EURÓPA BÁGYADT FÉNYE A BANKJEGYEKEN

Bajban ismerjük meg az igazi barátot. Közmondás. Gyakorlat. Olvasom, hogy a német mezőgazdaságnak szüksége lenne több tízezer mezőgazdasági vendégmunkásra. Spárgaszezon vagy mi kezdődik éppen. Állítólag megoldanák a vállalkozók (állami segédlettel), hogy akár magánrepülőgépeken szállítsák ki azokat a munkásokat, akik nem rettennek vissza ebben a pillanatban sem az utazástól. Kisebb – húsz, harminc, negyven fős – csoportokat terveznek kivitetni, akik karanténban való megfigyelés után kezdhetnének dolgozni. “EURÓPA BÁGYADT FÉNYE A BANKJEGYEKEN” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – KÜSZÖB? HOLNAP?

Fogalmam sincs, hogy mit érhetek, mi történhet velem a következő napokban, képtelen vagyok, és fölösleges a tervezés, nincsen semmi értelme. Ami viszont biztos, igyekszem fegyelmezett maradni. Csendben és visszafogottan végzem a dolgomat. Mekkora öröm, hogy van család, hogy van otthon, s vannak erőtartalékok élelemből, jóból és szeretetből. “SIMÓ MÁRTON – KÜSZÖB? HOLNAP?” olvasásának folytatása

SIMÓ MÁRTON – Az én adventem

Rosszul kezdődött számomra ez a december. Legalábbis az eleje elég hitvány volt. Nem lelki, hanem jobbára másfajta gondok, bajok kötötték le a figyelmemet. Nem az foglalkoztatott, és nem az izgat elsősorban most sem, hogy nyakunkon a tél. Banális, teljesen hétköznapi részletkérdésekkel foglalkozom. Mert kell, hiszen annak ellenére, hogy nem csak hegedüléssel töltöttem a nyarat, mint ama tücsök a La Fontaine nevű úriember által hátrahagyott fabulában, hanem – látszólag – hangyaszorgalommal dolgoztam, de elég szerény az éléskamránk és lapos lyukas zsebemben a bugyelláris. “SIMÓ MÁRTON – Az én adventem” olvasásának folytatása