NE SZIMULÁLJ!

A színlelés, a szimulálás  ősi emberi képesség. Talán a vadászattal függ össze, talán a túléléssel, talán a szabad, rosszra hajló akarattal – talán mindegyikkel –, tény, hogy bennünk van. S ha átveszi a kezdeményezést, személyiségünket annyira szétroncsolja, hogy csak. Igaz, hogy léteznek tudományos kísérletek, ahol valós helyzeteket szimulálva méréseket végeznek, következtetéseket vonnak le, hogy tanuljunk belőlük, megelőzzük a nagyobb bajt, elkerüljük a veszélyt, felkészüljünk a még rosszabbra, tapasztalatokat gyűjtsünk a túléléshez, de itt az erkölcsi alapállásról van szó. Continue reading “NE SZIMULÁLJ!”

A székelyek és a„rugdaló” – azaz a foci

Molnár Lajos 1857-ben született Csíkszeredában, a budapesti tudományegyetemen jogot tanult, később a csíkszeredai adóhivatal tisztviselője, majd a budapesti adófelügyelőség munkatársa, Csík és Udvarhely vármegyék pénzügyi igazgatója. 1897-ben pedig kinevezik pénzügyigazgatónak Székelyudvarhelyre, hol életének 49. évében, 1905-ben érte váratlanul a halál. A futball és Molnár kapcsolata korán kezdődött: mindössze tizennyolc éves volt, amikor az első sportszakírók sorába emelkedett. A székely származású jogász-közgazdásznak – ahogy ma mondanánk – sokat köszönhetett a futball, az angol ifjúság által igen kedvelt csapatjáték, a „rugdaló”, amelynek az a lényege, hogy „a labda nem kézzel dobatik, de lábbal rúgatik, ami nevéből is kitűnik.” E sporttörténeti érdekességnek Balázs Árpád kollégánk járt utána. Tovább