OROSZHEGY – Gyarapodó népesség, biztos jövőkép

Legalább másfél évtizede annak, hogy Oroszhegy községben növekedőben a lélekszám. A fiatal családalapítók odahaza képzelik el a jövőjüket, építkeznek, igyekeznek helyben munkahelyet, megélhetést szerezni maguknak, s ha többeknek bizonyos időszakokra el is kell menniük az ország más vidékeire vagy külföldre dolgozni, a szerzett pénz az itteni bennvalókban hasznosul. Continue reading “OROSZHEGY – Gyarapodó népesség, biztos jövőkép”

VAJON EZ MÁR A VÉG?

Ismerőst láttam a minap az egyik kocsma teraszán. Tél van ugyan, de a dohányosok igencsak kedvelik ezeket a félig-meddig fedett-zárt helyiségeket, amelyek arra jók, hogy kijátsszák a törvényeket, meg arra, hogy fogyasztani tudjanak az emberek, és közben beszélgetni is. Mert mire való a bodega, ha nem erre?! Régi ismerős, amolyan sorstárs, ivócimbora, akivel elég sokat „harcoltunk” a nyolcvanas években a kisváros létezett nagyiparában, és szidtuk feszt a rendszert. Continue reading “VAJON EZ MÁR A VÉG?”

KIBORGOK KORA

Demokratikus, általános, fajtól, életkortól, képzettségtől független ez a dili. Tulajdonképpen állandó Wi-Fi-kapcsolatban élünk a telefonjainkkal. Virtuálisan épült belénk, és teljesen befolyásolja minden cselekedetünket. Így váltunk különböző csoportok és cégek folyamatosan manipulált áldozataivá. Continue reading “KIBORGOK KORA”

RORÁTÉ

Hajnali misén voltam a közelmúltban gyermekkorom templomában. Nem az a hajlék áll, amelyet megszokhattam, hiszen a régi tavalyelőtt leégett. Az új viszont alakul. Nyoma sincs annak a klasszicista belsőnek, de az arányok nagyjából ugyanolyanok. Barátkozom a miliővel. Beszélgetek az emberekkel – idősekkel-fiatalokkal –, s bár nem azok ők, akikkel hajdanán itt találkozhattam – többnyire odakint nyugszanak a fenyvek alatt –, de ’hozzák a formájukat’ a gyermekek, s a fiatalok is. Continue reading “RORÁTÉ”

„BALKÁNAÁN”?

Itt vagyunk. Bent ebben az országban, amelynek hivatalosságai a nagy ünneplési lázban alig-alig méltattak minket arra, hogy bár emlegessenek egy-két félszóval. Ki kellett bírni, hogy még csak arcul sem köptek. Rátelepítették kilencvenhét évvel ezelőtt az akkor is több mint kilencszáz éves Szent Mihály-katedrális környezetére a bizánci stílusú koronázótemplomot, most meg hidat vertek árkon-bokron, fejedelmi lábnyomokon, labanc-ösvényen keresztül, hogy a fő-fők rálássanak és át tudjanak gyalogolni, hogy aztán – a szenteltvíz felszáradása után – a népet is áteresszék a pallón. Continue reading “„BALKÁNAÁN”?”

Békében, veszélyben, tűzvonalban, elfeledve

Azért mégiscsak itt a legjobb, a saját időmben. Ahol viselem tetteim és szavaim következményeit. Ahol úgy próbálok élni, hogy valamiképp hozzáadjam magam a világhoz. Ahol hasznára kívánok lenni a köznek, a jónak. Ahol olykor kétségbeesetten kapaszkodom az utolsó reménnyel telt szalmaszálba, ha nagy esetlenül elrontom magam körül a viszonyokat. Mert mégiscsak itt a legjobb. Itthon a legjobb. Ebben az időben: -tól -ig. Continue reading “Békében, veszélyben, tűzvonalban, elfeledve”

FÜGGŐSÉG ÉS ÖNÁMÍTÁS

Gyakran azon kapom magam, hogy a kezemben van a telefon és már feloldottam a képernyő zárját, pedig még azt sem tudom, mire szeretnék rákeresni. Vagy tudom, de amint rálépek a közösségi oldalakra, rögtön elfelejtem. Néha pedig csak kényszeresen kutatok valami újdonság után. Continue reading “FÜGGŐSÉG ÉS ÖNÁMÍTÁS”

SZERELEM, HELY, ÖNAZONOSSÁG

Vajon én az vagyok-e, aki lehetnék? Akivé válhattam volna? Vajon nem raggattam-e magamra, ott, a mélyben valami lelki termopánt, habos műmasszát, amelyek alatt lassan minden elrohad, s felzabálják a lényegem, a lelki állagom a fogyasztói rendetlenség mikroorganizmusai? Continue reading “SZERELEM, HELY, ÖNAZONOSSÁG”

NEM VAGYUNK FELKÉSZÜLVE… A BŐSÉGRE

Én egyszer nem, az biztos. Ez abból is látszik, hogy folyamatosan gyűjtöttem július és augusztus folyamán a különböző nyári gyümölcsöket, a „micsurin-szilvát”, a vajalmát, az általunk nemes egyszerűséggel „eperalmának” nevezettet arról a vén fáról, amely már a nagyapám fiatalkorában is a kert felső sarkában volt, s augusztus közepétől szeptember elejéig érik, a kétféle vackort. Continue reading “NEM VAGYUNK FELKÉSZÜLVE… A BŐSÉGRE”

SZÉKELYUDVARHELY – Lazajlott a II. Erdélyi Táncháztalálkozó

Érdemes a közelmúltban klasszikussá vált Kányádi Sándor versével indítanunk, most, hogy „Noé bárkája” felé tartunk. „És akkor majd a megőrzött, / a meglévő szóból / újrateremthetjük magát / az első búzaszemet, / ha már igével élnünk / tovább nem lehet.” Continue reading “SZÉKELYUDVARHELY – Lazajlott a II. Erdélyi Táncháztalálkozó”