NÁDASSZÉK – A mesebeli táj

Nem terveztünk idén világ körüli útra menni, abból indultunk ki, hogy itthon is vannak jó helyek, ahol a reumát, s egyéb nyavalyáinkat tudjuk kezeltetni. Ott van például Nádasszék, alig ismerik, keveset tudunk róla, pedig egy szeretni való hely, s csodákat tesz a kénes-sós vizű medencéje az emberi szervezettel. Legalább is ezt mondják, akik megmártóztak már a vízében. Continue reading “NÁDASSZÉK – A mesebeli táj”

Énidő Tábor – Nyírmező

Ez a kezdeményezés elsősorban azoknak szól, akik szeretnének kilépni pár napra a fogyasztói társadalom útvesztőiből. Ha valaki úgy érzi, hogy folyton versenyt fut az idővel, hogy elfáradt, hogy kiégett, hogy testi-lelki feltöltődésre, kikapcsolódásra, festői környezetre, csendre, a természet közelségére és inspiráló előadásokra vágyik, akkor ideje kicsi lassítani, megállni és levegőt venni. Erre való az Énidő Tábor. Tovább

Erőgyűjtő jógatáborok Borszéken

lelegzes

Július 12-19 (vagy augusztus 24-31) között erőgyűjtő táborokat szerveznek Borszéken. Az itt megadott Kundalini-Yoga tábori tevékenyég – tanítás és gyakorlat – mellett a programok vendége lesz Lucinda Bear, aki felajánlotta: gongokkal hangfürdőkben fogja részesíteni a résztvevőket.  Continue reading “Erőgyűjtő jógatáborok Borszéken”