GYEPES – „MINT A SZÉP HÍVES PATAKRA…” – VASÁRNAPI ÁHÍTAT

Valamivel több mint két hónapja jártunk ebben a faluban. Már akkor is körvonalazódott a koronavírus-járvány közelgő veszélye, nem lehetett beltéri istentiszteleteket tartani, de – mivel épp március 15-ét ünnepeltük – a kis gyülekezet koszorúzással és a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok egyik szakaszának felvonulása mellett tartott megemlékezést közösen a hősök emlékművénél. “GYEPES – „MINT A SZÉP HÍVES PATAKRA…” – VASÁRNAPI ÁHÍTAT” olvasásának folytatása

VARGYAS – UNITÁRIUS IGEHIRDETÉS ANYÁK NAPJÁN

A különleges helyzetre való tekintettel, amikor tehetjük, részt veszünk, magunk is igyekszünk különböző felekezetek igehirdetéseit rögzíteni és közzétenni a rendelkezésünkre álló eszközök segítségével. “VARGYAS – UNITÁRIUS IGEHIRDETÉS ANYÁK NAPJÁN” olvasásának folytatása

A vallásszabadság 450. évfordulóját ünnepelték a Székely Anyavárosban

A székelyudvarhelyi belvárosi templomot zsúfolásig megtöltötték a helyi és a szomszédos településekről érkező hívek szombaton. Amint azt korábban is írtuk, a program reggel 9.00 órakor kezdődött áhítattal és beszámolókkal, majd istentisztelettel és rövid tudományos előadással folytatódott. A templomi szertartást követően került sor az Egy az Isten című kiállítás megnyitójára a Haáz Rezső Múzeumban. “A vallásszabadság 450. évfordulóját ünnepelték a Székely Anyavárosban” olvasásának folytatása

EGY AZ ISTEN – 450. éves az Unitárius Egyház – ünnepi megemlékezés Székelyudvarhelyen

Hasonlóan más településekhez Kárpát-medence szerte, ahol unitárius gyülekezetek léteznek, Székelyudvarhelyen is méltó ünnepségeket szerveznek ebben az esztendőben a vallásszabadság törvénye kihirdetésének és a Magyar Unitárius Egyház fennállásának 450. éves évfordulója alkalmából. Május 5-én, szombaton tudományos ülésszakkal, kulturális műsorral, istentisztelettel és kiállítással emlékeznek az 1568-as esztendőben történtekre. “EGY AZ ISTEN – 450. éves az Unitárius Egyház – ünnepi megemlékezés Székelyudvarhelyen” olvasásának folytatása