XXII. SZÉKELYFÖLDI GEOLÓGUS TALÁLKOZÓ – HOMORÓDFÜRDŐ

Tekintettel arra, hogy Szentegyházán nem sikerült megfelelő termet találni a tudományos ülésszak megszervezésére, a szervezők úgy döntöttek, hogy a konferenciát Homoródfürdőn tartják 2021. október 28. és 31. között.

“XXII. SZÉKELYFÖLDI GEOLÓGUS TALÁLKOZÓ – HOMORÓDFÜRDŐ” olvasásának folytatása

Tanácskozás – a hagyomány és a modernitás jegyében

Több néprajzi vonatkozású bemutatót tartalmaz a november 10–11-én Homoródfürdőn, a Homoród Hotelben tartandó székelyföldi nők konferenciájának programja. Az érdeklődők a két nap során több előadást hallhatnak a népies viseletek készítéséről, és lesz csapatösszerázó kézműves foglalkozás is. Az itt elhangzó előadások számos lehetőséget kínálnak majd a közösségépítés más lehetőségeiről is, ugyanakkor betekintést nyújtanak országos szinten is a nők helyzetébe, a nemzetiségi szinteken zajló politikai boszorkánykonyhákba, ahol úgyszintén rengeteg szerep hárul a női nemre. Tovább

Címképen: Homoródfürdő a 20. század elején.