Eredményes akciót zártak az ANGYALOK A MEZŐSÉGEN munkatársai

Büszke boldogsággal jelentjük, hogy az idei Angyalok a Mezőségen csapata teljesítette eddigi legsikeresebb útját – számolt be munkájukról Bálint László, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány (EMKA) képviselője. A sok értékes adományt összesen 13 autó, 27 önkéntes szállította. Néhány nap alatt több mint 60 településre és 11 gyerekotthonba jutottunk el, sokszáz gyerekhez és idős, magányos rászoruló emberhez… Continue reading “Eredményes akciót zártak az ANGYALOK A MEZŐSÉGEN munkatársai”

Gyűjtés a kommandói iskola javára

Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány munkatársai megkeresték Opra-Béni Béla iskolaigazgatót, aki elmondta, hogy megsemmisült az iskola könyvtára, számítástechnika terme, tanári szobája és az archívum, így építőanyagokra és felszerelésekre egyaránt szükségük lesz. A kuratórium úgy határozott, hogy az atyhai templomhoz hasonlóan, a kommandói iskola számára is gyűjtést szervez Magyarországon, és kapcsolatban maradva az igazgató úrral, a teljes befolyt összegből az általa megjelölt anyagokat és felszereléseket fogja megvásárolni. (Címképen: A lángokban álló kommandói iskola – Fotó: Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség.)  Tovább

Ember és Föld

Vajon nekünk milyen ősi és erős kötelékeink vannak a földdel, melyet művelünk, mely életet ad és melyen otthont teremtünk magunknak? „Szülőföld, te áldott, melyből vétettünk, s mely egykor magába fogad. Imádságos szeretettel átölellek, mert te vagy teremtő Istenem legdrágább ajándéka!”- írja Böjte Csaba testvér. 2016 nyarán tizenhárom nemzetközileg elismert fotográfus gyűlt össze Székelyvarságon, hogy megörökítse a gyönyörű erdélyi hegyvidék lankáin hosszan elnyúló tanyavilág szépségeit és lakóinak dolgos mindennapjait.

Vajon mi az a különleges kapcsolat, ami az embert a környezetével ősidők óta összeköti?

A tizenhárom fotóművész és Csaba testvér gondolatai az Ember és Föld kapcsolatait keresik, boncolgatják, és művészi erejük által átadják ezt a tudást másoknak is. Azoknak, akik kíváncsiak erre a misztériumra. Mindenkinek.

A Varságon készült fotográfiák egy reprezentatív válogatása és Böjte atya elmélkedései most egy ízléses kiadvány formájában testesülnek meg. Ez a kötet karácsonyi ajándékként is kiválóan megfelel. A 140 oldalas Ember és Föld album 6000 Ft-os ajánlott egységáron rendelhető meg az alapitvany@erdelyimagyarok.com címen, vagy az alábbi telefonszámon: +36 30 7555 877.

A közelmúltban megjelent az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány 2017-es falinaptára is, amely ugyancsak a fenti elérhetőségeken rendelhető meg.

falinaptar_2017_kicsi

 

Az alapítvány legismertebb akciója az Angyalok a Mezőségen, amelynek adománygyűjtő kampánya ezekben a napokban, hetekben zajlik. Magyarország területén lehet tárgybeli adományokkal, tartós élelmiszerrel hozzájárulni ahhoz, hogy azok is meglepetésben, örömben részesüljenek, akiket ettől olykor megfoszt az élet. Erről a gyűjtésről ITT olvashat. A világ bármely pontjáról lehet csatlakozni ehhez a nemes kezdeményezéshez.

(Címképünkön Csaba testvér és Bálint László, az alapítvány ügyvezetője.)

erdelyi_magyarok_karacsony

Adományok az atyhai templom javára – FRISSÍTVE!

A sajnálatos tűzvész után, amint Kárpát-medence szerte értesültünk a katasztrófáról, sok magánszemély, közösség és civilszervezet jelezte, hogy segítené a kis gyülekezetet temploma újjáépítésében. Ilyenkor a legjobb a pénzbeli segítség. Tisztelettel kérünk minden jószándékú embert, hogy amennyiben teheti, lehetősége szerint támogassa a templom újjáépítését. Continue reading “Adományok az atyhai templom javára – FRISSÍTVE!”