Könyv Szent László királyról

Még augusztus folyamán, a Kolozsvári Magyar Napok idején látott napvilágot a Szent László király – Erdély védőszentje címet viselő művészettörténeti kötet a Verbum Kiadó gondozásában. Hegedűs Enikő művészettörténész akkor elmondta, hogy a Szent László év adta az indíttatást a könyv megszületéséhez. Az ötletgazda arról is beszélt, hogy a kiadvány sok szerteágazó témát ölel fel, legfőképpen Szent László egyházi ábrázolásaira helyezvén a hangsúlyt. Continue reading “Könyv Szent László királyról”

SZÉKELYUDVARHELY – A Kárpát-medence feketén-fehéren

A Haáz Rezső Múzeum főépületében (a Haberstupf-villában) tartják 2018. november 12-én, hétfőn 18.00 órakor Kaiser Ottó fotókiállításának megnyitóját, valamint A Kárpát-medence 1000 csodája című kötetének bemutatóját. Continue reading “SZÉKELYUDVARHELY – A Kárpát-medence feketén-fehéren”

425 éves a Tamási Áron Gimnázium – SZÉKELYUDVARHELY

A frissen felújított főépület újbóli felszentelése, használatbavétele és az évforduló alkalmából szervezett négynapos programsorozat részeként nyílott kiállítás a Haáz Rezső Múzeumban csütörtökön. Igazi kihívás modern muzeo­lógiai körülmények között ilyen nagy idősíkot összefogni, tárgyi hagyaték viszonylag kevés maradt fenn a korai időszakból, ám megpróbálták a legjelentősebb tárgyakat összegyűjteni, és történelmi kontextusba helyezni – mondta ünnepi beszédében Miklós Zoltán múzeumigazgató. Continue reading “425 éves a Tamási Áron Gimnázium – SZÉKELYUDVARHELY”

MÉRFÖLDKÖVEK – 425 éves a Tamási Áron Gimnázium

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum főépületében, a Habestumpf-villában nyitják meg azt a kiállítást, 2018. november 8-án, csütörtökön 18.00 órakor, amely dokumentumokat és szemelvényeket mutat be az intézmény múltjából. Ez a kiállítás része annak a rendezvénysorozatnak, amelyet az érdeklődők november 7. és 10. között követhetnek a székely anyavárosban. Continue reading “MÉRFÖLDKÖVEK – 425 éves a Tamási Áron Gimnázium”

FRISSÍTVE! – VéRrel írt történelem -SZÉKELYUDVARHELY

A VéRrel írt történelem című tárlat november 11-én ismét egész nap várja a látogatókat
A diákcsoportok részéről ugyan folyamatos az érdeklődés az ingyenesen látogatható kiállítás iránt, de a múzeum igyekszik megfelelni az egyéni látogatók igényének is, ezért biztosítják a hétvégi megtekintés lehetőségét. November 11-én, vasárnap, 10.00 és 18.00 óra között rendkívüli nyitásrenddel várják a látogatókat. Continue reading “FRISSÍTVE! – VéRrel írt történelem -SZÉKELYUDVARHELY”

IN MEMORIAM GYÁRFÁS JENŐ – kiállítás Székelyudvarhelyen

A Haáz Rezső Múzeum – jelen év januárjában megnyitott, A magyar festészet remekműveiVálogatás a Kultúrpalota kincseiből című képzőművészeti tárlatot követően – egy újabb „klasszikus” festészeti kiállítást tár a látogatók elé. A Gyárfás Jenő emlékkiállítással most nyomatékosítani kívánják az intézmény azon szándékát, hogy az erdélyi közgyűjteményekben őrzött értékes képzőművészeti állományt elérhetővé tegyék a székelyudvarhelyi és a környéken élő közönség számára. Continue reading “IN MEMORIAM GYÁRFÁS JENŐ – kiállítás Székelyudvarhelyen”

SZÉKELYUDVARHELY – A nyári művésztelep zárókiállítása

A hetedik évadába lépő székelyudvarhelyi képzőművészeti alkotótábor kiállítására kerül sor 2018. július 26-án, csütörtökön délután 6 órától a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A kiállítást megnyitja: Kovács művészettörténész. A tábor művészeti vezetője: Berze Imre képzőművész. Házigazda: Miklós Zoltán múzeumigazgató. Continue reading “SZÉKELYUDVARHELY – A nyári művésztelep zárókiállítása”

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA

Ez alkalommal a Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson tartandó rendhagyó eseménysorozatra hívjuk fel a figyelmet, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a szokványos múzeumi státusztól eltérő kínálattal lepjék meg a közönséget. Mindhárom városban a Szent Iván éjszakájához legközelebb eső szombaton, június 23-án várják a megszervezendő programokra az érdeklődőket. Székelyudvarhelyen két helyszínen is zajlanak majd a kapcsolódó rendezvények. Continue reading “MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA”

PÁLL LAJOS 80 éves lenne

Amint korábban írtuk, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a Páll-családtól, a korondi Firtos Közművelődési Egylet képtárától és magángyűjteményekből kölcsönzött e jeles alkalomra, amikor létrehozta ez a kiállítást. Kovács Árpád művészettörténész a megnyitóünnepségen szólt Páll Lajos alkotói korszakairól, azt hangsúlyozva, hogy alkotói eszmélésétől – gyakorlatilag a hatvanas évek végétől, amikor rehabilitálják és egyéni kiállítás szervezhet – , ugyanazt az utat követi. Saját(os) világot teremt, megkettőzve önmagát, hiszen költőként úgy alkot, hogy azzal nem kiegészíti képzőművészi munkásságát, hanem párhuzamos pályán fut költői énje a kettős teherrel mindvégig. Continue reading “PÁLL LAJOS 80 éves lenne”

AZ ERÉNYÖV TITKOS TÖRTÉNETEI – Mítosz és valóság

A kiállítás emberi közelbe hoz egy misztikus tárgyat, oly módon, hogy a közhiedelemben fogant ismereteket cáfolja, titkokat fed fel… A mítosz szerint az erényövet a középkori lovagi kultúra vezette be a használatba, hogy a csatákba, zarándoklatra, keresztes háborúba induló lovag biztos lehessen felesége hűségében. De az erényöv valódi története az elmúlt 500 év mentalitás-történetének, szexualitástörténetének, orvostörténetének és muzeológiájának torzításokkal, hamisításokkal és visszavetítésekkel gazdag láncolata, amely sokkal inkább a modern korról szól, pontosabban arról, hogy a modern kor a felvilágosodás századától kezdve hogyan akarta a középkor és a reneszánsz kultúráját szemlélni. Continue reading “AZ ERÉNYÖV TITKOS TÖRTÉNETEI – Mítosz és valóság”