BÁNJA-E A SZÉKELY? (12.1.) – JÁSFALVA, ÉGE, DÁLYA

Az udvarhelyszéki Viharsarok másik községe. Ha úgy számítjuk, akkor a nagyobbik, hiszen Székelyderzs kettő, Kányád viszont nyolc faluból áll. Normális körülmények között akár két-három önkormányzatra is fel lehetne osztani. Ahhoz viszont jelentősebb népességre lenne szükség. “BÁNJA-E A SZÉKELY? (12.1.) – JÁSFALVA, ÉGE, DÁLYA” olvasásának folytatása

ÉRDEMES MEZŐGAZDASÁGBA FEKTETNI – Látogatóban Tóth Árpád családi gazdaságában – JÁSFALVA

A  Kányád községhez tartozó kis falu határában található Árpádék farmja. Közel hatvan tehenet tartanak a gazdaságban, amelyet családi vállalkozásban négyen működtetnek. Jásfalva mindössze húsz házas település, nagyjából ötven lakossal. A Tóth-házaspár tíz évvel ezelőtt, 2009-ben döntötte el, hogy kiköltöznek Kányádból, és keresnek egy olyan helyet, ami megfelel az állattartásra. “ÉRDEMES MEZŐGAZDASÁGBA FEKTETNI – Látogatóban Tóth Árpád családi gazdaságában – JÁSFALVA” olvasásának folytatása