MEGMARADÁS? Vagy mi?

Miről is van itt szó? – kérdezem. Vajon kik azok, akik utánam jönnek? Nagyon sokszor feltevődik a kérdés, hogy ki vagyok én? És ki az, aki utánam jön? Évek óta fényképezem az egyik házat az utcánkban. Tavalyelőtt ősszel szakadt be a teteje. Végigvonult rajta vagy hat évszak, s most tél jön újra, de változatlanul pusztul. Emberi kéz nem matatta, nem közeledett feléje, s az egykori kis virágoskertben kidőlni készül a keresztfa is. Continue reading “MEGMARADÁS? Vagy mi?”

Ezermester-e a székely?

És vajon van-e neki ezerféle foglalkozása? Minek az embere? Minek a mestere? Ha körülnézünk, s ha elgondolkodhatunk azon, hogy a legszélesebb foglalkozás-spektrumon megtaláljuk-e itthon a jó szakembereket, akik képesek elvárható szinten szolgáltatni, akkor már mindjárt bajban vagyunk… Continue reading “Ezermester-e a székely?”

Foglalkozása: lovag

Ha megnézi az ember a ma gyakorolt mesterségek és foglalkozások közt, hogy létezik-e ez a szakma, akkor a hivatalos lajstrom alapján mindjárt kiderül, hogy a LOVAGság ma már nem élő szakma. Sashalmi-Fekete Tamás azonban életmódjával és személyes példájával azonban alaposan rácáfolt erre. Néhány éve Székelyudvarhelyen él, az Arany Griff Rend alapítója és frontembere. Continue reading “Foglalkozása: lovag”

Kilépni a befőttesüvegből

Minden benne van azokban a két decis borkánokban, amelyeket csak tíz, vagy inkább tizenöt lejnél magasabb árakon lehet megvenni. Vajon? Csak ennyi(k) vagyunk? Nem terjed tovább az ismét több mint negyedszázados kapitalizmusban az egykor volt székely furfang és leleményesség? Mert, ha kutyából nem is lehet szalonnát előállítani, talán egyebet igen. Gyakran megfordultam mostanság helyi vásárokon és termékkiállításokon, s egyből szembeöltő volt, hogy a kínálat többnyire igencsak behatárolt. Tovább

A szerző portréját Lőrincz Csaba készítette.

Vajon ki jön vissza?

Sokan elmentek a falunkból annak idején. Ahogy kiadták nekik a “buletint”, úgy elhúztak egyesek, hogy azóta sem látták. Eltöltötték az életüket, s végül másutt váltottak sírhelyet maguknak. Aki idehaza temetkezik az övéi mellé, annak “csak annyi az esze”, különc, vagy értelmiségi, esetleg olyan, akit kivet magából a család, a város, az a messzi vagy közelebbi idegen hely. Az ilyeneknek torra sem futja, a temetésekor adnak egy-egy szelet kalácsot, valami köményest a temetőkapuban annak a pár jelenlevőnek, s aztán az Úr vigasztalja… Tovább