VI. HOMORÓD-MENTE NÉPVISELETBEN – Népi öltözködésről, az egymás és a saját teher hordozásáról

Székelypetek látta vendégül szombaton a Homoród-mente huszonöt településéről érkező népviseletbe öltözött csoportokat. Mintegy százötven lehetett a „hivatalos” vendég, aki valamelyik csoporttal érkezett. Túl ezen a létszámon, azonban még legalább ötvenen hordtak teljesen vagy csak szimbolikusan valamilyen népi ruhadarabot. “VI. HOMORÓD-MENTE NÉPVISELETBEN – Népi öltözködésről, az egymás és a saját teher hordozásáról” olvasásának folytatása

SIKLÓDI EPILÓGUS

Egyesületünk most jutott el arra a szintre, hogy részben feldolgozza a Sóvidék Népviseletben III. találkozó gazdag fotóanyagát. Örömmel vettük Dávid Botond barátunk önzetlen segítségét, aki a népi viseletek elkötelezett fényképészeként jött el a találkozóra, és a lehető legjobb minőségben igyekezett dokumentálni az eseményeket. Ebből a kollekcióból teszünk közzé most egy reprezentatív válogatást. “SIKLÓDI EPILÓGUS” olvasásának folytatása

SIKLÓD – III. Sóvidék Népviseletben

Hasonlóan a korábbi években – Atyhában, illetve Szolokmában – megszervezett programokhoz, idén Siklódon tartunk a megszokott forgatókönyv szerint találkozót, amelyre sok szeretettel várjuk a tájegység és a szomszédos települések képviselőit, illetve szívesen látunk minden kedves érdeklődőt. “SIKLÓD – III. Sóvidék Népviseletben” olvasásának folytatása

EGY KULTÚRA EMLÉKEINEK LEBONTÁSA – Iohannis feladatairól

Szóval lenne, s lesz tennivaló a saját háztájon. Talán el is végzi, mert a második mandátum megszerzése mindennél fontosabb, gondolom én, ha már belevágott, így demonstrálhatja igazát és fenntarthatja önnön védettségét. Amiről viszont nagyon keveset beszélünk, s ami nyilvánvaló: ebben az országban mindennél fontosabb, mindennél előrébb való a politikai osztály élete, az a show, amelyet fenntart a rendszer, hogy igazolja önnön fontosságát… Tovább

Simó Márton

(C)Klaus, a bakszász

A kisebbségi nyelvhasználatban előrelépést jelentő közigazgatási törvénykönyv ellen emelt alkotmányossági kifogásának indoklásában Johannis nem elég, hogy a magyarság képébe csapja az ajtót, de évek óta hatályos jogokat is alkotmányellenesnek minősít. Tehát egyrészt nem adná meg, amit kértünk, másrészt elvenne abból is, amink van. Utóbbi az, ami mérhetetlen csalódást okoz. “(C)Klaus, a bakszász” olvasásának folytatása

Klaus Iohannis a Székelyföldön járt

Hétfőn, július 17-én, Iohannis államelnök rövid székelyföldi látogatásának lehetettünk tanúi, ha ott voltunk a Hargita és Kovászna megyei helyszíneken, ha követtük az utazás állomásait a helyi és a központi sajtóban. Iohannis hozta a formáját. “Klaus Iohannis a Székelyföldön járt” olvasásának folytatása

Isten hozta, Elnök Úr!

Magyarország köztársasági elnöke, Áder János, amióta államfőként szolgálja a nemzetet, minden pünkösd alkalmával ellátogat a csíksomlyói búcsúra. Idén különleges eseménynek számított, hogy a magyar kormánytámogatással és jelentékeny civil segítséggel Kanadába készülő Szentegyházi Gyermekfilharmónia (a Fili) a köztársasági elnök tiszteletére szervezett koncertet Szentegyházán. “Isten hozta, Elnök Úr!” olvasásának folytatása