GAGY – Megfogant kezdeményezés

Az Etnokultúra Alapítvány égisze alatt még a múlt év végén indította útjára Fodor Béla egyetemi tanár, etnomuzikológus azt a rendezvénysorozatot Homoród­szent­márton néhány településén – Abásfalván, Kénosban és a községközpontban –, amelyet időközben sikerült átvinnie most a Szent­ábrahámhoz tartozó Gagyba is. Szombaton tíztagúra bővített udvarhelyszéki népi zenekar muzsikált. Ez az alkalmi együttes az abásfalvi cigányzenészek hétfős csoportjából állt (a Kelemen zenekar), amelyhez két nyikó­malom­falvi zenész (Czári Ernő hegedűs és Czári Sándor cimbalmos), valamint egy zetelaki hegedűs is társult. “GAGY – Megfogant kezdeményezés” olvasásának folytatása

GAGY – Hagyományos bál, hagyományos zenével, s ha lehet népviseletben

Szombaton, 2019. február 9.-én 18.30 órai kezdettel a Szentábrahám községbeli Gagy falu művelődési házában hagyományos bált tartanak udvarhelyszéki muzsikusok és népdalénekesek fellépésével. Az esemény szervezője az Etnokultúra Alapítvány, partnerek: a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa, valamint a Szentábrahámi Polgármesteri Hivatal. “GAGY – Hagyományos bál, hagyományos zenével, s ha lehet népviseletben” olvasásának folytatása

Hat rend csíki ruha a PIPACSOKnak

Sajtótájékoztatót tartott László Csaba a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes koreográfusa november 15-én. A rugonfalvi Kúria Vendégházban szervezett rendezvényen bemutatták azokat az új népviseleti ruhadarabokat, amelyek a megyei tanács támogatásával készültek. “Hat rend csíki ruha a PIPACSOKnak” olvasásának folytatása

Közeledik a 6. SICULUS FESZTIVÁL

Szeptember 6–8. között, csütörtöktől szombatig generációk találkoznak Székelyudvarhelyen, hogy megismerjék a múltat és felismerjék a jövőt. A versenyprogramban számos erdélyi magyar zenekar szerepel, amelyet az 50 éves Metropol Group, a Stoned, a Palma Hills és a Transylvanium fellépése színesít. A múlt eseményeit archív filmvetítésekkel, fotókiállítással, történelmi szemlével és tematikus kvízzel idézik fel. “Közeledik a 6. SICULUS FESZTIVÁL” olvasásának folytatása

Ízelítő UDVARHELYSZÉK népi hagyományaiból a Székely Vágtán

A július 13–15. között zajló Székely Vágta második napján, szombaton a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Udvarhely vidéke népi kultúrájának néhány szeletét tárja az érdeklődő közönség elé. Hargita Megye Tanácsa Székelyudvarhelyen működő alintézménye a Székely Vágtán való részvételével a rendezvény kulturális kínálatát igyekszik színesíteni néphagyományokhoz kötődő programjaival. “Ízelítő UDVARHELYSZÉK népi hagyományaiból a Székely Vágtán” olvasásának folytatása

Orbán Balázs nyomdokán – GYIMESBEN

Ez alkalommal Csíkszeredában szervez fotókiállítást a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Július 12-én, csütörtökön 18.00 órától kerül sor az Orbán Balázs nyomdokán a Gyimesek vidékén című kiállítás megnyitására a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A kiállítást P. Buzogány Árpád művelődésszervező nyitja meg. Gyimesi népdalokat énekel Fábián Katalin, az udvarhelyszéki népdalvetélkedők egyik nyertese. “Orbán Balázs nyomdokán – GYIMESBEN” olvasásának folytatása

Újra Hargita megyében a KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

Hargita Megye Tanácsa meghívására a megyében lép fel a Kecskeméti Katona József Színház társulata. Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című fergeteges komédiáját kedden, június 19-én 19.00 órától Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színház nagytermében, szerdán, június 20-án 19.00 órától Csíkszeredában a Csíki Játékszín nagytermében, valamint csütörtökön, június 21-én 19.00 órától Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházban lehet megtekinteni. “Újra Hargita megyében a KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ” olvasásának folytatása

Kézműves-képzés a Forrásközpontnál

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa szeptember és október folyamán szakoktató irányításával képzést szervez kézműveseknek. A Bartos Tünde bútorfestő által vezetett képzés a 2015-2017-es kurzussorozatokhoz hasonlóan valósul meg. “Kézműves-képzés a Forrásközpontnál” olvasásának folytatása

GYERMEKNAP az Égei-tetőn

A kányádi Toró Tibor Általános Iskola tanulói június 1-jén az Égei-tetőre vonulnak, ahol nemcsak népi játékokba, hanem a hagyományos népi mesterségek művelésébe is betekintést nyerhetnek. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa a helyi iskolaközponttal együttműködve ‎a nemzetközi gyermeknap megünneplésére igencsak értékes programot kezdeményezett a vidéki gyermekek számára. “GYERMEKNAP az Égei-tetőn” olvasásának folytatása

Etéden újból száll az ének

Etéden május 29-én, kedden szervezik meg a Száll az ének szájról szájra elnevezésű népdalversenyt. A rendezvény 10 órakor kezdődik a kultúrotthonban, szervezői az etédi Jósika Miklós Általános Iskola, az Etéd Község Gyermekeiért Egyesület, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. “Etéden újból száll az ének” olvasásának folytatása