KÖNYVES TÖRTÉNET A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN – AZ ESEMÉNYSOR ZÁRÓNAPJA (4.) – VIDEÓVAL FRISSÍTVE!

A harmadik könyves napon Simó Márton regényét és Sebestyén Péter daloskönyvét vásárolhatta meg, vehette kézbe az érdeklődő közönség. Ez alkalommal is, akárcsak az előző két nap folyamán, kiderült, hogy a szétesett kulturális élet, a megváltozott, vagy inkább megszűnt szokások mellett, azok ellenében is lehet hasonló programokat szervezni. Hogy szükség van az író és az olvasó közötti kapcsolatok ily módon való fenntartására is. “KÖNYVES TÖRTÉNET A SZÉKELY ANYAVÁROSBAN – AZ ESEMÉNYSOR ZÁRÓNAPJA (4.) – VIDEÓVAL FRISSÍTVE!” olvasásának folytatása

Erdély valóban szép…

DSCN7618

… és lányai is! Dávid Botond Erdély egy gyönyörű nő című fotótárlatával már bemutatkozott Brüsszelben, Budapesten és Csíkszeredában. Szülővárosa a negyedik állomása annak a kiállítássorozatnak, amely magyarországi támogatással a következő hónapokban majd eljut különböző nyugat-európai országaiba és vélhetően a tengeren túli galériákba is. “Erdély valóban szép…” olvasásának folytatása