Az egykori MARIANUM épületét sem kapja vissza a Római Katolikus Egyház

Gyűlnek a sérelmek. A szűkön száz éves és ma is éretlen román állam, a Batthyaneum visszaszolgáltatásának és a marosvásárhelyi római katolikus főgimnázium létrehozásának megtagadása után most ez egykor igen fontos és egész Erdély-szerte meghatározó kisugárzású kolozsvári magyar iskola épületét sem kívánja visszaadni az egyháznak. Egyelőre. A gyulafehérvári ítélőtábla első fokon elutasította a Marianum épületének visszaszolgáltatását. Az ítélet nem jogerős. A kétezer éves egyháznak, amely immár 1100 éve van jelen Erdélyben, bizonyára megvannak a túlélési eszközei és a stratégiái, de óvatos és kivár. A Marianum tulajdonképpeni jogos tulajdonosa Kolozsvár római katolikus egyházközsége. (A Szerk.) Continue reading “Az egykori MARIANUM épületét sem kapja vissza a Római Katolikus Egyház”

Iszlám – a béke vallása?!

Az Iszlám – a béke vallása?! címmel tart előadást dr. Jitianu Liviu, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának docense Székelyudvarhelyen, a Művelődési Ház koncerttermében, 2016. november 25-én, pénteken délután 5 órától. A rendezvény házigazdája a Székelyudvarhely-Szombatfalvi Szent György Plébánia.

A romániai magyar néprajzi oktatás története

Hétfalusi borica táncosok
Hétfalusi borica táncosok

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Néprajzi és Antropológiai Szakbizottsága, az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya 2016. október 21-ére tervezi a kolozsvári (romániai magyar) néprajzoktatás és -kutatás történetének feltárását és népszerűsítését szolgáló újabb konferenciát.
A jelentkezéseket 2016. július 10-ig várják. Continue reading “A romániai magyar néprajzi oktatás története”