EGY FÉLBEMARADT ZARÁNDOKLAT UTÁN

Nem sokat aludtam, mióta eljutottam hozzátok. De nem a félelmek miatt, hanem mert agymenésem van. Folyamatosan azon kattogok, hogyan is lehetne…? Már az előtt, hogy ráléptem volna, “magaménak” éreztem az utat…, talán csak azért, mert büszkén, magyar embernek gondolom magam…. “EGY FÉLBEMARADT ZARÁNDOKLAT UTÁN” olvasásának folytatása

Csíksomlyói zarándoklat, 2016 – 4.

Székelyudvarhelyi zarándokok Homoródfürdő közelében 2016. május 13-án - Fotó: Mohai Gánbor/ MTI
Székelyudvarhelyi zarándokok Homoródfürdő közelében 2016. május 13-án – Fotó: Mohai Gánbor/ MTI

A búcsús események fináléját számunkra rendszerint a székelyudvarhelyi keresztalja megérkezése jelenti. Egyrészt a személyes érintettségünk okán vagyunk jelen, hiszen mindig vannak ismerősök, rokonok, akik pünkösdvasárnap este érkeznek vissza Csíksomlyóról. Másrészt pedig az eseményről való beszámolás végett követjük a történéseket. Idén is így így történt. “Csíksomlyói zarándoklat, 2016 – 4.” olvasásának folytatása

Csíksomlyói zarándoklat, 2016 – 3.

A somlyói nyeregben
A somlyói nyeregben

Mivel a második napon csak a Cekend-tető perméig sikerült eljutnom, a harmadik “búcsús” hajnalon immár “közönséges” buszos zarándokok közé vegyülve indultam Székelyudvarhelyről. Céltudatosan, hiszen a járművek oda vittek, ahová vágytam. Odafelé menet kissé szorongtam reggel, hogy nem erősítettem meg a regisztrációmat – hiszen tájainkon sokkal jobb, ha az ember három vasat is tart egyidejűleg a tűzben -, de végül összejött, ahogy szokás mondani, fel tudtam szállni az egyik társasgépkocsira.

“Csíksomlyói zarándoklat, 2016 – 3.” olvasásának folytatása

Csíksomlyói zarándoklat, 2016 – 2.

A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébániatemplom
A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébániatemplom

Az általam tervezett zarándoklat a második napon a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia keresztaljával folytatódott. A reggel hat órakor tartott szentmise után a résztvevők felpakolták zsákjaikat a szállítójárműre, és kezdetét vette a háromnapos túra, amelyen azok, akik vállalták a gyaloglást, a helyi lelkész és önkéntes segítők közreműködésével vágtak neki a Csíksomlyó felé tartó útnak.

“Csíksomlyói zarándoklat, 2016 – 2.” olvasásának folytatása