XXI. Népi Építészeti Tanácskozás – BÉKÉS

A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Békési Népi Építészeti Tanácskozás mára a magyarországi falvak épített örökségének megőrzéséért küzdő szakemberek és civil szervezetek talán legnagyobb, de mindenképpen legnépszerűbb szakmai fórumává nőtte ki magát. A megrendezés egykori, két évenkénti ciklusa 2010-ben helyreállt, úgyhogy idén ismét esedékes ez a találkozó. Continue reading “XXI. Népi Építészeti Tanácskozás – BÉKÉS”

A népi építészet, mint jövőnek szóló üzenet

Békésen 1977-ben szerveztek először népi építészeti tanácskozást. Teljesen más világ volt akkor. A részvevők, azaz – ahogy akkor nevezték – a küldöttek különböző szerveket és hivatalokat képviseltek, de egyértelmű volt, hogy a vidéki településeken tálható népi építészeti emlékeket valamilyen formában konzerválni kell, be kell illeszteni a változó világ képébe, még akkor is, ha az államszocializmus teljesen mást akar, még annak ellenére is, hogy a városok peremnegyedeiben házgyári lakások tízezrei épültek az iparban és a szolgáltatásokban dolgozó fiatalabb generációknak. Úgyhogy bizonyos szempontból ünnepi és összegző volt az idei, sorban a huszadik békési találkozó. Continue reading “A népi építészet, mint jövőnek szóló üzenet”