Erősödjünk egymásban!

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Béke Házában, a keresdi Bethlen-kastélyban június 5-én, pünkösd másodnapján 16.00 órától kezdődően évad- és turnézáró rendezvényt tart a Dévai Színjátszó Kör. Böjte Csaba testvér szentmisét mutat be, majd ezt követően előadják Heltai Jenő A néma levente című darabját. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak! “Erősödjünk egymásban!” olvasásának folytatása

Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Keresd (8.)

A dél-erdélyi túra utolsó állomása Keresd volt. A keresdi Bethlen-kastélyban zajló reményre feljogosító változások némi optimizmusra szolgáltatnak okot, hiszen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vette át ötven évre az örökösöktől, ami egyben üzemeltetőként arra is kötelezi, hogy felújíttassa és visszahelyezze a kulturális és idegenforgalmi vérkeringésbe. “Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Keresd (8.)” olvasásának folytatása

Csaba testvér az Ünnepi Könyvhéten

Matey István felvétele
Matey István felvétele

Faragóbaltával nem találjuk meg az akácfában a mézet, csak türelemmel. A felnőtteknek könnyű beszélni, mert akármilyen butaságot mond nekik az ember, ők tíz-húsz percig a templomban kibírják. De a gyermek, ha unja egy két perc után izegni-mozogni kezd és kérdéseket tesz fel, amikre muszáj felelni. “Csaba testvér az Ünnepi Könyvhéten” olvasásának folytatása