PRO MEMORIA – „A Hargitáról az egész Kárpát-medence tisztán látszik” – BESZÉLGETÉS BARTHA LEVENTÉVEL VERSEKRŐL, KÖLTÉSZETRŐL, VÁLTOZÓ RENDSZEREKRŐL (2.1.)

A mai székelyföldi és erdélyi magyar kultúrafogyasztók idősebb és középkorú nemzedéke igen élénken emlékszik Bartha Levente (1955) tevékenységére, arra a hosszas és kitartó munkára, amellyel szóban, bátran kimondott versekkel biztatta hallgatóságát arra, hogy „mégis érdemes”. Sokan kaptunk tőle biztatást a legsötétebb fénykorszak éveiben. Tárlatmegnyitókon, kisebb-nagyobb közösségi eseményeken és egyéni előadóestjein adta át az üzenetet, amely klasszikus és élő nagyjaink jóvoltából maradt ránk. “PRO MEMORIA – „A Hargitáról az egész Kárpát-medence tisztán látszik” – BESZÉLGETÉS BARTHA LEVENTÉVEL VERSEKRŐL, KÖLTÉSZETRŐL, VÁLTOZÓ RENDSZEREKRŐL (2.1.)” olvasásának folytatása

BUDAPEST – Kossuth-díjjal tüntették ki Ferenczes Istvánt

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat adományozott Ferenczes István József Attila- és Babérkoszorú díjas, Csíkszeredában élő erdélyi magyar költőnek. Művészetéért 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot, 2015-ben pedig a Magyarország Babérkoszorúja díjat. 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. “BUDAPEST – Kossuth-díjjal tüntették ki Ferenczes Istvánt” olvasásának folytatása

Arghezi/Ergézi – kétnyelvű kötet Ferenczes Istvántól

Tudor Arghezi (1880-1967)
Tudor Arghezi (1880-1967)

A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóirat alapító főszerkesztője, a ma már nyugdíjas Ferenczes István költő, esszéíró, publicista hosszas kutatás eredményeként bebizonyította, hogy Tudor Arghezi (1880-1967) anyai ágon Szentegyházáról, pontosabban a mai város részét képező Szentkeresztbányáról származott. “Arghezi/Ergézi – kétnyelvű kötet Ferenczes Istvántól” olvasásának folytatása

Legyen november 15. a Magyar Szórvány Napja

A marosszentimrei templom hajója
A marosszentimrei templom hajója

Túl azon az illúzión, hogy a székelyföldiek tömbben élnek, az erdélyi magyarok mintegy harmada nagyvárosi, másik harmada pedig vidéki szórványban él Dél- és Közép-Erdélyben. Dacára annak, hogy magas a székelyek önbizalma, ma már itt is beszélhetünk belső szórványokról, olyan kistelepülésekről, amelyek nélkülözik az összetartozás minimális intézményi velejáróit. Gyakran se papja, se tanítója az ilyen egy-kétszáz fős, vagy még kisebb falvaknak. Úgyhogy érdemes elgondolkodnunk azon a felvetésen, hogy a szórványnak is legyen egy napja. A jelenség ezt a “belső anyaországot” is érinti. Lesz szórványnap, már amennyiben a magyar Országgyűlés rábólint a fideszes Németh Zsolt, Pánczél Károly és Potápi Árpád János, valamint a KDNP-s Semjén Zsolt hétfőn (október 12-én) benyújtott javaslatára. “Legyen november 15. a Magyar Szórvány Napja” olvasásának folytatása