Szent László királyunk nyomában

Idén ünnepli a magyarság Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. I. (Szent) László királyunk kultusza igen erősen jelen van a Kárpát-medence folklórjában és művelődéstörténetében, számos népmonda emlékezik meg tetteiről, kultusza talán még országalapító Szent István királyunkénál is erősebb. “Szent László királyunk nyomában” olvasásának folytatása

Ahogy az egy Isten látja – Székelykeresztúron

Ha egészen pontosak kívánunk lenni, akkor tegyük hozzá: ahogy az egy Isten látja odafentről Székelykeresztúrt és a többi unitárius templomos helyet. A Nagy-Küküllő partján levő város egyike azon helyeknek, amelyek templomát e kötet bemutatja, s amelynek a különlegessége, hogy valóban fentről készült felvételeken jeleníti meg a kiemelkedő értékűnek tartott templomokat. “Ahogy az egy Isten látja – Székelykeresztúron” olvasásának folytatása

Ahogy az egy Isten látja – Székelykeresztúron

A múlt év derekán jelent meg Magyari Hunor, László László és Gyöngyössy János közös könyve, amely 42 erdélyi unitárius templomot mutat be. A kiadvány külön érdekessége, hogy légi felvételek, rajzok és rövid történeti leírás segítségével közelíti meg az egyetlen erdélyi, magyar alapítású felekezet templomait, amelyhez Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi unitárius lelkész írt tartalmas ajánlást. “Ahogy az egy Isten látja – Székelykeresztúron” olvasásának folytatása

Gyöngyössy János kollégánk a Szent László-kultuszról

Január elsejével kezdetét vette a Szent László-év. A január és december közti időszakban több esemény is a Lovagkirálynak állít majd emléket. A Szent László-kultusz talán a székelyföldi magyarság körében a legerősebb. De vajon miért? Erről is beszélgetett az M1 tévécsatornán Száva Enikő vendégével, Ifj. Gyöngyössy Jánossal. Gyöngyössy, az ismert történeti grafikus az elmúlt évtizedekben bejárta azokat az erdélyi és székelyföldi helyszíneket, ahol Szent László-freskók találhatók.

A felvétel ITT megtekinthető.

Gyöngyössy több kiadványban is foglalkozott a Lovagkirály korával, de most arra vállalkozott, hogy a teljes legendakört bemutassa. A nagyívű munkát Fazakas Szabolccsal végzik, amelynek végeredménye egy reprezentatív kötet lesz a Székelyföldi Legendárium kiadásában, amely magába foglalja a Kárpát-medence Szent László ábrázolásait és emlékhelyeit. (Hoffmann Edit felvétele.)

Előadások Székelyföld településtörténetéről 4.

Az előadássorozat negyedik témája Demjén Andrea Adalékok a Gyergyói-medence középkori településtörténetéhez címet viseli. Az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében, december 15-én, 18.00 órától kezdődően követhetik a legfrissebb kutatási eredményekről szóló beszámolót. (A címképen Gyöngyössy János rajza látható.)

Kollégánk, a Székelyföld-szerte közismert történeti-grafikus a Gyergyószentmiklós melletti Both-várát Demjén Andrea régész adatai alapján rajzolta meg három évvel ezelőtt a Tarisznyás Márton Múzeum évkönyve címlapjára, illetve engedélyt adott arra is, hogy alkotását a mostani meghívóhoz a Székely Nemzeti Múzeum szervezői is felhasználhassák.)

Élő Székelyföld Munkacsoport

Falunap Homoródjánosfalván – FRISSÍTVE!

Homoródjánosfalva unitárius temploma
Homoródjánosfalva unitárius temploma

Nem először jártunk a Kaca községhez tartozó Homoródjánosfalván. Falunapon is immár többször. Ezen a Nagy-Homoród-menti településen – bár a szomszédos Homoróddaróccal együtt 1968 óta Brassó megyéhez tartozik – erős az Udvarhelyszékhez való kötődés, ügyeket intézni, vásárolni ma is oda járnak a jánosfalviak, s a gyermekeik is többnyire az ottani középiskolákat választják tanulmányaik folytatásakor. Unitárius gyülekezetük a Székelyudvarhelyi Egyházkörhöz tartozik, de olyannyira, hogy lelkészük, Simó Sándor tiszteletes egyúttal kerületi esperes is. “Falunap Homoródjánosfalván – FRISSÍTVE!” olvasásának folytatása

Székelyderzs – jövőre nyitott kapuk – FRISSÍTVE!

A megújult székelyderzsi vártemplom
A megújult székelyderzsi vártemplom (Fotó: Simó Márton)

Négy célkitűzés valósult meg Székelyderzsben az utóbbi tizenegy hónapban: restaurálták a templom falképeit, múzeumi jellegű kiállítás nyílt a vártemplom bástyáiban, jelentékenyen megnövelték a falu és környéke turisztikai vonzerejét, és másik hat – ugyancsak a világörökség részét képező – testvér-templomvárral egyazon projektben létrejött kiállítás, népszerűsítő kiadványok, térképek, promóciós film, valamint weboldal által, közösen népszerűsítik az értékeket magyar, német, angol és román nyelven. “Székelyderzs – jövőre nyitott kapuk – FRISSÍTVE!” olvasásának folytatása

Egy konferencia tanulságai III. – Atyha

Az új Fogadalmi Kápolna látványterve _ Gyöngyössy János munkája
Az új Fogadalmi Kápolna látványterve _ Gyöngyössy János munkája

Dacára annak, hogy 2015 elején egy letargiában és közönyben ténfergő közösséggel találkoztunk Atyhában, ahol a leggyakrabban ismételt mondat a “nem lehet” volt, illetve a “nem érdemes”, mégiscsak lendületet kapott a közösség- és kápolnaépítés. Foganatja volt az Élő Székelyföld Munkacsoport kezdeményezésének, s ma már több mint bizonyos, hogy augusztus 6-án sor kerül az újjáépített Fogadalmi Kápolna átadására és felszentelésére. “Egy konferencia tanulságai III. – Atyha” olvasásának folytatása

Egy konferencia tanulságai II. – Homoródszentpál

Homoródszentpál
Homoródszentpál – a templomkertben

Az április 14-én tartott konferenciánk alkalmával jelentettük ki, hogy a továbbiakban is figyelemmel kísérjük a megkezdett építési projekteket, próbálunk szakmai tanácsokat adni és olyan partnerségeket hozunk létre, amelyek segíthetik a közösségeket, hogy befejezzék az elkezdett munkákat. “Egy konferencia tanulságai II. – Homoródszentpál” olvasásának folytatása

SZÉKELYUDVARHELY – AZ ÉLŐ SZÉKELYFÖLD FÜZETEK SOROZATBAN

Belvárosi református templom - Kelemen Albert rajza
Belvárosi református templom – Kelemen Albert rajza

A közelmúltban jelent meg a Székely Anyavárosról szóló kis füzet, amely a sorozat megszokott tartalmi és esztétikai jegyeivel mutatja be dióhéjban a város múltját, a jelenhez pedig kapaszkodót kínál azáltal, hogy ismerteti a fő látnivalókat és érinti, gerjeszti azokat a tendenciákat, amelyek meghatározhatják a jövőt. “SZÉKELYUDVARHELY – AZ ÉLŐ SZÉKELYFÖLD FÜZETEK SOROZATBAN” olvasásának folytatása