Érseki szentmise Atyhában

A kápolnán a napokban végzik az utolsó simításokat
A kápolnán a napokban végzik az utolsó simításokat

A múlt év augusztusában tett ígéret beteljesedett a Sóvidék legmagasabban fekvő kis településén: új kápolna épült. Akkor Böjte Csaba ferencrendi szerzetes mondott szentbeszédet, s ennek hatására az atyhai római katolikus egyházközség elhatározta, hogy a következő Urunk Színeváltozása Napjára újraépíti a fogadalmi kápolnát. Az ünnepélyes szabadtéri szentmisére augusztus 6-án, jövő szombaton 11.00 fog sor kerülni. “Érseki szentmise Atyhában” olvasásának folytatása

Egy konferencia tanulságai III. – Atyha

Az új Fogadalmi Kápolna látványterve _ Gyöngyössy János munkája
Az új Fogadalmi Kápolna látványterve _ Gyöngyössy János munkája

Dacára annak, hogy 2015 elején egy letargiában és közönyben ténfergő közösséggel találkoztunk Atyhában, ahol a leggyakrabban ismételt mondat a “nem lehet” volt, illetve a “nem érdemes”, mégiscsak lendületet kapott a közösség- és kápolnaépítés. Foganatja volt az Élő Székelyföld Munkacsoport kezdeményezésének, s ma már több mint bizonyos, hogy augusztus 6-án sor kerül az újjáépített Fogadalmi Kápolna átadására és felszentelésére. “Egy konferencia tanulságai III. – Atyha” olvasásának folytatása

Érték az egyszerű

szuz_maria_szobor

Az atyhai fogadalmi kápolna szép kis Máriája! A napba öltözött Anya kisméretű szobrát valószínű, hogy egy helybeli fafaragó készítette. Ma minden olyan tökéletes, csicsás, drága, talán ezért is tetszik ez az egyszerű kis szobor. “Érték az egyszerű” olvasásának folytatása

Amikor a szót tett követi

_MG_2359

Életre kelt egy régi hagyomány, megelevenedett Atyhában a múlt: az 1930-as évek elején épített fogadalmi kápolnánál hálát adni gyűltek össze hosszú évek óta először a helybéliek és elszármazottak az úr színeváltozása napján, ahol a szabadtéri misét Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálta. “Amikor a szót tett követi” olvasásának folytatása

Feltámadt a fogadalmi ünnep!

 

DSCN3724

Atyhában mintegy félezren voltak jelen az Urunk Színeváltozása napján szervezett szabadtéri szentmisén. A rendkívüli esemény szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. A közismert és közkedvelt lelkész prédikációjában Márton Áron és az ősök példáját említette, akik a nagy világégés, a becstelen trianoni döntés után sem csüggedtek, hanem a sorozatos természeti csapások, a tornádók, tűzvészek és járványos betegségek után is képesek voltak megújulni, s hittel és munkával végezték a dolgukat itthon, a szülőföldjükön. “Feltámadt a fogadalmi ünnep!” olvasásának folytatása