA”

NE PARÁZNÁLKODJ!

Tudják például, hogy mi a sexting? Erotikus üzenet vagy saját meztelen testet ábrázoló fotó küldése. Többnyire tizenéves fiatalok körében dívik és az újmédia-kutatások eredményei szerint jóval elterjedtebb, mint gondolnánk. Minap, a szerelmesek napján közzétett Huawei-kutatás szerint a magyarországi mobilhasználók egyötöde sextinggel udvarol. Continue reading “NE PARÁZNÁLKODJ!”

A család szétfoszlott legendája

Vajon hol van a nagycsalád? A miénk? A tiéd? A másé? Örökre elillant, olyannyira, hogy mára tán emléke sem maradt. Nyelvi és mentalitásbeli gondok vannak, ha időnként összegyűlünk. Ha. Nagyon elvétve. És vannak olyan rokonok, akik mellett simán elmegyek a nagyvárosi forgatagban. De ők is el. Majdhogynem fehér holló-szerű jelkép vagy véletlen az egymásra találás. Megtörténik, mondjuk egy közösségi portálon, a kibertérben, hogy megszólít, s szabadkozva rebegi el, remegő kézzel írja, hogy nem tudni hejesen magyart, s tulajdonképpen azért Elisabeth, John vagy Gheorghe ő, hogy jobban elvegyüljön, sikerrel idomuljon. Mihez? Kihez? Az arctalan mássághoz? Karácsony környékén fapados repülők vitték ki Londonba a nagymamákat félvér unokákhoz karácsonyozni, miközben itthon sok helyen már nem jött, még csak fel sem hangzott a Mennyből az angyal… Tovább

Simó Márton 

MEGMARADÁS? Vagy mi?

Miről is van itt szó? – kérdezem. Vajon kik azok, akik utánam jönnek? Nagyon sokszor feltevődik a kérdés, hogy ki vagyok én? És ki az, aki utánam jön? Évek óta fényképezem az egyik házat az utcánkban. Tavalyelőtt ősszel szakadt be a teteje. Végigvonult rajta vagy hat évszak, s most tél jön újra, de változatlanul pusztul. Emberi kéz nem matatta, nem közeledett feléje, s az egykori kis virágoskertben kidőlni készül a keresztfa is. Continue reading “MEGMARADÁS? Vagy mi?”