NEM VAGYUNK FELKÉSZÜLVE… A BŐSÉGRE

Én egyszer nem, az biztos. Ez abból is látszik, hogy folyamatosan gyűjtöttem július és augusztus folyamán a különböző nyári gyümölcsöket, a „micsurin-szilvát”, a vajalmát, az általunk nemes egyszerűséggel „eperalmának” nevezettet arról a vén fáról, amely már a nagyapám fiatalkorában is a kert felső sarkában volt, s augusztus közepétől szeptember elejéig érik, a kétféle vackort. Continue reading “NEM VAGYUNK FELKÉSZÜLVE… A BŐSÉGRE”

SZÉKELYUDVARHELY – Lazajlott a II. Erdélyi Táncháztalálkozó

Érdemes a közelmúltban klasszikussá vált Kányádi Sándor versével indítanunk, most, hogy „Noé bárkája” felé tartunk. „És akkor majd a megőrzött, / a meglévő szóból / újrateremthetjük magát / az első búzaszemet, / ha már igével élnünk / tovább nem lehet.” Continue reading “SZÉKELYUDVARHELY – Lazajlott a II. Erdélyi Táncháztalálkozó”

Tanuljunk ROMÁNUL!

Nyelveket tanulni öröm – mondják sokan és sokfelé. Elhiszem, bár magam nem vittem túlzásba ezt soha. Az egyik fiam könnyen vette a lapot, mert olyan környezetbe került. Angolszászok társaságába. A másik viszont kissé nehezebben. Magyarok közé Pesten, aztán itthon székelyek körébe. Nem volt könnyű a be-, vissza- vagy összevissza való illeszkedés, hiszen azonnal jelentkezett az a furcsa kényszer, hogy márpedig meg kell tanulni ennek az országnak a nyelvét. Continue reading “Tanuljunk ROMÁNUL!”

ISTEN ÁLLATKERTJE

Mózes I. Könyve írja: Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. (Móz 1, 25) Igaz ugyan, hogy később megtizedelődhetett az eredeti állomány, a vízözönre gondolok, s arra, hogy Noé nem menthetett át azért minden fajt, nem volt teljes a fedélzeten a minta, s én azt gondolom, hogy növényekkel külön nem is foglalkozott. Continue reading “ISTEN ÁLLATKERTJE”

EGY KULTÚRA EMLÉKEINEK LEBONTÁSA – Iohannis feladatairól

Szóval lenne, s lesz tennivaló a saját háztájon. Talán el is végzi, mert a második mandátum megszerzése mindennél fontosabb, gondolom én, ha már belevágott, így demonstrálhatja igazát és fenntarthatja önnön védettségét. Amiről viszont nagyon keveset beszélünk, s ami nyilvánvaló: ebben az országban mindennél fontosabb, mindennél előrébb való a politikai osztály élete, az a show, amelyet fenntart a rendszer, hogy igazolja önnön fontosságát… Tovább

Simó Márton

Semmi hurrá, nem nyaralunk!

Itt van a nyár, megvolna hozzá az utazási kedv. Megállok a Tábor utcában, arccal a Szejke irányába fordulok. Nagyjából ez lehet az északi irány. Tudom, hogy jobbra a nap kél, bal oldalt meg nyugszik, dél meg ott van a hátamnál. Arra gondolok, hogy itt, száz kilométeres sugarú körben hány település, hely, hegy, domb, völgy lehet, ahol még nem jártam! Mennyi titok van számomra a közelben. Idén ilyen közeli témák munkálnak bennem. Semmi távoli kékség, csak földönjáró és hazai a vágy… Tovább

„Feltaszítlak a meggyfára…”

Múlt vasárnap búcsús szentmise volt nálunk, s mivel nem hívőként, hanem riporterként tartózkodtam a templomban, közben ki-kijöttem, fotózgattam, jegyzeteltem. Így kerültem be a pap kertjébe, majd az egykori iskola udvarára is, ahol negyven év múltán is ismerem a helyet, emlékszem bizonyos gyümölcsfákra, az ízüket is felidézem, s tudom a helyet, ahol egy lepottyanó dió felsértette a kopaszra nyírt fejjel ott bámészkodó osztálytársam kobakját. Continue reading “„Feltaszítlak a meggyfára…””

Mi, székelyek és román barátaink – Interjú CRISTIAN SANDACHE egyetemi tanárral

A Galacon élő történész-egyetemi tanár néhány éve fáradhatatlanul búvárkodik a magyar kultúra évszázadaiban, Janus Pannoniustól József Attiláig, Szent Lászlótól Szilágyi Domokosig. Magyar vonatkozású publikációval jelen van a napilapokban és a folyóiratokban, illetve a világhálós fórumokon is gyakorta felbukkan. Interjúsorozatunk következő részében életéről, a magyar és a székelyföldi kultúrához fűződő viszonyáról is vall. Continue reading “Mi, székelyek és román barátaink – Interjú CRISTIAN SANDACHE egyetemi tanárral”

Van-e időnk… meghalni?

A közelmúltban hallottam egy történetet. Egyik ismerősöm mesélte, hogy pár héttel ezelőtt járt fodrásznál. Borbélynál, nyilván, mert férfiember az illető. Nem az a fajta ember, aki sietős, aki túlzásba viszi elfoglaltságait, s azok hangoztatását. Nyugodt és kiegyensúlyozott, teszi a dolgát mindenféle feltűnés és viszketegség nélkül. Continue reading “Van-e időnk… meghalni?”

Levél a Medvének

Kedves Medve, kérlek, ne haragudj, amiért archetípusként kiválasztalak a medvetársadalom sokaságából és pont téged szólítalak meg, és neked tolmácsolom mindazon sirámokat, amelyek most felszabadulnak belőlem. Egyébként nem is biztos, hogy képes vagy magyarul olvasni, de – feltételezem –, hogy a közös együttlét során, ahogyan használod a technika vívmányait és megbarátkozol mindazon javakkal, amelyeket itt hosszas és kitartó, hadd ne mondjam, hogy verejtékes munkával mi megteremtettünk magunknak – előbb vagy utóbb nyelvünket is elsajátíthatod, ha úri kedved úgy diktálja. Próba: szerencse. Continue reading “Levél a Medvének”