KÖZÖS LESZ-E AZ ÚT? (1.)

Budapesten a Charta XXI. békéltető és felvilágosító gondolatok jegyében szervezett konferenciát az Együtt az úton magyarok és románok vezérgondolat mentén. A 2019. március 23-án megtartott tanácskozás első részében a témához kapcsolódó előadások hangzottak el, majd kerekasztal-beszélgetés következett. Continue reading “KÖZÖS LESZ-E AZ ÚT? (1.)”

HÚSVÉT – és aláírásgyűjtési hajrá!

A most következő ünnepnapok, a családi és baráti együttlétek alkalmával ismét odafigyelhetünk a FUEN kisebbségvédelmi kezdeményezésre, hogy azok is aláírják, akik még nem tették meg. A várakozásoknak megfelelően alakult a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés érvényességéhez szükséges aláírásgyűjtés az elmúlt napokban. Célszerű lenne azonban legalább tíz százalékkal túllépni az egymilliós szintet. Continue reading “HÚSVÉT – és aláírásgyűjtési hajrá!”

Katalán vírus? (0.)

Migráns-gyökerű terrorista bűnözők utazgatnak keresztül-kasul az Európai Unióban, s füst száll fel nyomukban. Olykor, vér és fájdalom, fogak csikorgatása kíséri aljas tetteiket. Allah nevében elkövetett üdvszerzőnek hitt bűnöket elkövetve halnak meg gyakran az emberszabású rosszakarók. Mi pedig úgy élünk itt – miközben folyton importáljuk a mocskot – , hogy magunk sem rendeztük sorainkat. Évszázada keletkezett terhet cipelünk magunkkal a békekötések után rendezések nagyhatalmi következményeit, s olykor több száz éves saját belső adósságokat is cipel az önrendelkezések szintjein ez az öreg kontinens. Continue reading “Katalán vírus? (0.)”

Pert nyert a MinoritySafe Pack

Az EU luxembourgi székhelyű bíróságának törvényszéke helyt adott az Európai Bizottság ellen benyújtott keresetnek, mert a kisebbségvédelemmel foglalkozó javaslat nyilvántartásba vételének megtagadására vonatkozó uniós bizottsági indokolást elégtelennek találta. Az ügy előzménye, hogy 2013 júliusában egy polgári bizottság – amelynek mások mellett tagja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe című európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz. A kezdeményezés arra irányul, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítására, valamint az Európai Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére. Continue reading “Pert nyert a MinoritySafe Pack”

Megint Schengen

Furcsa dolgokról beszélnek a Schengenen túli övezetben. A minap mondotta Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke, hogy beszélniük kell azokkal az európai vezetőkkel, akik Orbán Viktorral együtt téves többségi véleményen vannak. Orbán Viktor magyar miniszterelnök erősebb nemzeteket akar, több szuverenitással és őrzött határokkal.

Az Európai Unió tagországainak egy napra le kellene zárniuk a schengeni határaikat – idézi az MTI a Schultz felfogásához közelálló Xavier Bettel luxemburgi kormányfő nyilatkozatát –, hogy demonstrálják, egyebek mellett milyen előnyökkel jár az uniós tagság, és az emberek megtanulják értékelni az övezeten belüli vízummentes utazást.

Miközben Európán közönséges bűnözök utazgatnak keresztül-kasul és folyton pusztítják-fenyegetik az itt felhalmozott értékeket, a kereszténységet, és azt a humanizmust, amelyet vérgőzös háborúk és ideológiai viták után próbálunk megvalósítani, jólétükben sokan azt sem tudják, hogy miről beszélnek.

“A határok egy napra történő lezárása megmutatná az embereknek, mit jelent két órát várakozni arra, hogy beléphessenek Olaszországba vagy Spanyolországba, és az, hogy mindenhol ellenőrzések vannak. Egyetlen nap, hogy megtapasztalják, milyen lenne kikerülni Európából” – közölte a miniszterelnök egy hétfői párizsi konferencián. “Borzalmas, amit javaslok, de arra jó lenne, hogy az állampolgárok megértsék, milyen előnyökkel is jár az EU-tagság” – hangsúlyozta.

Az uniós ügyekre szakosodott Euractiv hírportál tájékoztatása szerint Xavier Bettel a magyarországi kvótareferendumról is beszélt, és aggodalmát fejezte ki annak a végeredményével kapcsolatban. “A szolidaritás európai értékeit nem lehet hibajavítóval kitörölni” – fogalmazott.

Kijelentette, hogy “a közösségi szellem hiánya az európai vezetők részéről megakasztotta az Európa-projektet (…) A közös munka és az összefogás egyszerűen nem létezik, mindenre nemzeti dimenzióból tekintenek”. “Úgy beszélnek Brüsszelről, mint egy UFO-ról, Brüsszel azonban mi vagyunk” – tette hozzá.

Felszólalásában Bettel a Brexit kapcsán hangsúlyozta, hogy az EU-nak határozottnak kell maradnia, és ragaszkodnia kell ahhoz, hogy az egységes belső piachoz való hozzáférés érdekében London fogadja el a személyek mozgásának szabadságát, mert a kettő elválaszthatatlan egymástól.

Mint mondta, Európa nem lehet a la carte menü, amelyből az ember kiválasztja a számára hasznos részeket, a többit pedig figyelmen kívül hagyja. “Nem a Facebookon vagyunk, ahol van +bonyolult kapcsolatban+ státus” – szögezte le a luxemburgi miniszterelnök.

Az EU nem tudja kordában tartani a terrorizmust

“Az Iszlám Állam átlagos európai katonája húszas évei közepén jár, van alvilági előélete, nem vagy csak alig vallásos. Az al-Kaidával vagy a tálibokkal szemben az Iszlám Állam nem a valláson keresztül igyekszik radikalizálni fiatalokat, hanem radikális fiatalokat igyekszik beszervezni. A börtönök az Iszlám Állam katonáinak inkubátorai, a fiatal elítéltek fogékonyak a szélsőséges eszmékre, hozzászoktak az erőszakhoz, és jók az alvilági kapcsolataik (…).

kik_ok_honnan_jonnek
Kik ők? Honnan jönnek?

Lassan elmúlnak azok az idők, amikor a szélsőséges terrorszervezetek vallási indokkal, vallási alapon fanatizált katonákkal követtek el támadásokat – véli Peter Neumann, egy radikalizálódással és politikai erőszakkal foglalkozó londoni központ (az International Center for the Study of Radicalization and Political Violence, ISCR) igazgatója. Az ISCR 79 dzsihádista személyiségprofilját készítette el, a kutatás eredményeit Bűnözőből terrorista (Criminal Pasts, Terrorist Futures) című tanulmányukban hozták nyilvánosságra.” (Forrás: Origo)

sajat_neveles
Saját nevelés (Fotó: AFP)

Az üzlet fontosabb az ember életénél

Az Egyesült Királyságban június 23-án tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A részt vevő brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra – foglalta össze jelentésében október 11-én kelt jelentésében Bajnok Artúr, az MTI brüsszeli tudósítója.

Ezek alapján ki lehet jelenteni, hogy a balliberális európai politikusoknak semmi sem szent, még a mennyei jussukat is eladnák, csak az üzlet menjen.

Határok mentén és mögött szocializálódott emberként hiszem és vallom, hogy sokkalta egészségesebb, ha annak rendje-módja szerint, határátkelőkön közlekedünk, érvényes vízummal ellátott útlevelekkel. Nem szoktunk naponta útra kelni, s ha mégis, akkor megvan a lehetőség arra, hogy tartós vízumokat szerezzünk be Schengenen túlra is.

A mi Európánkat nem úgy kellene felfogni, mint egy komfort fölötti helyet, ahol minden a kényelemért való, vagy pontosabban: valakik kényelméért való.

A szolidaritás itt csak álca. Egyébként e “schengenizmus” igazi generálói és nyertesei a multinacionális cégek, azok a vállalkozások, amelyeknek a profitért folyó küzdelemben semmi sem szent. Hajnalban már itt kell lennie Marosvásárhely határában a holland bóvlinak és műsalátának, meg minden másnak, mi szem-szájnak ingere, s látszólag ehető, az ízléstelen és pocsék építőanyagnak, a honosított számítógépnek, amelynek csomagolásán valahol ott rejtőzik a sokatmondó Made in PRC-felirat. Meg az agymosásnak.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport