„Négernek lenni más hazában”

Látom, tapasztalom rokoni és ismerősi körben, hogy az ország, aztán Európa hogyan fölözi le a székelységet. Nem létezik olyan család, amelynek valamelyik tagja ne élne külföldön, vagy legalább Magyarországon. Az első generáció még ragaszkodik, a második kevésbé, a harmadik már egyáltalán. Alig marad meg valami a tudatos lokálpatriotizmusból. Mert minek? Mintha fölösleges cafrang lenne és teher. Continue reading “„Négernek lenni más hazában””

János bácsi kalapja

Gyermek- és ifjúkori emlékeim közül sűrűn előbukkan ma is János bácsi és felesége alakja, hiszen mindig érdeklődtem irántuk, s ez a rokonszenv fordítva is megnyilvánult. Csakhogy semmi sem örök, mint ahogyan mi sem. Idős korukban múltak el, s mégis érzem a hiányukat, mert így a világ kicsit más, huzatosabb és szegényebb. A János bácsi kalapja ott van most, ahová az utolsó pajtajáráskor tette volt abban a reményben, hogy lesz majd egy következő alkalom. Ha mégsem, akkor majd jön egyszer másvalaki, s a fejére teszi, ha hátra akar menni a műhelybe vagy a csűrbe. Vagy hat éve porosodik ez a szalmakalap. Immár senki sem használja. És nagyon remény sincs arra, hogy bárki is leakassza onnét… Tovább