Juncker és az isiászos gondolatok – NAGY EGYESÜLÉS

„Tegyük tisztába Jean-Claude Junckert! Mármint azt az örömét, amelyet az elnök Románia és Erdély idén százéves, szerinte minden bizonnyal demokratikus egyesülése kapcsán érez. Mert van mit tisztába tenni. A történelemben is, de az unió papírforma szerinti első emberének isiászos gondolataiban is.” Dr. Bencze Izabella írása Magyar Idők 2018. október 26-i számában jelent meg nyomtatásban, amelyet apróbb változtatásokkal és illő képi anyaggal színesítve teszünk itt közzé.

“Juncker és az isiászos gondolatok – NAGY EGYESÜLÉS” olvasásának folytatása

Levél Frans Timmermansnak

Magyarországot, a visegrádi együttműködés államait, illetve mindenkit kikezdenek az önmagukat liberálisnak nevező erők az Európai Unióban, azok közül, akik nem értenek egyet a kötelezően leosztandó migráns-kvótával és az Európa értékrendjét alapvetően megváltoztató menekült-ajnározással. “Levél Frans Timmermansnak” olvasásának folytatása

Jó volt érezni a határtalan szeretetet és együttérzést a Vigadóban

A Civil Összefogás Fórumának (CÖF) kurátora, a dr. Bencze Izabella által kezdeményezett, Ne hagyjátok a templomot! címet viselő nagyszabású gálaest a vártnál is nagyobb eredményt hozott. Egyrészt a jelenlevők egy igen színvonalas programot láthattak, másrészt pedig újabb forrásokat sikerült szerezni az udvarhelyszéki Atyha római katolikus egyházközségének templomuk felújítására. “Jó volt érezni a határtalan szeretetet és együttérzést a Vigadóban” olvasásának folytatása