Meghívó a Tatárdombra

Népünk, sajnos, ma mint oldott kéve szétterült. Mindenki külön-külön a maga kis útját járja a nagyvilágban. Élünk, sokszor egymásról megfeledkezve. Mint népem felszentelt papja – mi mást tehetnék – hangos szóval kiáltok, hívlak, gyertek tanuljunk meg őseinktől egymás mellett bátran kiállni, s szeretni a szülőföldet, az egyetlent, ahol e nagyvilágban otthon lehetünk. Ma nem a kutyafejű tatár akarja elvenni életünket, hanem a kényelmes semmittevés, vagy a még több, a még erősebb, a fogyasztás ördöge incselkedik… “Meghívó a Tatárdombra” olvasásának folytatása